Nem bírta megtartani három gólos vezetését a Veszprém
2023.05.27 | 18:45
Nem bírta megtartani három gólos vezetését a Veszprém

A bronzcsata első felvonásán a kezdést követően inkább a puhatolózásról szólt a játék, nem estek egymásnak egyből a csapatok. A vendégeknél Felipe, míg kecskeméti részről Pál Patrik eresztett meg lövést, ám egyikük sem tudta ezt pontosan kivitelezni. A 6. percben a kapufa segítette ki Kajtár kísérlete után a veszprémi kapust, Spandlert. Nem sokkal később Felipe tornáztatta meg a túloldalon Rigót. Az első felvonás derekán a hírös városiak vették át a kezdeményezést, és nyomás alatt tartották ellenfelüket, ám a rendezetten védekező Veszprémet nem tudták feltörni. Időt kért az SG Kecskemét Futsal szakmai stábja a félidő kétharmadánál, majd újabb rohamokat indítottak. Pál Patrik lapos lövése a kapufát súrolva hagyta el a játékteret, majd Dávid Richárd kapáslövését Spandler hatástalanította. Taktikai értekezletet tartottak aztán a vendégek is. Paprikássá vált a hangulat a pályán és a kispadoknál is, egyre több fault szabdalta a mérkőzést. Bencsik Roland került a 18. percben nagy helyzetbe, ám nem sikerült bevennie a veszprémi kaput. Az etap hajrájában a Veszprém is közel állt a gólszerzéshez, ám a szünetre végül 0–0-val mehettek a felek. 

Fordulás után a kecskeméti csapat több ígéretes lövéssel jelentkezett, Spandler viszont bravúrokat bemutatva védett. A 22. percben szabadrúgáshoz jutott a Veszprém, Ton pedig elemi erővel értékesítette a lehetőséget, 0–1. Megfogta a kék oroszlánokat a bekapott gól, és feszültebbé is váltak. A 25. minutumban Ristic cselezte végig magát a pályán, az egyenlítés viszont elmaradt. Magasabb fokozatra kapcsolt az ScoreGoal Kecskemét Futsal, és beszorították a Veszprémet. Hiába volt azonban a hazai mezőnyfölény, a 30. percben egy kontrából Kiss Milán növelte a differenciát, 0–2. Nem estek össze a kék oroszlánok, és mentek előre teljes erőbedobással. A következő találatot mégis a Veszprém jegyezhette, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe került a Kecskemét, 0–3. Létszámfölényes taktikára váltottak a házigazdák, és többször is a kapu torkából mentettek a kékmezes vendégek. Az erőfeszítések végül eredményre vezettek, és három perccel a vége előtt Hadnagy kapta a centerezést, majd juttatta a labdát a hálóba, 1–3. Tette tovább a dolgát a Kecskemét, és a 40. percben Pál révén már 2–3 állt a táblán. Tizenkilenc másodperccel a rendes játékidő letelte előtt Hadnagy aztán megrúgta az egyenlítőt találatot, ezzel óriási ovációt kiváltva a lelátón, 3–3. 

Következett a hosszabbítás, ugyanis a bajnokság ezen szakaszában már nem lehet döntetlen a végeredmény. Mindössze tizennégy másodperc kellett, és Mánya révén már a vezetés is megvolt a Scoregoalnak, 4–3. Egyértelműsíteni akarta fölényét a Kecskemét, zakatoltak előre a győzelemért, és a ráadás 2. percében Hadnagy ismét eredményes tudott lenni, 5–3. Végül kétgólos hazai előnnyel jöhetett a második ötperces etap. Létszámfölényes taktikára váltottak a vendégek, mindent egy lapra feltéve, ám a kecskeméti retesz jól működött. Sőt mi több, egy lefülelt labdát Dávid Richárd emelt saját térfeléről az üres veszprémi kapuba, ezzel kialakítva a 6–3-as végeredményt. 

Egy igen stresszes mérkőzés volt ez számunkra, a nézők számára viszont minden látható volt, amiről a futsal szól, és ezek azok a dolgok, amiért ez a világ egyik legszebb sportága – értékelt Marko Gavrilovic, a kecskemétiek sportigazgatója. Mi végig azt csináltuk, amit gyakoroltunk, ám a helyzetkihasználásunk pocsék volt. Megtört aztán a jég, és megcsillant a remény, hogy lehet esélyünk visszajönni a meccsbe. Megmutattuk a karakterünket, csapatként küzdöttünk, amivel hosszabbításra tudtunk menteni, majd aztán a vezetést és a roppant fontos győzelmet is megszereztük. A legfontosabb, hogy kitisztítsuk a fejünket, és koncentráljunk a következő meccsre, mert még az elején járunk az útnak, amelynek a végére szeretnénk jutni. Nincs sok időnk hétfőig, de mindent megteszünk, hogy fejben és fizikálisan a legjobb állapotban legyünk, és Veszprémben is sikeresek tudjunk lenni.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 1. mérkőzés:
SG Kecskemét Futsal–1. Futsal Club Veszprém 6-3 (0-0, 3-3)
Kecskemét, vezette: Szűcs L. (Szabó F., Szabó P.)
Kecskemét: Rigó – Bencsik R., Risztics, Hadnagy, Pál
Csere: Nyerges (kapus), Bíró, Kajtár, Öreglaki, Dávid, Haász, Mánya, Maico
Vezetőedző: Soltész Levente
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Dorogi, Gerencsér
Csere: Soós (kapus), Molnár, Bognár, Ábrahám, Bencsik Á., Gavrilovics, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Hadnagy (37., 40., 42.), Pál (40.), Kajtár (41.), Dávid (49.), ill. Ton (22.), Kiss M. (30., 34.)

Forrás: baon.hu
 
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink