Nem volt esélyünk az olaszok ellen
2016.04.14 | 08:07
Nem volt esélyünk az olaszok ellen
A magyar futsal válogatott három kulcsjátékosa nélkül nem tudta szorossá tenni az olaszok elleni vb-selejtező play off-visszavágót.
Márciusban, hazai pályán egy félidőn keresztül sikerült kiegyenlített mérkőzést játszani az olaszokkal, de a fordulás után a világelithez tartozó riválisunk érvényesítette erőfölényét Miskolcon, és 3-0-ra győzött. Nehezítette a mieink dolgát a pratói visszavágó előtt, hogy a szakmai stáb nem számíthatott három kulcsemberére, Dróth Zoltánra, Rábl Jánosra és Trencsényi Jánosra, ilyen előzmények mellett a tisztes helytállás lehetett a magyar válogatott reális célja.  futsalolasz1-e1460579666796 A pratói találkozó első másodperceiben megszerezhettük volna a vezetést, a középkezdést követően Németh Péter ugratta ki Horváth Norbertet, aki középre tálalt, de Vas Ádám közeli lövését hatalmas bravúrral fogta Stefano Mammarella. Sajnos ezután már az olaszok vették át az irányítást, és kétszer is mattolták a magyar védelmet, először egy kapu előtti kavarodást követően Sergio Romano volt eredményes (1-0), majd Alex Merlim emelt a bal felsőbe (2-0). A 11. percben öt a négyes játékkal próbálkoztunk, de az olasz védelem szilárdan tartotta magát. Az olaszok birtokolták többet a labdát, a mieink nagyrészt védekezésre kényszerültek. A hazai csapat jól felépített, kijátszott akciók révén próbálta feltörni a magyar védelmet, és a szünetig két további alkalommal sikerrel járt, a 11. percben Vinicius Dos Santos (3-0), majd a 15. percben Fortino is betalált (4-0).  A második játékrész újabb olasz találattal kezdődött, a 22. percben Sergio Romano vette be ismét a kapunkat, ezzel megszerezve saját maga második, míg csapata ötödik gólját (5-0). A folytatásban is az olaszok domináltak, mi kontrák révén próbáltunk szépíteni az eredményen. A 26. percben növelték előnyüket az olaszok, egy kapu előtti kavarodást követően Kaká elé került a labda, aki higgadtan a hálóba gurított (6-0). A 31. percben óriási helyzet maradt ki a magyar csapat előtt: Dávid Richárd vezette egy az egyben a labdát Francesco Molitierno kapusra, de az olasz hálóőr került ki győztesen a párharcból, hárította az öt méteres lövést. A folytatásban komoly helyzet nem akadt, a magyar csapat minden igyekezete ellenére elmaradt a szépítés, az olasz válogatott megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, és kvalifikálta magát a kolumbiai vb-re.  5- Az eredménnyel természetesen nem lehetünk elégedettek, de a mutatott játékkal igen, a vereség ellenére szépen helytálltak a fiatal játékosaink. Az olaszok két éve Eb-t nyertek, a világ élvonalába tartoznak, ezért már a párharc előtt sem volt reális esélyünk a továbbjutásra. Ezért sem szabad ezen a két mérkőzésen keseregni, inkább menni kell tovább, és a pozitívumokból építkezni - nyilatkozta a mérkőzés után Sito Rivera szövetségi kapitány.  Olaszország-Magyarország 6-0 (4-0) Prato, Vezette: Birket, Shabanov, Weijers Olaszország: Mammarella - Lima, Romano, Leggierno, Fortino Csere: Moltinero, Honorio, De Luca, Alex Merlim, Giasson, Kaká, Murilo, Vinicius Dos Santos, Cesaroni Edző: Roberto Menichelli Magyarország: Tóth Gyula - Németh Péter, Komáromi Péter, Horváth Norbert, Vas Ádám Csere: Matkovics Gábor, Harnisch Ákos, Dávid Richárd, Öreglaki Norbert, Gál István, Szabó Péter, Szeghy Szabolcs, Hosszú Ádám, Klacsák Bence  Edző: Sito Rivera

12

 
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink