Nem bírt a Csömörrel a Haladás
2018.09.04 | 14:55
Nem bírt a Csömörrel a Haladás Alaposan átalakult a nyáron a zöld-fehér alakulat, amely névadó szponzorának köszönhetően a bajnoki szezont már Kútház Haladás VSE néven kezdte meg. Az évadnyitó mérkőzésre pontosan az iskolakezdés napján került sor az Aréna Savariában. Az ellenfél pedig a Csömör együttese volt, amely korábban már sok borsot tört a szombathelyiek orra alá. A kezdeti tapogatózó játékot követően a Haladás ragadta magához a kezdeményezést és több gólhelyzetet is kidolgoztak. Azonban hiába, mert hol a rivális csapat kapusa hárított, hol az utolsó passzokba csúszott hiba. Így már a szurkolók is elkönyvelték, hogy döntetlen állással fejeződik be a játékrész, amikor megvillant a Haladás brazil légiósa Michel Melo, előnyhöz juttatva a hazaiakat. A szünet után sem változott sokat a játék képe, igaz a Rubeola játékosai alaposan felszívták magukat a szünetben, így már ők is több veszélyes támadást vezettek. Egy akció végén aztán már a szombathelyiek kapusa is tehetetlen volt. Nehéz Krisztián góljától pedig megtáltosodtak a vendégek. A játékrész közepén Fischer is betalált, így már a Csömör állt jobban a találkozón. Ez kijózanította a Haladás játékosait és azonnal magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak. A rohamozást pedig eredményesség is követte. A válogatottban is számításba vett játékos, Hajmási Milán révén egalizált a szombathelyi csapat. Azonban hiába tett meg ezt követően mindent a házigazda, a győztes gólt már nem tudták megszerezni, így döntetlennek kezdte a szezon, a legutóbbi bajnokság bronzérmese. Kútház Haladás VSE – Rubeola FC Csömör 2-2 (1-0) Arena Savaria, Szombathely Vezette: Kovács G - Wittner - Karsai Haladás: Sásdi – Michel Melo, Hajmási, Simic, Dróth, Csere: Matyi, Gyimesi, Horváth P., Sipos, Leo Mendes, Gerencsér, Péter, Szakasics, Vas. Vezetőedző: Vladan Cvetanovic Rubeola: Varsányi - Nehéz, Jenei Husz, Maruzsi Csere: Nagy Z, Beke, Tősér, Víz, Várkonyi, Varsányi B, Fischer, Miletics, Józsa Edző: Takó Csaba Gólszerző: Michel Melo, Hajmási illetve Nehéz, Fischer.    - hungarysport.hu -      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink