Nagy csata és Haladás győzelem a rangadón
2022.11.29 | 13:15
Nagy csata és Haladás győzelem a rangadón

Nagy csatát vívott a két felsőházra pályázó alakulat. A címvédő Szombathely a második félidőben egy perc alatt döntötte el a három pont sorsát.

Elszántan vetették bele magukat a mérkőzésbe a csapatok, és már rögtön az első percekben megszülethetett volna a rangadó első találata, ám végül kihasználatlanul maradtak a lehetőségek. A Haladás aztán nyomás alá helyezte a hírös városiakat, ám a védelem, illetve Rigó magabiztosan teljesítettek. A vezetést egy szépen felépített akcióból az SG Kecskemét Futsal szerezte meg a 7. percben: Bencsik centerezésére Hadnagy érkezett remekül, 1-0. Nem sokon múlt, hogy tovább növelje előnyét a hazai gárda, Alasztics viszont jó napot fogott ki a kapuban. A félidő derekán újra a vasiak domináltak, míg a kék oroszlánok kontrákból voltak veszélyesek. A 13. minutumban aztán egy szabadrúgás-variáció után egalizált a Haladás, Vas volt eredményes, 1-1. A szünethez közeledve is magas hőfokon égtek az együttesek, és ez olykor durva belépőkkel párosult. Az adok-kapok során helyzetek igen, gólok viszont nem születtek, így döntetlennel vonulhattak az öltözőbe a felek.

A Haladás ragadta magához a kezdeményezést a folytatásban, Rigónak több bravúrt is be kellett mutatnia rövid idő alatt. Kontrákból a kecskeméti gárda is megvillant, de igazán nagy lehetőséget nem tudtak kidolgozni. A 26. percben előbb Öreglaki, majd Dróth is meglőhette volna gólját, mindkét esetben a hálóőrök bravúrjai jelentették a végállomást. Egy minutummal később viszont már Rigó is tehetetlen volt, mert ugyan nagyot védett, de a kipattanót már bekotorták a vendégek Vas révén, 1-2. Nem sokkal később újra bevették a hazai kaput, kiszorított szögből Luiggi volt pontos, 1-3. Megfogta a Scoregoalt a két gyors bekapott gól, de aztán kijött a slamasztikából a hazai alakulat, és elkezdték újra felvenni a ritmust. A 36. percben Mánya távoli lökete a kapufáról kifelé vágódott. Ezt követően létszámfölényes taktikára váltottak, mindent megtettek a pontszerzésért, ám a címvédő jól zárt hátul, és elvitte a pontokat Kecskemétről.

SG Kecskemét Futsal - Haladás VSE 1-3 (1-1).
Kecskemét, Meszi István Sportcsarnok
Vezette: Borbás - Tamási – Bereczki

Kecskemét: Rigó - Bencsik, Ristic, Mánya, Hadnagy.
Csere: Nyerges, Bíró, Kajtár, Öreglaki, Sánta, Szabó.
Edző: Soltész Levente.

HVSE: Alasztics - Kovács M., Hajmási, Dróth, Cassemiro.
Csere: Gyimesi, Szalmás, Luiggi, Knizs, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Fehér, Vas, Rutai.
Edző: Calvo Rodriguez Juan Ramon.

Gólszerzők: Hadnagy (7.), ill. Vas 2 (13., 27.), Luiggi (28.).

Marko Gavrilovic: - Nem mondanám, hogy csalódott vagyok. Két meghatározó játékosunk hiányában is kihoztuk a maximumot magunkból. A Haladás mély rotációval, 10-12 emberrel vitte végig a meccset, vártak arra, mikor hibázunk, mikor lankad a koncentrációnk. A Haladás a regnáló bajnok, és úgy vélem, hogy a legjobb csapat is az élvonalban. Igyekeztünk megtenni mindent, ám kíméletlenül megbüntették a hibákat, ez vezetett ma a vereséghez. Nem csüggedünk, pénteken újabb meccs vár ránk, ahol természetesen javítani szeretnénk.

Forrás: scoregoal.hu

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink