NBII Keleti csoport
2014.11.12 | 08:17
NBII Keleti csoport fotok_hirek.asp4  

MVFC BERETTYÓÚJFALU II. - BÁBOLNA-NATURALMEAT 13-1 (5-1) A hazaiak ismét komplett NBI-es sorral álltak ki, ami meg is látszott az eredményen. A vendégek az első percben megszerezték a vezetést, de ezzel el is lőtték minden puskaporukat. Már csak a hazaiak domináltak és a végére kiütötték ellenfelüket. 13 találatig meg sem álltak, kijavítva a múltkori vereséget.

KINCSEM LOVASPARK SE - RTK-VASLÓ 15-4 (7-1) A sereghajtó a csoport egyik favoritjához látogatott és vérmes reményei nem lehettek, maximum a nagyobb zakó elkerülésében reménykedhetett. A kátaiak 5 perc alatt ellenfelük tudtára adták, hogy itt csak hazai győzelem születhet. Ekkor már 4-1 volt az eredményjelzőn. A Káta a folytatásban kényelmesen játszott, és félgőzzel is könnyedén nyert ilyen arányban is. A vendégek nem sok ellenállást tudtak tanúsítani. Az egész NBII-t egybevéve már csak az RTK nem szerzett pontot.

REAC SISE FUTSAL - NYÍRGYULAJ KSE 4-11 (2-3) Jobban kezdett a vendég alakulat, és néhány perc alatt három gólos előnyre tett szert. A REAC ekkor kezdett ébredezni, de úgy tűnt nem későn, mert a félidő végére feljött egy gólra. Fordulás után egalizáltak a hazaiak, de rögtön válaszolt a Nyírgyulaj, így megint szaladnia kellett az eredmény után a vendéglátónak. A félidő közepén egy rövidzárlatot kihasználva 4 gólt is szerzett a vendégcsapat, ahonnan már nem tudott visszakapaszkodni a REAC. A végén kitámadtak a hazaiak, amit kihasznált ellenfelük. Berecz Zsolt 6 gólt jegyzett a találkozón, amivel nagyban segítette csapatát a győzelemben.

MMSZ SE - ROMHÁNY SE 12-2 (3-1) Igazi hatpontos találkozó volt várható, hisz, amelyik csapat veszít, az nagy hátrányba kerül a felzárkózás szempontjából. Mondhatni villámrajtot vett az MMSZ, mert négy perccel a kezdés után, már 3-0-ás vezetésnek örülhettek, Tóth, Czövek és Molnár révén. Sajnos ezt követően visszavettek a tempóból a hazaiak, illetve kicsit figyelmetlenek lettek a befejezéseknél, így nem sikerült tovább növelni az előnyt, illetve egy szöglet utáni figyelmetlenségnek köszönhetően szépíteni tudott a vendég együttes. A második játékrészben végig kitartott a lendület és sorozatban lőtték a gólokat a Monoriak. Szőnyi és Jackes Gil is mesterhármast lőtt a második félidőben, illetve Pupos duplázott. A góltermelést végül Tóth zárta, így a vége magabiztos és gólzáporos 12-2-es győzelem, amivel sikerült megduplázniuk a pontjaik számát a vendéglátóknak.

CSENGER - KASTÉLYDOMBI SE 14-6 (5-2) Ismét bebizonyították a csengeriek, hogy igazi oroszlánbarlang az otthonuk. Ezúttal a Kastélydomb győződhetett meg róla, hogy milyen több száz fanatikus előtt játszani. A hazaiak kiváló első félidőt produkáltak, és így már 5-1-re is vezettek. A fordulás után a Csenger még tudta fokozni a tempót és tovább növelték az előnyt, és a vendégek, ahogy fáradtak egyre kisebb ellenállást tudtak kifejteni. A vége újabb nagyarányú Csenger siker, ami után kezdődhetett újfent az ünneplés. A Szilágyi-legénység eddigi összes hazai mérkőzését fölényesen nyerte, így minden ellenfélnek fel kell készülnie, hogy nem csak a hosszú úttal kell megküzdeniük.

hirkep.asp5

hirkep.asp6

Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink