Nehezen, de hozták a kötelezőt
2018.12.11 | 11:18
Nehezen, de hozták a kötelezőt
Nagy csatában gyűjtötte be a három pontot a Nyírgyulaj elleni hazai bajnokin a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.
Jó előjelekkel várta a Dunaferr DUE Dutrade FC a Nyírgyulaj elleni bajnoki mérkőzést, hiszen Fehér Zsolt tanítványai közül a sérültek felépültek, ezzel együtt harcra készek voltak. A találkozó egyértelmű esélyese a Dunaferr volt, hiszen míg ők a második, ellenfelünk a nyolcadik helyen állt a meccset megelőzően a bajnoki tabellán. A felek az idén szeptemberben találkoztak egymással, mely összecsapáson sima, 4-1-es újvárosi győzelem született. Az első percek ritmuskeresése után Klacsáké volt az első veszélyes lövés, mely egy hazai kontra végén adódott, de a labda kapu mellé szállt. Egy perccel később Fridrich veszélyeztetett, majd Sáhó jobblábas lövése tekeredett el a felső sarok mellett. A folytatásban egy-egy rossz átadás csúszott be mindkét oldalon, így igazi gólhelyzet nem alakult ki. Már a kilencedik percben jártunk, amikor Fekete, majd Németh találtak kaput, de azokat Opre hárította. Az első gólt meglepetésre a vendégek szerezték egy szabadrúgás után. Kántor végezte el a pontrúgást, melybe Siska ért bele a gólvonalon (0-1). Ezt követően megélénkült a meccs, mely azonnal egyenlítést hozott. Sáhó szánta el magát tíz méterről, akinek jobb külsővel leadott lövése vágódott a felső léc alatt a kapuba (1-1). A 13. percben Rigónak kellett kétszer hárítania, akit mindkét esetben Nagy Bence tett próbára. A következő hazai támadás parádésra sikerült. Remek összjáték végén Pál Patrik talált az üresen maradt kapuba (2-1). Erre szinte azonnal érkezett a vendégek válasza Klushyn Antontól, de Rigó lábbal hárította a közeli lövést. A túloldalon Pál lőtte telibe a kapufát, majd Sáhónak jött meg a lövő kedve, de háromból háromszor nem talált kaput. A térfélcsere után nagyon bekezdtek a vendégek. Vlasovych Valerij szólója végén Rigó védett hatalmasat, majd Klushyn Anton lőtt centikkel mellé. A Nyírgyulaj megpróbált taktikát váltani a sűrű cseréivel, de ezzel sokra nem ment, hiszen Hosszú Ádám egy szép kontra végén megszerezte a harmadik góljukat is (3-1). Közben begyűjtötték az ötödik hibájukat is a hazaiak, így minden ütközésre kettős figyelemmel kellett koncentrálni. Fekete lőtt hatalmas kapufát a 28. percben, de a túloldalon Németh szabálytalansága után kisbüntetőhöz jutottak a vendégek, melyet Klushyn Anton értékesített (3-2). Válaszul Hosszú szabadrúgása érkezett, akinek bombája a kapufán csattant, majd Fekete lövése ment centikkel mellé. Az egygólos előny miatt érezhetően ritmusváltásra volt szükség, a nagy elszántsággal játszó vendégekkel szemben. Ez azonban nem sikerült a hazaiaknak, így öt perccel a vége előtt öt a négy elleni játékra álltak át. Ebből Feketének volt helyzete, de közeli emelését hatalmas reflexszel védte Opra. A vendégek taktikai húzásra taktikai húzással válaszoltak, és ők is vészkapussal álltak fel két és fél perccel a vége előtt. Ezt nagy koncentrációval védekezték ki a hazaiak, sőt, Pál Patrik nagyszerű labdaszerzést követően gurított az üres kapuba, ezzel eldöntve a találkozót (4-2). Így, ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a Dunaferr. Dunaferr DUE Dutrade FC – Nyírgyulaj KSE 4-2 (2-1) Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó László – Németh Péter, Pál Patrik Krisztián, Fekete Róbert, Hosszú Ádám Cserék: Cseresnyés Alex - Oroszi László Krisztián, Szabó Tibor, Klacsák Bence, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Szabó Kristóf, Sáhó Kristóf, Csányi Dávid István. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Nyírgyulaj KSE: Opre Rajmund - Vlasovych Valerij, Klushyn Anton, Siska Gergő, Vass Ottó László. Cserék: Dobó László - Tóth Béla Bence, Sánta János Attila, Nagy Bence, Kántor Tamás, Gömze Antal, Orosz Dániel. Vezetőedző: Lovas Norbert. Góllövők: Pál 2, Hosszú, Sáhó, illetve Siska, Klushyn Fehér-Zsolt-vezetőezőFehér Zsolt: - Jó mérkőzésre számítottam és azt is kaptam! A Nyírgyulaj egy jó masszív csapat! Nem véletlen hogy a tabella elején tanyázó csapatok ellen is kiélezett találkozókat vívnak! Örülünk a 3 pontnak! Készülünk a csütörtöki Veszprém elleni mérkőzésre! Lovas Norbert kollégámnak sok sikert kívánok a bajnokságban! 43232189_341603509739265_4559871636047659008_n Lovas Norbert: - Sikerült egy jó mérkőzést játszani a Dunaújvárossal! Az utolsó percig volt esélyünk a pontszerzésre! Sajnos nem sikerült, de biztató volt a játék a jövőre nézve!          
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink