Most sem bírt egymással a Veszprém és a Kecskemét
2021.11.27 | 05:00
Most sem bírt egymással a Veszprém és a Kecskemét

A Balaton Bútor FC Veszprém több helyzetet alakított ki a vendég Kecskemétnél, ám végül meg kellett elégednie az egy ponttal – akárcsak szeptemberben, ezúttal is döntetlennel zárult a két rivális csatája a futsal NB I-ben.

A címvédő Haladás, valamint az Újpest elleni idegenbeli veresége után hazai környezetben készült javítani a Balaton Bútor FC Veszprém a futsal NB I tizenharmadik fordulójában. A tabella hatodik helyén álló bakonyiak (19 pont) annak reményében fogadták a második Kecskemétet (23 pont), hogy győzelmükkel újra a mezőny első felében találhatják magukat, amely az alapszakasz végelszámolásakor felsőházi rájátszást érhet.

A hazaiak esélyét növelte, hogy az előző körben sárga lapok miatti eltiltását töltő csapatkapitány Tatai József visszatérhetett, a szintén gólerős Pál Patrik pedig felépült sérüléséből.

Hatalmas tűzzel, bizonyítási vágytól fűtve kezdett a Veszprém. Tíz másodperc telt el a találkozóból, amikor kiváló labdaszerzést követően Rutai ugrott ki, majd lőtt a kapu mellé. Kisvártatva Tatai tüzelt, ezúttal Rigó hárított.

Aztán jött a hidegzuhany, Bíró ugyanis éles szögből a kapufa segítségével a hálóba talált (0-1). Igaz, nem sokáig örülhettek a szerb, román és magyar válogatottakat felvonultató alföldiek. Rutai remek keresztpasszát követően a hosszú oldalon érkező Boromisza Dániel váltotta gólra – még csak a 2. percben jártunk, amikor máris kialakult az őszi „odavágó” végeredménye (1-1).

A Balaton Bútor hatalmas erőket mozgósított, hogy visszavegye előnyét. A félidő derekánál Rigó mutatott be nagy védést, majd Pál találta el a kapufát, aztán Boromisza lőtt fölé nagy helyzetben.

A 11. percben megtört a jég. Pál oldalberúgásból Fridrichhez tálalt, aki a hosszú oldalon érkező Rutaihoz továbbított, az exkecskeméti pedig közelről a hálóba lőtt (2-1).

Hárommal később viszont ismét egált mutatott az eredményjelző: a volt veszprémi Bencsik Roland oldalberúgásból (!) volt eredményes (2-2). A folytatásban is a veszprémiek játszottak veszélyesebben, de a helyzetkihasználással ezúttal is hadilábon álltak, illetve Rigó több bravúrt is bemutatott.

A második felvonásban sem csökkent az iram, továbbra is záporoztak a helyzetek mindkét oldalon. Spandler előbb Bíró lövését szedte ki a hosszúból, majd a vb-t is megjárt szerb Alekszics próbálkozását hatástalanította.

A 26. percben jártunk, amikor Serginho lőtt kapufát, Pál löketét pedig Rigó védte bravúrral. Nyolccal a vége előtt ugyancsak vezetéshez juthattak volna a hazaiak, Serginho szöglete nyomán ugyanis Tatai lőtt kapásból, de Rigó ebbe is bele tudott kapni.

A hajrában egyik edző sem vállalta fel az öt a négy elleni játék kockázatát, úgy tűnt, hogy a hírös városiak abszolút elégedettek az egy ponttal. Több gól így már nem is esett, bár a Veszprém közelebb állt a győzelemhez, be kellett érnie a döntetlennel.

FOTÓGALÉRIA

Férfi futsal NB I, 13. forduló:

Balaton Bútor FC Veszprém–SG Kecskemét Futsal 2-2 (2-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém, 400 néző.
Vezette: Kovács G. - Vass - Horváth P.

Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Koncsol, Sárdi (kapusok), Fridrich, Komáromi, Dorogi, Serginho, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt

Kecskemét: Rigó – Alekszics, Bíró, Hadnagy, Mánya
Csere: Halmavánszki (kapus), Klacsák, Bencsik R., Risztics, Öreglaki, Sallai, Kovács Á.
Vezetőedző: Koós Károly

Gólszerzők: Boromisza (2.), Rutai (11.), ill. Bíró (2.), Bencsik R. (14.)

Fehér Zsolt: Nem érzem igazságosnak a végeredményt, hiszen jóval több lehetőséget dolgoztunk ki ellenfelünknél. Nagy erőket mozgósítottunk, hogy itthon tartsuk a három pontot, ám az első félidei rossz helyzetkihasználásunk miatt sajnos ez nem sikerült. Jó csapat a Kecskemét, amely sokat tett a pontszerzésért.

Koós Károly: Igazságos döntetlen született, noha az első félidőben fölénk nőtt a Veszprém. Több helyzetet is kidolgoztak a hazaiak, s akár tetemes előnyhöz is juthattak volna a szünetig. A második felvonás már inkább a mienk volt, látszott, hogy fárad az ellenfelünk. Ekkor előttünk adódott több lehetőség, de sajnos mi sem tudtunk élni velük, így ismét meg kell elégednünk az egy ponttal.

Forrás: vehír.hu

   
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink