Mozgolódnak a Fradi háza táján is
2017.07.27 | 11:10
Mozgolódnak a Fradi háza táján is Az előző szezon hajrája nagyon jól sikerült a fővárosi alakulatnál, hiszen az utolsó hét meccsen a megszerezhető 21-ből 19 pontot begyűjtöttek, így végül magabiztosan bennmaradtak. Ezek fényében készülhetnek ismét az NBI-re, de már kissé más felállásban, mint az előző szezonban. A csapat szakmai vezetője, Felipe Matos nagypályás edzői állást kapott Zalaegerszegen, így távozik, és a helyét Sáfár Tony veszi át, akinek szintén nagy szerepe volt a remek hajrában, hiszen Csernai távozása után ő irányította az edzéseket. Ez a jövőben sem lesz másként, mivel ő lett a Ferencváros vezetőedzője. Ami a keretet illeti, két biztos érkező van. A Piliscsabából Keresztury, míg az UTE-ból Juhász. Mind a két játékos 40 gól körül termelt tavaly a másodosztályban, így nem véletlen, hogy felfigyeltek teljesítményükre. Ami biztos, hogy a tavalyi keretből Szabó Zsolt biztosan távozik, de végérvényesen nem dőlt el, hogy hova. maxresdefaultMachalek Attila: - A tavaszi hajrában a csapat bebizonyította, hogy több van bennük, mint amit az alapszakasz második felében és a rájátszás elején kihoztak magukból. A rájátszás második felére sikerült mentálisan is felrázni a csapatot, ami az eredményesség egyik alapköve volt. Sáfár Tony bebizonyította, hogy remekül ért a játékosok nyelvén, és szakmailag is felkészült, így nem volt kérdés, hogy Matos távozásával ő fogja irányítani a csapatot. A keretet sikerült együtt tartani, egyedül Szabó Zsolt távozik, aki vagy a TF színeiben vagy Újvárosban folytatja a hírek szerint. Egy játékos még kérdőjeles, bár szerintünk ő is marad. Az érkezők oldalán két fiatal tehetséges játékos van, akik a másodosztályban bizonyítottak, és azt gondoljuk, hogy képességük alapján alkalmasak az NBI-re. Rajtuk kívül is szeretnénk még igazolni, de nem könnyű, hiszen ahogy Turzó József is említette, nagyon elszálltak a fizetési igények. Volt olyan eset, ahol azt gondoltuk, hogy a Falcao ül velünk szemben, mikor meghallottuk, mennyire mélyen kellene zsebbe nyúlni. Egyébként akkor sem esünk kétségbe, ha ezzel a kerettel kell nekivágni a bajnokságnak. Mivel szeptember legvégén kezdődik csak a bajnokság, augusztus közepén kezdjük a felkészülést, heti négy edzéssel. Reméljük, ott tudjuk folytatni, ahol tavasszal abbahagytuk.    
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink