Mindkét Újpest tovább ment a kupában!
2022.01.28 | 10:29
Mindkét Újpest tovább ment a kupában!

A férfi magyar kupában a legjobb 16 közé jutásért még két mérkőzés hátra volt. Csarnok problémák miatt erre a hétre tolódott két párharc, ahol a két újpesti csapat volt érdekelt. A másodosztályú UTE a Tihany ellen, míg az NBI-es Újpest a Gyöngyös ellen próbálta kivívni a továbbjutást.


UTE – TIHANIY FC 4-3 (3-0)

Az újpestiek számítottak az esélyesnek, hiszen az NBII nyugati csoportját magabiztosan vezetik, ahol a tihanyiak csak kilencedik helyen állnak. A hazaiaknál bemutatkozhattak ezen a meccsen az új játékosok, Kocsi és Kavalecz, akik NBI-ből érkeztek. Előbbi a TF-től, utóbbi a Kistarcsától. A debütálásuk nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen mind a ketten gólt szereztek. Kocsi már az első félidőben duplázott, ami után Czerman is betalált, így nagyjából szünetre eldőlt a párharc.

Fordulás után szépített Rusvai, de a hajára Kavalecz visszaállította a három gólos különbségek, így a tihanyiak két gólja a végén már csak szépségtapasznak volt jó, másra nem. Az UTE a következő körben a Kelen SC vendége lesz.

 

ENERGIA SC GYÖNGYÖS – ÚJPST FC-220 VOLT 2-18 (1-7)

Eredetileg Gyöngyösön rendezték volna az összecsapást, de csarnok felújítás miatt erre nem volt lehetőség, ezért a felek megegyeztek, hogy Újpesten játszák le. Előzetesen sem volt kérdés, hogy a lilák a párharc esélyesei, de miután a gyöngyösiek két cserével és kapus nélkül érkeztek, csak a különbség volt a kérdés. A fővárosiak nem nagyon foglalkoztak vele, hogy ellenfelüknél mi a helyzet, annyi gólt próbáltak szerezni, amennyit csak tudnak, így nagyarányú győzelem lett a vége. Kilenc játékos is betalált az újpestiek közül, még a kapusuk, Tyukász is eredményes volt. A legtöbb gólt Lucas szerezte, szám szerint négyet.

A következő körben azért vélhetően nehezebb dolga lesz az Újpestnek, akkor Nyíregyházára látogatnak, az NBII keleti csoport listavezetőjéhez.

 

Hivatalos játéknap: Február 16.

A nyolcaddöntő párosítása:

DEAC – MVFC BERETTYÓÚJFALU

ARAMIS SE – TFSE-BESTRONG

SÁRVÁR FUTSAL – HALADÁS VSE

CSENGER FUTSAL – VESZPRÉM FUTSAL

REAC SPORTISKOLA – RUBEOLA FC

KELEN SC – UTE

NYÍRGYULAJ FUTSAL – SG KECSEMÉT FUTSAL

A STUDIO NYÍREGYHÁZA – ÚJPEST FC-220 VOLT

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink