Női I.osztály 13. forduló beharangozó
2008.03.07 | 00:00
Női I.osztály 13. forduló beharangozó

Négy mérkõzést rendeznek a nõi futsal I. osztályban a hétvégén. Igazi, nagy rangadó nem lesz ebben a fordulóban, de a helyezések közelsége miatt az Univerzum-Gödöllõ és a Skorpió - Szentes összecsapásokat lehet kiemelni. A gödöllõiek szakvezetõje, B. Nagy Zoltán optimista, ám apró gondok nehezítik a helyzetét: „A 2008-as eredményeket figyelembe véve még három csapat nem kapott ki, ezek között vagyunk mi is. Jól kezdtük az idényt, s készülünk a rangadóra. Két sérültünk van, ez sajnos gondot okoz számunkra. Az Univerzum a mérkõzé esélyese, de ígérhetem, hogy megteszünk mindent a sikerért."  Problémák nehezítették a salgótarjániak és a szentesiek felkészülését is. A salgótarjáni Skorpióknál három játékos is lázas volt, kérdéses a játékuk. Edzõjük elmondása alapján így is mindenféleképpen jó eredményt szeretnének elérni a kicsit meggyengült Szentes ellen. A csongrád-megyeiek részérõl Tóth Antal nyilatkozott, de nem volt túl derülátó a meccsel kapcsolatban. „A felkészülésünk a mérkõzésre az igazolások intézésével történt. Három játékos került hozzánk, ám egyik sportorvosija nem megfelelõ. Mindenképpen elutazunk az összecsapásra akármilyen foghíjasan is." Vasárnap kerül sor a BNFK-Miskolc mérkõzésre, amelyen a hazaiak szeretnék ugyan megnehezíteni a dolgukat a jelenlegi második helyezettnek, ám jelen pillanatban a miskolciak tûnnek esélyesebbnek.



Címkék

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink