Nem hibáztak az esélyesek!
2014.11.16 | 08:44
Nem hibáztak az esélyesek! fotok_hirek.asp13   Nyugati csoport

CSŐ-MONTAGE BFC-ÚJBUDA - ELTE-BEAC 4-1 (2-0) Újabb győzelmével már negyedik a tabellán a Cső. Tóth Szabolcs fiai ezúttal az ELTE ellen nyertek. A Cső irányította az összecsapást, de a fölényt nem sikerült gólra váltani. A gólcsend a 13. percben szakadt meg, amikor is Klacsák szerzett előnyt, amit néhány perccel később megduplázott. A 2. játékrészben próbálkozott a vendégcsapat, de gólt ismét a hazaiak szereztek, amivel úgy tűnt, eldőlni látszik a találkozó. A vendégek a 30. percben szépítettek, amivel visszajöttek a meccsbe, de néhány perc múlva újabb Cső gól érkezett, amire már nem volt válasza Kénoszt-legénységnek. A vége magabiztos Cső Montage siker.

DREAM TEAM FUTSAL - BME FC 1-11 (0-6) Nem lehettek vérmes reményei a hazaiaknak a találkozó előtt. A kérdés csak a gólarány volt, és az egyetemisták félgőzzel is könnyed győzelmet arattak. A góllövésben a játékos-edző, Csernai Gábor járt az élen, aki egymaga több mint a gólok felét szereztem összesen hatot jegyzett. Ha ideiglenesen is, de jobb gólarányának köszönhetően átvette a vezetést a tabellán a BME.

TÖRÖKBÁLINTI FSE - FRADI FUTSAL-FISHER KLÍMA 6-11 (0-3) A kérdés az volt a meccs előtt, hogy a Fradi ki tud e jönni a hullámvölgyből. Az elején úgy tűnt igen, mert az első percben megszerezte a vezetést, de utána nagy gólcsend következett. Helyzetek mind a két oldalon adódtak, de rendre kimaradtak. A következő gólra a félidő utolsó percéig kellett várni, igaz akkor kettőt is rúgtak a zöld-fehérek, ami után megnyugtató volt az előnyük a szünetben. A térfélcsere után felpörögtek az események, a vendéglátók is megtaláltuk a góllövő cipőjüket. Potyogtak a gólok mind a két oldalon, de nem tudtak közelebb kerülni a törökbálintiak. Az utolsó 10 percben a vendéglátók mindent megpróbáltak, de végül a Fradi nyert 5 góllal. A játékuk nem volt túl meggyőző, de a sikerük egy percig sem forgott veszélyben.

Fotók: Németh Andrea

hirkep.asp9

hirkep.asp10

hirkep.asp11

hirkep.asp12

Közép csoport

BRAND MISSION TOLNA-MÖZS - UTE 12-5 (3-3) A papírforma Tolna győzelmet sejtetett, de meglepetésre az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Az első 10 percben nem sok minden történt, de utána beindultak a csapatok. Úgy tűnt a vendégek mehetnek előnnyel szünetre, de a legvégén egyenlíteni tudott a vendéglátó. A fordulás után aztán már csak a hazaiak voltak a pályán. Ahogy fáradtak a vendégek, úgy szerezte góljait a Tolna és az utolsó 10 percre már csak a gólarány volt kérdéses. A vége magabiztos hazai siker, amivel 3 helyet is előreléptek.

Keleti csoport

ROMHÁNY SE - MAG-LOG TEAM CFT 0-9 (0-4) A vendégek számítottak a meccs esélyesének, amit igazoltak is a 40 perc alatt. A hazaiak hiába dolgoztak ki sok helyzetet, rendre elpuskázták, és rúgott gól nélkül nehéz pontot szerezni. A Gödöllő jól sáfárkodott a lehetőségeivel és félgőzzel is végül könnyed sikert aratott, amivel előrébb léptek a tabellán.

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink