NBII – Versenyfutás a bajnoki címért!
2015.05.03 | 18:34
NBII – Versenyfutás a bajnoki címért! Hétfőn kezdődik a másodosztály rájátszása, ahol három csapatnak van esélye kiharcolni a feljutást, az első osztályba. A három együttes közül az első helyen végző automatikusan felkerül, míg a második osztályozót játszik az NBI 9. helyezettjével, jelen állás szerint a Békéscsabával. Nincs közel egymáshoz a három alakulat, így a nagy utazások is befolyásolhatják a találkozókat. A Göcsej – Nyírgyulaj párharc vendégcsapatának például több mint 600 km-t kell utazniuk. Ennyit még nem kellett futsal csapatnak magyar bajnokiért. De mint tudjuk, a sikernek ára van. A három fél közül a Göcsej nyerte legmagabiztosabban csoportját, pedig egybehangzó vélemények szerint a nyugati csoport volt a legerősebb. A zalaegerszegi együttes egyedüliként hibátlanul végzett hazai környezetben, ami jó alapja volt a sikereknek. Mindössze egyszer szenvedtek vereséget, méghozzá a Fradi vendégeként. A többi rangadójukat sikerrel vették, többek közt a BME ellenit, ahol 0-3-ról álltak fel, ami megnyitotta az utat a bajnoki cím felé. A közép csoport bajnoka az SZTE EHÖK lett. A szegedi alakulat az első fordulótól kezdve a dobogón állt, és ők büszkélkedhettek a leghosszabb veretlenségi sorozattal. 19 fordulón keresztül nem találtak legyőzőre, amit a PAFC szakított meg. Ez volt az alakulat egyetlen veresége. Az utolsó előtti fordulóban jött el a „bajnoki döntő”, ahol a legnagyobb rivális Keszit fogadták, ahol elég volt a döntetlen is, és végül két gólos hátrányból sikerült pontot szerezni, így meglett a bajnoki cím. A Keleti csoportot a Nyírgyulaj nyerte meg, méghozzá igen fordulatos, drámai körülmények között. A csapat úgy végzett az élen, hogy az első 25 forduló alatt egyszer sem álltak az első helyen. Erre szokták mondani, hogy a lehető legjobbkor kerültek az élre. A csapat az ősszel még csak a középmezőny elején tanyázott, de remek tavaszi meneteléssel feljöttek a második helyre. A szezon hajrában, az utolsó pillanatokban pontot mentettek a Kincsem ellen, ami utóbb kiderült, kulcspont volt, mert nem nőtt a csapat hátránya. Az igazi fordulat az utolsó fordulóban jött, ahol nem a saját kezébe volt Bereczék sorsa, de a REAC megtette azt a szívességet, hogy legyőzet a Nagykátát a záró meccsen, amivel a Nyírgyulaj megelőzte riválisát, és megnyerte a keleti csoportot. A keleti bajnok is hazai pályán erős, mindössze egyszer remizett, összes többi hazai találkozóját hozta. A csapat formáját jelzi, hogy 16 meccs óta veretlen. Az érintett csapatokat kérdeztük a szezonról és a rájátszásról. Göcsej SK Pictures1 FH: - Milyen céllal vágtatok neki a bajnokságnak? Halmos Máté, a Göcsej támadója: - Az idén igazoltam Zalaegerszegre és már az első megbeszélésen az esetleges bajnoki cím megszerzéséről tárgyaltunk. Célunk tehát az első találkozótól az utolsó bajnoki mérkőzésig az volt, hogy elsőként zárjuk az alapszakaszt, lehetőséget szerezve az NB1-be jutáshoz. FH: - Mikor tudatosult bennetek, hogy akár meg is nyerhetitek? Annak ellenére, hogy a szezon elején nem játszottunk kiemelkedő formában, a meccseinket szinte kivétel nélkül hoztuk. Aztán egyre jobban kezdett összeszokni a csapat, aminek bizonyítékaként hamar vezetni kezdtük a bajnokságot. Igazán mindvégig hittünk magunkban, de igazán a BME elleni idegenbeli döntetlen alkalmával érezhettük azt, hogy meglesz a bajnoki cím! FH: - Minek köszönhetitek a sikert? A sikerünk záloga több önmagában apróbb, de lényegét tekintve fontos összetevőből áll. Az egymás iránti tisztelet, a csapatszellem és az, hogy játékostársaim egytől egyig győztes típusúak... A vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy közös célunkat elérjük, a nehéz pillanatokban pedig a szurkolóink voltak azok, akik győzelemre segítettek bennünket. Ezúton is köszönöm minden csapatunkkal szimpatizáló sportbarátnak, hogy bármilyen módon mellettünk álltak. Sikerünk egyben az Övék is! FH: - Mit vársz a rájátszástól? A rájátszástól nem tartok. Úgy gondolom, hogy az NB1-be jutáshoz nélkülözhetetlen a legjobbnak lenni! Nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk, és ha úgy játszunk majd, ahogy tudunk, akkor nem lehet probléma. Amennyiben ebben az esetben is jobbnak bizonyul nálunk bármelyik csapat, úgy le kell vonnunk a következtetéseket és jövőre csapatunkat tovább erősítve kell neki vágni az új szezonnak! FH: - Mit gondolsz az esélyekről? Mi dönthet? Hogy mi dönthet? Volt egy szezonunk felkészülni ezekre a meccsekre. Itt már csak azon múlik, hogy tudjuk kamatoztatni a megszerzett tudásunkat. A pillanatnyi formának is nagy szerepe lesz, de úgy gondolom, hogy a legfontosabb a hit lesz és az alázat! Hajrá Göcsej! SZTE EHÖK SE Pictures4 FH: - Milyen céllal vágtatok neki a bajnokságnak? Cserenkó Szabolcs a Szeged mestere: - Célunk az volt, hogy visszaállítsuk a renomét, hogy ismét meghatározó csapata legyünk a másodosztálynak, hiszen az előző szezonok nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. FH: - Mikor tudatosult bennetek, hogy akár meg is nyerhetitek? Nagyjából a bajnokság felénél, amikor is mindenkivel játszottunk, láttuk, hogy 3 csapat fog kiemelkedni, ráadásul a télen még erősödtünk is. Kijelenthető, hogy ekkor fogalmazódott meg bennünk ténylegesen a győzelem lehetősége. FH: - Minek köszönhetitek a sikert? Sokan vagyunk, mindenki tudja a dolgát. A fiatal és rutinos játékosok száma jól van elosztva. Minden eddigi mérkőzésen tudtunk dominálni. FH: - Mit vársz a rájátszástól? Mit gondolsz az esélyekről? 3 nagyon motivált és feljutni akaró csapat, triót alkotva fog küzdeni. Régen volt már, hogy ilyen éles legyen a feljutásért folytatott küzdelem, főleg hogy minden résztvevő szeretné kiharcolni az első osztályba való kerülést. Otthon mindenki erős, és a hosszú utazások mindenkit fárasztanak majd. Ami nehezíti a helyzetet, hogy egyik ellenfelünket sem ismerjük, így mondhatni sötét ló mind a kettő számunkra. Fontos a jó rajt, ami meghatározhatja az egész rájátszást. Szerencsére otthon kezdünk, így adott lehet a jó kezdés. Nyírgyulaj SE Downloads7 FH: - Milyen céllal vágtatok neki a bajnokságnak? Mikor tudatosult bennetek, hogy akár meg is nyerhetitek? Berecz Zsolt, a Nyírgyulaj játékos-edzője: - Bajnokságnak azzal a céllal vágtunk neki, hogy minél jobban szerepeljen csapatom, ami azt jelentette, hogy 5-10 hely környékén fejezzük be a bajnokságot. Menet közben, a tavasz folyamán igencsak módosult az elvárások, hiszen a csapat úgy gondolta, hogy akár egy kis odafigyeléssel merészebb álmokat dédelgethetünk. FH: - Minek köszönhetitek a sikert? A sikert minek lehet köszönni? Van, néhány tapasztal játékosom. A kapusommal kezdeném, aki nagyon sokat tett annak érdekében, hogy sikerüljön megnyerni a bajnokságot. A másik nagyon fontos tényező, hogy nagyon jó közösség jött össze, amit szeretnék megköszönni a csapat nevében Csoba Zsolt elnök úrnak, aki nélkül nem jött volna össze. Egy ilyen jó brigád és egy bajnokcsapat! FH: - Mennyi esélyt adtatok magatoknak, hogy megelőzitek a kincsemet az utolsó két körben? Igazság szerint nem a mi kezünkben volt már a döntés, hogy bajnokok legyünk és nem sok esélyt látott a csapat arra, hogy a Kincsem bukni fog az utolsó két meccsen! Ez viszont a csapat véleménye volt, de viszont egyedül hittem benne, hogy a REAC meg fogja lepni a Kincsemet és meg is lepte. A remény hal meg utoljára, szokták mondani! FH: - Mit vársz a rájátszástól? Mit gondolsz az esélyekről, mi dönthet? A rájátszásban szeretnénk minél jobban szerepelni és meghúzgálni az oroszlán bajszát, mármint az ellenfelekét! Az esélyekről? Aki több gólt rúg az fog nyerni mindig, vagyis mi fogunk nyerni! Természetes önbizalommal fogunk mindenki ellen játszani és akkor bármi megtörténhet.  
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink