Nagyarányú újvárosi győzelem Veszprémben
2017.04.25 | 13:03
Nagyarányú újvárosi győzelem Veszprémben Fekete egy perc alatt szerzett mesterhármasa után már 1-7 állt az eredményjelzőn. Bár nagyot küzdött, innen már nem tudott felállni a Veszprém a vendég Dunaferr ellen a futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfői meccsén.
Egy hónap szünet elteltével folytatta élvonalbeli szereplését a veszprémi futsalcsapat, amely a felsőház harmadik fordulójában a szintén hatpontos Dunaferrt fogadta. Nem csekély téttel bírt a találkozó, hiszen az már a játéknap előtt biztossá vált, hogy a győztes felléphet a dobogó harmadik fokára. Jó hír volt a bakonyi szimpatizánsok számára, hogy a sérvműtéten átesett Tatai József vállalni tudta a játékot. Sőt, rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet. A részleges térdszalag-szakadást szenvedő Füzy Zsoltra, s a vállsérüléséből felépült Fehér Krisztiánra viszont még nem számíthatott a stáb. Nagy iramban, kemény párharcokkal kezdődött az összecsapás. A vendégek rögtön az első helyzetüket gólra váltották, Horváth átadásából Fekete volt eredményes. A gyors találat szemlátomást megfogta a veszprémieket, Madarász János azonnal időt is kért. A Dunaújvárosnak több lehetősége is volt, hogy megduplázza a különbséget, az exveszprémi Németh életerős lövését például Schmidmajernek kellett a léc fölé tolnia. A 9. percben aztán már a bakonyi kapuvédő sem tudott segíteni a társakon, Józsa közelről lőtt a hálóba (9. perc: 0-2). Az 1. FCV a folytatásban is erőtlenül és pontatlanul játszott. Németh szögletét követően Horváth is feliratkozott a gólszerzők közé. Igaz, gyorsan jött a válasz a mieinktől: Tatai passzából Boromisza Dániel szépített (11. perc: 1-3). A bakonyiak a későbbiekben sem találták a mérőzés ritmusát, miközben a Duna-partiak játszi könnyedséggel kerültek helyzetbe. A 14. percben aztán olyan történt, ami még a futsalpályákon is ritkaságszámba megy: Fekete – a hazai védelem asszisztálása mellett – egy percen belül (!) mesterhármast ért el (1-6). A szurkolók ébresztőt fújtak, Madarász mester pedig átállt az öt a négy elleni játékra. Ez sem jött be, Horváth öttel a szünet előtt az üresen tátongó veszprémi kapuba gurított. A Veszprém minden igyekezetével azon volt, hogy szépítsen. A törekvést pedig siker koronázta: Püspök pontos átadása után Tatai zörgette meg a hálót. A két gólnál járó Horváth az utolsó percben is a figyelem középpontjába került ugyanis könnyökkel eltalálta Boromisza Dánielt, amiért piros lapot kapott. A vendéglátó pedig kihasználta az emberfórt, Klacsák öngóljának köszönhetően így 3-7-es állásnál vonulhattak pihenőre a felek. Fordulást követően Klacsák a veszprémi kapuba is betalálhatott volna, ám a lövése a kapufán csattant. Boromisza Dániel viszont jóval pontosabban célzott, aki így a 23. percben háromra csökkentette a különbséget (4-7). A továbbra is öt a négy ellen támadó Madarász-csapat még jobban rákapcsolt. A korábbi veszprémi kedvenc Reveland is bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy ne legyen szorosabb az ütközet. Hiába nyomtak azonban Boromiszáék, a lehetőségek kimaradtak. Nem úgy a túloldalon: Németh tizenkét méterről hatalmas bombát eresztett el, a vészkapus Püspök a kezét sem tudta felemelni. Úgy tűnt, ezzel minden esély elszállt a felzárkózásra. Tataiék a folytatásban is küzdöttek, hajtottak, hogy kozmetikázni tudják az eredményt, de nem sikerült túljárniuk Reveland eszén. Az utolsó percben még egy gyors kontrát vezethetett a Dunaferr, amelynek végén Varga is betalált (4-9). Futsal NB I, rájátszás az 1-6. helyért, 3. forduló: 1. Futsal Club Veszprém–Dunaferr Renaplin FC 4-9 (3-7) Március 15. utcai sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Szilágyi (Gál, Takács). Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Gulyás, Boromisza G., Bognár P. Cserék: Sárdi (Kapus), Hoffer, Petróczi, Tar, Püspök, Boromisza D. Finta. Vezetőedző: Madarász János. Dunaferr: Reveland – Horváth N., Klacsák, Varga Cs., Hosszú. Cserék: Varsányi (Kapus), Németh P., Schrancz, Fridrich, Fekete, Gorjánácz, Csányi, Józsa. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Gólszerzők: Boromisza D. (11.), Tatai (18.), Klacsák (20. – öngól), Boromisza D. (23.), ill. Fekete (4., 14., 14., 14.), Józsa (9.), Horváth P. (11., 16.), Németh P. (27.), Varga (40.). Piros lap: Horváth (20.) Madarász János: – Mindent megpróbáltunk, 1-7-ről is visszajöttünk, de ebben a meccsben ma ennyi volt. Lassan játszottuk az öt a négy elleni játékot, nem összpontosítottunk kellően, ellenfelünk sokkal jobban játszott nálunk. Nem fogunk megtörni, megyünk tovább. Pénteken egy új kihívás ránk Berettyóújfalun, ahol szeretnénk javítani. Fehér Zsolt: – Bár a kiállítás megzavarta a csapatomat, egy másodpercig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Az első félidőben hét gólt szereztünk, ami önmagáért beszél. Szenzációs napot fogtunk ki, megérdemelten visszük el a pontokat. nm  - vehírsport cikke alapján -    
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink