Nem bírt az Udvarhellyel az Angulo csapat
2017.10.20 | 18:31
Nem bírt az Udvarhellyel az Angulo csapat Talán a mellény is nagy volt a dévaiaknál, hiszen a sikeres Eb-pótselejtező és a múlt heti UEFA Futsal Cup siker felnyomta az egójukat, s mint tudjuk, sem a Matei-testvérek, sem pedig Ignat vagy Mimi Stoica nem kell a szomszédba menjenek egy kis önbizalomért. Egy hete nagyon komoly próbatételen ment át az Autobergamo, hiszen a hazai pályán játszott selejtezőcsoportban a máltai St. Andrews 5-2-es legyőzése után meglepetésre 3-2-re kikaptak a bosnyák Mosztártól, aztán múlt szombaton 6-3-ra legyőzték az azerbajdzsáni Araz Nahicsevánt, így elsők lettek a kvartettben. Nem volt könnyű, ahogy a folytatás sem lesz az, hiszen a Bragával (portugál), az Inter Moviestarral (spanyol) és a Kajrat Almatival (kazah, itt játszik a magyar Dróth Zoltán) kell játszaniuk az elitkörben. Az FK pedig ezalatt készülhetett a dévai derbire.  Nem volt könnyű dolguk az FK-val sem, hiszen Biró hamar vezetést szerzett, majd Csoma egyenlítése után másodpercekkel Szőcs is bevágott egyet. Innen a Déva feljött, egyenlített a félidő előtt, a második játékrészben kettővel elment – azonban volt visszaút, mert a meccs egészen fantasztikus volt, s ebben az is benne van, hogy az FK is odatette magát, eddig a szezon legjobb meccsét produkálta. Tessék csak részletesen megnézni a videót, abból kiderül. A döntetlen végül úgy jött össze, hogy két perccel a vége előtt Mánya ellentámadásból faragott a hátrányból, majd az utolsó percekre vészkapussal (Biró) rohamozott az FK és Miklós közelről kiegyenlített. Nagyon fontos egy pontot fogott meg a csapat, ez az alapszakasz végelszámolásánál jól jöhet.   Csoma (1-1) 17.20, Csoma (2-2) 33.44, Ignat (3-2) 1.04.30, Stoica (4-2), 1.15.25, illetve Biró (0-1) 2.12, Szőcs (1-2) 17.50, Mánya (3-4) 1.19.10, Miklós (4-4), 1.22.55. Az FK sokat nem pihen, csak a hét végén, hiszen hétfőn este már újabb bajnoki jön, mégpedig székelyföldi rangadó: hétfőn, október 23-án este héttől a Csíkszeredai Imperial Wet jön Udvarhelyre, olyan egykori FK-futsalosokkal, mint Szőcs Lóránd edző-játékos, Birtalan Barna vagy Tifán Tamás, így már csak ezért is érdekes összecsapásnak ígérkezik a megyei futsalderbi.
Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 6. forduló: DÉVAI AUTOBERGAMO – FK SZÉKELYUDVARHELY 4–4 (2–2) Dévai Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Decă Daniel (Brăila) és Georgian Ionescu (Buzău) Gólszerzők: Csoma Alpár (11., 20.), Ignat (32.), Stoica (37.), illetve Biró (2.), Szőcs (11.), Mánya (38.), Miklós (40.) AUTOBERGAMO: Petrișor Toniță – Csoma Alpár, Florin Ignat, Da Costa Ferreira, Florin Matei. Csere: Sergiu Tacot, Dumitru Stoica, Cristian Matei, Cristian Obadă, Adrian Pânzaru. Edző: Marco Angulo. FK: Andrei Grigoraș – Biró Attila, Mánya Szabolcs, Szőcs László, Máté József. Csere: Szécsi Barna, Miklós Tamás, Hadnagy István, Kanyó Szilárd. Edző: Jakab Zoltán.  - Katona Zoltán, Uh.ro -    
Hírdetés

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
Támogatóink

Partnereink