Nem tudta győzelemre váltani fölényét az Újpest
2022.02.15 | 17:00
Nem tudta győzelemre váltani fölényét az Újpest

A DEAC férfi futsalcsapata az Újpest otthonában vágott neki a rájátszásnak. Elek Gergő vezetőedző néhány napja elmondta, nem számít könnyű meccsre, hiszen megtizedelt csapat áll a rendelkezésére. A mérkőzés előtt természetesen a nagy sérültek is felépültek a DEAC csapatában, így csak a két eltiltott Vass és Faragó hiányzott Elek Gergő csapatából, míg az Újpestnél Sánta Attila nem léphetett pályára öt sárga lap miatt.
Mondhatjuk, hogy az első félidőben a két kapus volt a mérkőzés legjobbja. Nem hiába állt 0-0 az eredményjelzőn.

A második játékrészben folytatódott a kevés kockázaton alapuló játék, de így is több megmozdulás ragadtatta tapsra a közönséget. A 30. percben végre megtört a jég, Östör Martin lövés helyett remekül játszott középre és az érkező Horváth Benedek egy gyors átvétel után remekül lőtt a kapuba. (1-0)

A góltól természetesen felpörgött a mérkőzés, és a 35. perctől már 5 a 4 elleni játékra állt át a DEAC. Egy labdaszerzés után azonban Östör a saját térfeléről csak centikkel tévedett, a labda a bal kapufa mellé szállt. A 37. percben aztán egy szerencsés gólnak köszönhetően egyenlítettek a vendégek, amikor egy erősen középre lőtt labda Szeghy Szabolcsról a hazai kapuba pattant. (1-1)

Összességében valamivel közelebb álltak a hazaiak a győzelemhez, de a vendégek is minden dicséretet megérdemelnek, mert remekül megszervezték a védelmüket.

NB I., Felsőházi rájátszás, 1. forduló
Újpest FC-220Volt - DEAC 1-1 (0-0)
UTE Sportcsarnok, 200 néző
Vezette: Czene-Joó - Kiss G. - Nyekita

Újpest: Vámosi - Moreira, Sobral, Östör, Horváth B.
Csere: Tyukász, Szeghy, Harnisch, Suscsák, Panyi, Németh, Balogh L.
Vezetőedző: Németh Péter

DEAC: Krajcsi - Rodrigo, Thiago, Berecz, Siska;
Csere: Dobi, Szentes Bíró, Tóth, Harmati, Rácz, Sándor, Szabó
Vezetőedző: Elek Gergő

Gólok: Horváth Benedek (30.), illetve Szeghy Szabolcs - öngól, 37.)

Sárga lap: Horváth B., Suscsák, ill. Harmati, Rácz, Krajcsi, Siska

FOTÓALBUM

Németh Péter: Reális döntetlen született, mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést a helyzetek alapján. Ahhoz, hogy merészebbet merjünk álmodni a felsőházban, rutin, és jobb egyéni teljesítmények kellenek...

A cikk az újpestfutsal.hu tudósítása alapján készült.

Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink