Nemzetközi tornán a Berettyóújfalu
2018.08.10 | 15:52
Nemzetközi tornán a Berettyóújfalu A hétvégén Dévára utazik a Mezei-Vill, ahol három nemzetközi edzőmérkőzést játszanak majd. Pénteken a román bajnoki címre törő Csíkszereda, szombaton a bajnoki bronzérmes Déva, míg vasárnap az izraeli bajnok Maccabi Tel-Aviv lesz az ellenfél. Az utazás előtt a vezetőedző, Sergio Mullor Cabrera beszélt arról hogyan áll a munka a csapatnál valamint a felkészülési tornára is kitért. A felkészülés ezen korai időszakában talán még kicsit máshol lesznek a hangsúlyok az edzőmeccseken, de az biztos, hogy hasznos tapasztalatokat szerezhet majd a Berettyóújfalu és annak fényében is jó lesz ez az erőfelmérő, hogy a Bajnokok Ligájában is indulhatnak. „Amikor a szezon elkezdődik mindannyian nagy lelkesedéssel kezdünk neki a munkának, hiszen feltöltődve érkezhettünk vissza a pihenőről. Annak ellenére, hogy ennek a munkának az eredménye csak később látszik majd, a szezon során. Ebben az évben minden gördülékenyebb a felkészüléssel kapcsolatban, hiszen megvan a folytonosság, a tavalyi munkát tudjuk folytatni és finomítani azokon a dolgokon, amelyeket jobban kellene csinálnunk. A csapatban van tüske, hiszen tavaly a legfontosabb pillanatban buktunk el, de nem állunk meg addig, amíg egy nagy sikert nem érünk el.” – mondta Sergio a felkészülésről, majd áttért a dévai tornára. „A dévai torna a fejlődésünket szolgálja. Korán van ugyan, hiszen 14 tréningen vagyunk túl csak, amiken nem is volt együtt a csapat összes játékosa egyszerre, Amilcar később érkezett és Javi Sanchez csak ezután fog, így új dolgokat nem tanultunk, de azt már körvonalaztuk milyen típusú csapatot akarunk látni majd. A csapat 14 játékossal vág neki a túrának: kapusok: Tihanyi Csaba, Mezei Dávid, László Márk mezőnyjátékosok: Trencsényi János, Gál István, Rábl János, Nagy Imre, Szabó Péter, Amilcar, Harmati Tamás, Rafinha, Nagy Dániel, Takács Zoltán, Nagy Tamás  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink