NBII 5. forduló, BEHARANGOZÓ, Péntek
2015.10.09 | 10:43
NBII 5. forduló, BEHARANGOZÓ, Péntek

  NBII 5. forduló, BEHARANGOZÓ, Péntek PAFC – VÁROSGAZDA rangadó a közép csoportban   PAFC-MITRE - VÁROSGAZDA UP. AKADÉMIA 20:00 Piliscsaba, VM KASZK Szakképző Iskola A közép csoport rangadóját Piliscsabán rendezik péntek este. A hazaiak jelenleg a második helyen állnak, 3 győzelemmel, miután legutóbb könnyedén nyertek a Málta vendégeként. Ellenfelük a Városgazda lesz, akik betlizve legutóbb pontokat veszítettek a Garvittax ellen úgy, hogy a végén még nekik kellett örülni az egy pontnak. Ennek ellenére Ughyék még veretlenek és csak egy pontra vannak a dobogótól. Aki nyer, az megerősítheti pozícióját az élbolyban. Az esélyek a PAFC mellett szólnak.   DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL – UTE 20:00 Dunakeszi, Radnóti M. Gimnázium Eddig a Dunakeszi hozza a kötelezőt, és hibátlan mérlegével őrzi első helyét a csoportba. Eddigi négy győzelmüknél háromszor még gólt sem kaptak, így kijelenthető, hogy az egyik nagy esélyese ennek a csoportnak. Most a regehajtó UTE-t fogadják, akiket eddig nem sok sikerélmény ért ezen az őszön. Eddig lejátszott meccseiket mind úgy buktál el, hogy igazán esélyük sem volt a győzelemre. Nagy valószínűség szerint ez a negatív sorozat nem most fog megszakadni, inkább a nagyobb vereség elkerülése lehet a cél.   GARVITTAX - PTE ÁOK-PETŐFI SE 20:30 Budapest, Vasas Sportcsarnok Mind a két csapat jól kezdte a bajnokságot. A hazaiak legutóbb a Városgazda vendégeként szereztek értékes pontot, amivel az előkelő hatodik helyen állnak. Most az újonc pécsiek látogatnak hozzájuk, akik szintén döntetlent játszottak a Városgazda ellen, igaz legutóbb nyertek az UTE vendégeként, így mindössze egy ponttal maradnak el mostani riválisuktól, ráadásul két meccsel kevesebbet játszottak. Amennyiben a vendéglátók legutóbb látott arcukat mutatják, folytathatják jó szereplésüket, ellenkező esetben a Pécs begyűjtheti a 3 pontot, és előrébb léphet a tabellán.   BRAND MISSION TOLNA-MÖZS - 1988 DÉLI FC 20:30 Tolna, Városi Sportcsarnok A hazaiaknál nem ilyen szezonkezdetről álmodtak, hiszen mindössze egy pontot sikerült szerezni az eddig lejátszott fordulók alatt. Ráférne egy győzelem a Tolnára, de ez ismét nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a Déli ellen nem mehet senki biztosra. Főleg úgy, hogy ismét lehetnek visszajátszók a vendégeknél az első csapatból, hiszen nem rendeznek fordulót az első osztályban. Amennyiben valóban megerősített kerettel érkeznek a fővárosiak, jó esélyük van a győzelemre.   ROMHÁNY SE - VÁC FUTSAL SE 20:50 Budapest, Kerék utcai Általános Iskola A Romhány a jó szezonkezdés utána visszacsúszott a tabellán két vereséget követően. Igaz, a jó rajtba belejátszott, hogy az elején a két nem túl nagy játékerőt képviselő lila-fehér csapattal találkoztak. Mostani ellenfelük ellentétes utat jár be. A váciak a rossz kezdés után kezdenek magukra találni. Az előző játéknapon megszerezték első győzelmüket a Tolna ellen, és most második sikerükre készülhetnek. Meglepetés lenne, ha a vendéglátók pontot vagy pontokat tudnának szerezni.  

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - MVFC Berettyóújfalu (2021.12.03, stream)
2021.12.03 | 14:05
Haladás VDE - SL Benfica
2021.12.01 | 11:47

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.11.17 | 09:58
Férfi válogatott
2021.11.16 | 11:30
2021.11.15 | 07:00
2021.11.12 | 10:45
2021.10.25 | 09:32
2021.10.23 | 16:11
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink