NBI Rájátszás, 2. forduló BEHARANGOZÓ
2016.04.25 | 12:32
NBI Rájátszás, 2. forduló BEHARANGOZÓ NBI Rájátszás, 2. forduló BEHARANGOZÓ   Felsőház SWIETELSKY HALADÁS VSE - NYÍRGYULAJ KSE 18:15 Szombathely, Arena Savaria Mind a két csapat vereséggel kezdte a rájátszást. A Hali a Győrtől kapott míg, a Nyírgyulaj az Újvárostól szenvedett vereséget. A vendégektől már az is bravúr volt, hogy bejutottak a felsőházban, de vélhetően nem elégszenek meg ennyivel Lovasék, és szeretnének a legjobbak között is meglepetést okozni, ahogy az alapszakasz folyamán tették. A Haladás számára idén is a dobogó lehet a cél, amihez feltétlenül nyerni kellene, ha nem akar már az elején lépéshátrányba kerülni a riválisokkal szemben. Amennyiben otthon tartják a három pontot, máris felléphetnek a dobogóra, mert az előttük álló két rivális egymással találkozik.   FUTSAL CLUB VESZPRÉM - RÁBA ETO 18:30 Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok A listavezető Veszprémbe látogat, ahol tovább növelheti előnyét, hiszen a két közvetlen üldözője egymás ellen játszik. Persze ehhez a hazaiaknak is lesz egy-két szavuk. Tataiék az első játéknapon kikaptak Berettyóújfaluban, így rájuk férne a javítás, de ez nem lesz könnyű a listavezető ellen. Az alapszakaszban mind a kétszer az ETO nyert. A múlt héten is nyertek a Hali ellen, ami mutatja, hogy jó formában vannak, így ők a találkozó esélyesei. Meglepetés lenne, ha nem tudnák begyűjteni az értékes három pontot.   DUNAFERR DF RENALPIN FC - MVFC-BERETTYÓÚJFALU 19:00 Dunaújváros, városi sportcsarnok Győzelemmel rajtolt mind a két fél a rájátszásban, így nem meglepő, hogy a dobogóról várják a folytatást. A Dunaferr visszavágott a Nyírgyulajnak az alapszakaszban elszenvedett két vereségért, és magabiztosan nyert, míg a Mezei-Vill hazai környezetben gyűrte le a Veszprémet. A Turzó-alakulat a három pont ellenére nem volt szerencsés. Nem elég, hogy több meghatározó játékosa sérült, Komáromi is felkerült a maródiak listájára, így ő rá sem számíthatnak a vendégek. A találkozó végkimenetele akár a végső sorrendet is befolyásolhatja, így hatványozottan fontos a győzelem. Aki nyerni tud, az megerősítheti dobogós pozícióját. Abszolút háromesélyes a találkozó, bár a hazai pálya előnye az Újváros mellett szól.   Alsóház ARAMIS SE - RUBEOLA FOOTBALL CLUB 18:30 Budaörs Városi Sportcsarnok Az NBI két legrégebbi csapata találkozik hétfő este. Mivel alsóházról van szó, írhatnánk, hogy a kiesés elleni rangadó, de az Aramis esetében ez nem lenne helytálló, hiszen igen messze vannak az utolsó két hely valamelyikétől. A Rubeola az alapszakaszban nyeretlenül zárt, de egy győzelmet azért aratott, méghozzá mostani ellenfele ellen, de jogosulatlan játék miatt a budaörsieké lett a három pont. Vélhetően ez most is így lesz, hiszen jelenleg a Frank-legénység sokkal előrébb tart, és nagyobb játékerőt képvisel. A csömöriek az első körben otthon kaptak ki a Göcsejtől, míg az Aramis magabiztosan nyert a Déli vendégeként. Nehéz elképzelni, hogy a vendéglátók győzelme elmaradna.   Déli Futsal - GÖCSEJ SK 21:30 Budapest, Soroksári Sportcsarnok Az alapszakaszban mind a két találkozót a Göcsej nyerte, és most is ők az esélyesebbek. A zalaegerszegiek idegenben kezdték a rájátszást, és sikerrel vették a csömöri akadályt. Amennyiben most is nyernek, már jelentősen ellépnek a fővárosi alakulattól. A Déli amennyiben szeretné elkerülni az osztályozós vagy kieső helyet, az otthoni mérkőzéseken kellene leginkább bravúrt bemutatnia. Ez az előző körben nem sikerült, otthon kaptak ki simán az Aramistól. Most sem az ő sikerük prognosztizálható, de ha jó napot fognak ki, képesek lehetnek meglepni a Göcsejt.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink