Nagy arányú ETO Győzelem
2017.12.19 | 14:53
Nagy arányú ETO Győzelem 12-3-ra verte az ETO a Bőny-Szavill együttesét a megyei rangadón a férfi futsal NBI 11. fordulójában. Az első félidőben gyorsan megszerezte a vezetést egy védelmi hibát kihasználva a Rába, amire válaszolni tudott még a Bőny, majd az újabb megérdemelt győri gólt másodszorra is egalizálni tudták. A hajrára azonban két gólos hátrányba kerültek az egyre jobban játékba lendülő győriekkel szemben.

A második félidőben a mezőnyben is kijött a tudás különbség az ETO javára, ami már a gólok számában is megmutatkozott, három perc alatt 5-re nőtt a különbség. Hiába próbálta lassítani vészkapus játékkal a Bőny a bajnok ritmusát, nem sikerült megfékezniük az elmúlt hetek görcsössége alól felszabadult Rába gólerős játékát. Az utolsó tíz percben már több lehetőséget kaptak a fiatalok, közülük a kapuban Klcsó váltotta Tóth Gyulát, aki bravúros védéseivel segítette csapatát. A 12-3-as végeredményt Vas ádám triplája állította be, mellette Alex és Juanra négy találatig jutott, a fiatal Sáhó pedig egyszer köszönt be.

4779_l3247501

Az ETO győzelme ilyen különbséggel is teljesen megérdemelt volt, a szünet után egyre több hibával játszó Bőny ellen. A Rába ETO szerdán este Csömörön játszik Magyar Kupa mérkőzést a Rubeola FC Csömör ellen, ezzel zárja a Címvédő a 2017-es szezont. javi-rodriguez_2017-11-19Javi Rodriguez: - Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a második elején viszont hamar tudtunk rúgni három gólt, amivel végleg eldöntöttük a találkozó sorsát, s onnan már magabiztos győzelem lett a vége. loditamasLódi Tamás: - Nagyon rendes csapatom van, ezt a kezdés előtti pacsinál is igazolta, mert az szinte felért az ellenfél felé egy gratulációval. Sok mindent át kell gondolni, hogy elérjük a célunkat, a bennmaradást. Olyan emberekre van szükség, akik ebben segíteni tudják a csapatot. Rába ETO – Bőny-Szavill Consulting 12-3 (4-2) Győr, Egyetemi Csarnok, NBI-es férfi mérkőzés, 300 néző. Vezette: Vass, Zimonyi ETO: Tóth – Alex, Juanra, Sáhó, Dávid Csere: Klcsó, Papp B., Klacsák, Tama, Gerard, Vas, Bognár, Edző: Javi Rodríguez Bőny: Matkovics – Rajzingen, Nyíregyházky, Bogyó, Peczár Csere: Szabó R., Németh F., Mógor, Lódi, Horváth M., Hajmási, Bieder T. Játékos-edző: Lódi Tamás [gallery ids="94002,94003,94004,94005,94007,94008,94009,94011,94013"] Forrás: eto.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink