MVFC-BERETTYÓÚJFALU – RÁBA ETO 0:1
2015.04.11 | 18:58
MVFC-BERETTYÓÚJFALU – RÁBA ETO 0:1  Kiegyenlített, hatalmas csatát hozott a „Klasszikus” BERI-ETO, de gólszegény félidőt is. Mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, talán a Berettyóújfalu állt közelebb a vezetéshez. A szünet után a 22. percben Mimi szép góljával megszerezte a vezetést a Rába, és nagyot harcolva meg is tartotta azt a mérkőzés végéig. Mimi mentéseivel és Tóth bravúrjaival ért véget a találkozó, és a hazai 5 a 4 játék sem hozott változást az eredményben. Az ETO 0-1-re nyert a Beri otthonában. Óvatos kezdés lassan magához vette a kezdeményezést az ETO, több győri helyzet is kimaradt, Lódi és Dróth is körbelőtte Tihanyi kapuját. Trencsényi és Gál beállításával kiegyenlített lett a meccs, nagyon fegyelmezetten futsalozott mindkét csapat. Az első komolyabb Beri lehetőségek is kimaradtak a 6. percben, Trencsényi majd Nagy T. lövése után Tóth Gy. lábbal tisztázott. A Mezei-Vill magasabb sebességre kapcsolt, Nagy Tamás óriási kapufája jelezte, győzni szeretnének. Egyre nagyobb iramú rangadón mindkét kapu veszélyben forgott, Rábl szerzett labdát, azonban Tóth Gy. zseniálisan szedte le lábáról a labdát kettőjük párharcát így a győri kapus nyerte. A 16. percben Tihanyi védte bravúrral Dróth Z. megpattanó lövését. A 19. percben Rábl J. veszélyeztetett kétszer, azonban előbb Tóth, majd a kapufa hárított. Az utolsó percben is izgalmak a győri kapu előtt, azonban maradt a gól nélküli döntetlen. Szünet után fölényben kezdett a Rába, Tihanyi bravúrral szedte ki a jobb felsőből Mimi jobb oldali lövését, majd Dróth szép csel után lőtt éppen hogy csak a bal sarok mellé. A fokozódó nyomást követően a 22. percben Dróth csele után Mimi emelt a kifutó Tihanyi mellett a jobb felső sarokba. (0-1). A gól után a Győr lendületbe jött, majd átvette a játék irányítását, ezután sikerült a Beri játékának lassítását elérni. A 31. percben Sánta Lovas labdáját nagy helyzetben lőtte fölé. Nagy taktikai csata alakult ki az utolsó tíz percben, az ETO őrzi egygólos előnyét. A 35. percben 5 a 4 játékra váltottak a hazaiak, kockáztat a Berettyóújfalu. Az ETO 5. faultja után, időkérés, 3 perccel a vége előtt. 12. másodperccel a vége előtt kiegyenlíthetett volna, Rábl-hoz pattant a labda, oldalt kapura húzta, azonban Tóth Gy. hihetetlen reflexel és bravúrral kitolta a gólba tartó labdát. A Győr egyetlen, de nagyon fontos góllal otthonában győzte le a Berettyóújfalu csapatát. Férfi Futsal NBI Felső-ág 3. forduló MVFC-BERETTYÓÚJFALU – RÁBA ETO 0:1 (0:0) Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok, 700 néző Játékvezetők: Kujbus László, Veres János, Szilágyi Norbert MVFC: Tihanyi Cs. - Sánta J. A., Komáromi P., Rábl J., Nagy T. Csere: László M., Gál I., Trencsényi J., Lovas N., Szabó P., Dávid R., Birinyi B. Vezetőedző: Turzó József ETO: Tóth Gy. - Lódi T., Mimi, Juanra, Dróth Z. Csere: Palomeque, Püspök P., Solano, Noe, Vevé, Matkovics G. Vezetőedző: Jordi Illa Solé Gólszerző: Mimi (22') Sárgalap: Juanra (20'), Dróth Z. (30'), Komáromi P. (36')  Turzó József: Hibáztunk egyet, sajnos gól nélkül nem lehet futsal meccset nyerni, csalódott vagyok, több volt a mérkőzésben. Büszke vagyok a csapatomra, mert partiban voltunk, de félidőben nem úgy jöttünk ki, nem is értem, a gól után megtörtünk, a Győr jól tartotta a labdát. Megpróbáltunk kockáztatni az 5 a 4 játékkal, most sem jött be ellenük. Lehet, hogy ezzel elúszott a bajnoki cím, de még sok van hátra. A hátralévő mérkőzéseken csak magunkra figyelünk és megpróbáljuk a legtöbb pontot gyűjteni.  Jordi Illa Solé: Nagyon örülök a győzelemnek, szeretnék gratulálni a csapatunknak, mert egy fantasztikus mérkőzésen tudtunk nyerni, egy nagyon jó csapat ellen. Mindenki átérezte a mérkőzés fontosságát, fegyelmezetten játszottunk és úgy gondolom a szurkolók is egy remek meccset láthattak. Gratulálok a Berettyóújfalunak is, mert nem adták fel a meccset, az utolsókig küzdöttek és megmutatták, hogy kiérdemelten lettek az elmúlt szezon bajnok csapata. Tóth Gyula:Nagyon jól felkészültek ellenünk, gratulálok a Berettyónak, nagyon jó meccset játszottunk. Jobban használtuk ki a helyzeteinket, Magyarország két legjobb csapatának szokás szerinti óriási izgalmakkal teli meccsén ma mi nyertünk. Talán egy kicsit nagyobb szerencsénk volt ma, de megszereztük a három pontot.  - Forrás: etofutsal.hu -    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - MVFC Berettyóújfalu (2021.12.03, stream)
2021.12.03 | 14:05
Haladás VDE - SL Benfica
2021.12.01 | 11:47

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.11.17 | 09:58
Férfi válogatott
2021.11.16 | 11:30
2021.11.15 | 07:00
2021.11.12 | 10:45
2021.10.25 | 09:32
2021.10.23 | 16:11
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink