MVFC BERETTYÓÚJFALU - DEAC 8-0 (3-0)
2018.01.09 | 10:01
MVFC BERETTYÓÚJFALU - DEAC 8-0 (3-0) A 2018-as év első bajnokiján a DEAC vendégeskedett Berettyóújfaluban. Nagyon jól kezdte a találkozót a hazai gárda, hiszen már az első percben megszerezte a vezetést Rafinha révén. A félidő derekáig még két találatot jegyezhettek a vendéglátók, előbb Amílcar bombázott a kapuba egy sarokrúgást követően, majd Gál István fejezett be góllal egy gyors ellentámadást. Ebben a játékrészben azért voltak hibák, pontatlanságok, eladott labdák a Mezei-Vill részéről, de a gólokat jó ütemben szerezték. A szünet után is hasonló volt a koreográfia, mint a meccs elején, ám ezúttal Kovács István vette be a debreceniek kapuját kevéssel a kezdés után. Ahogy az elmúlt MFVC meccseken történt, most is fokozatosan húztak el ellenfelünktől Trencsényiék, sorban jöttek a gólok, a fáradó DEAC hibáit ki tudták használni a hazaiak. Tulajdonképpen a harmincadik percre már ki is alakult a végeredmény, hiszen Amílcar két gólja után még Harmati Tamás is kétszer volt eredményes, és a játékrész közepén már nyolc gólos volt a hazaiak előnye. Ezután adok-kapok jellegűre váltott a meccs, mindkét csapat előtt megvolt a lehetőség a gólszerzésre, de a kapusok jó teljesítményének köszönhetően már több gól nem esett.

26195962_1745900952111209_2219577975652509124_n

Pozitív hazai részről, hogy nem kaptak gól és a nyolcas szám már-már szerencseszámmá válik a csapatnál, hiszen sokadik mérkőzésükön szereznek ennyi találatot. Folytatta jó sorozatát az MVFC, győzelmükkel továbbra is a tabella élén várják a folytatást. A DEAC, ahogy a debreceni mérkőzésen is nagyot küzdött, ám a találatokat ezúttal a hazaiak szerezték, megvolt azonban előttük is a lehetőség.  MVFC Berettyóújfalu - DEAC 8-0 (3-0) Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok Vezette: Deme - Czene-Joó - Apkó MVFC: Mezei - Sanchez, Harmati, Kovács I, Rafinha Csere: Tihanyi, László, Daróczi, Trencsényi, Gál, Szabó P, Amilcar, Nagy D, Takács Z Mullor Cabrera DEAC: Dobi - Bun, Szentes Bíró, Tóth A, Kántor Csere: Faragó, Kasuba, Sándor B, Esztergomi, Buka, Varga D, Sabó P, Győrfi Edző: Elek Gergő Góllövők: Amilcar (3), Harmati (2), Kovács I, Gál  - Brumár Brumi László - Fotó: Papp Attila      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink