Nem jutott az Elit Körbe a Berettyóújfalu
2018.10.08 | 08:50
Nem jutott az Elit Körbe a Berettyóújfalu A Győr az utóbbi években elkényeztetett bennünket, hiszen rendszeresen bejutott az úgynevezett Elite Roundba, sőt tavaly a Final Four résztvevője is lehetett. Talán ezért is fájó, hogy a Berettyóújfalunak nem sikerült kiharcolni a továbbjutást az elmúlt héten a szlovéniai selejtező tornán. A tényekhez tartozik, hogy tavaly megváltozott a lebonyolítási forma a Main Roundon, azaz a Fő selejtező körben 4 erős, és 4 gyengébb csoportot képez az UEFA. Mindegyik csoport négycsapatos. Azonban a négy erősből az első három, a négy gyengébből viszont csak az első megy tovább az Elit körbe. Az MVFC – a Rába korábbi jó eredményei révén – az erősebb csoportok egyikébe került. Hogy jobb lett volna-e, ha a gyengébb csoportok valamelyikébe kerül, azt már sose tudjuk meg. Azt viszont igen, hogy a két orosz csapat és a szlovén bajnok túl nagy falat volt Trencsényiék számára, és pont nélkül estek ki. Az, hogy az orosz futsal - megspékelve brazilokkal - messze előttünk jár az elfogadható, de a szlovén bajnok fölénye már elgondolkoztató. Hogy mik lehetnek ennek az okai azt talán nem nehéz sorolni, de fájó, hogy már a szlovén bajnok is gólokkal ver bennünket. Úgy, hogy náluk nem játszottak idegenlégiósok, míg nálunk igen. A klub és a válogatott futsalban is dominálnak a honosított brazilokkal játszó csapatok. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy még a litván bajnok Vytis is csoportgyőztes lett a külföldi légiósainak köszönhetően. Hogy a Berettyóújfalunak ez miért nem sikerült az talán a légiósok minőségi különbségében keresendő. A futsalban is megvannak a fizetési kategóriák, és egy magyar csapatnak ilyen kategóriájúakra telik. És ez nem bántás, mert Amilcarék kiemelkednek a magyar mezőnyben, nem véletlenül vezetik az első osztályt. Tehát egy korszak lezárult, szembe kell nézni a tényekkel, amikor kilépünk a nemzetközi porondra. A szigorúan szakmai tényeken kívül nem mehetünk el szó nélkül két dolog mellett.  - A futsalunk egyik legfontosabb eseménye volt a Berettyóújfalu Bajnokok Ligája selejtező tornája. Az eseményről a mai napig bezárólag semmilyen hazai média nem tett említést, még az MVFC honlapja sem írt az utolsó mérkőzésről.  - A Budapesttől négyórányi autóútra lévő helyszínen, Fehér Zsolton, a Dunaferr edzőjén kívül magyar edző nem nézett meg mérkőzést tanulási, tapasztalatszerzési, vagy bármilyen céllal. A Futsal Hungary tényeket sorolt fel a Futsal Bajnokok Ligája magyar részvételével kapcsolatban. A következtetéseket Önökre bízzuk.  
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink