Minden megszűnik létezni, amikor rám mosolyog egy kis tündér !
2018.02.12 | 20:42
Radics Ági, a DEAC sokszoros válogatott futsal játékosa november végén hozta világra kisfiát Attilát. Azóta Áginak, és párjának Sólyom Attilának az élete teljesen megváltozott. Minderről és sok minden másról kérdeztük a rendkívül vidám, és boldog újdonsült édesanyát.
Pádár Anitát megakadályozni a gólszerzésben, vagy a nap 24 órájában figyelni kisfiad minden rezdülését, igényel nagyobb összpontosítást?
- Nehéz kérdés, nem nagyon lehet összehasonlítani. Pancsa szenzációs játékos, borzasztóan nehéz hatástalanítani, de szerencsére őt csak 2x20 percig kell őrizni, a kisfiam viszont tényleg 24/24-es feladat, és itt nem lehet egy percre sem lazítani.
Attika, 54 cm és 3300 gramm súllyal jött világra, ezt onnan tudjuk, hogy a büszke édesapa azonnal megosztotta örömét a világhálón. Milyen érzés fiús anyának lenni?
- Nem tudom még, hogy milyen lehet lányos anyának lenni, de fiús anyának leírhatatlanul jó érzés. Az én családomban jellemzően csak lányok születtek, szóval mindenkinek nagy örömet okozott, hogy egy kisfiú költözött a pocakomba, majd bújt ki a nagyvilágba.
Magára a szülésre miként emlékszel vissza?
- Hajnal 3-kor indultunk a kórházba, délután 18:35-kor született meg Attika. Ez elég soknak tűnik, de egy angyali doktornőnek, Dr. Lőrincz Juditnak köszönhetően nagyon kíméletesen zajlott. A legcsodálatosabb, amire emlékszem az a pillanat, amikor meghallottam, hogy életében először felsír a kisfiam. Nem lehet szavakba önteni azt, amit akkor éreztem, de valami fantasztikus élmény volt.
Hogy kezelted azt a helyzetet, amit a gyermeked megszületése jelentett a mindennapjaidban?
- Mint minden kezdet, ez is igen nehéz volt annak ellenére, hogy a családomtól és a barátaimtól is rengeteg segítséget kaptam. Többször belázasodtam, de szerencsére mindig kievickéltem belőle. Nem gondoltam volna, hogy az anyaság ennyire átformálja a mindennapjaimat, megváltoztatja az alvásigényemet, totálisan felborítja az eddig felállított fontossági sorrendemet. De úgy gondolom, hogy sikerült felvenni a ritmust, és mára egy remek kis napi rutinnal átlendültünk a kezdeti nehézségeken.
Miként telnek napjaid amióta édesanya lettél?
- Szoptatok, büfiztetek, mesélek, ringatok, altatok, pelustcserélek, mondókázok, masszírozok, babakocsit tolok, fürdetek, puszilgatok, szeretgetek … Magamra és a háztartásra nem sok időm marad, de minden tennivaló megszűnik létezni abban a pillanatban, amikor rám mosolyog egy kis tündér a még nem létező mind a 32 fogával.
Ifjabb Sólyom Attila nem kérdéses, hogy melyik sportágat fogja űzni. Látsz arra utaló jelet a genetikán kívül ami arra utal, hogy ő is legalább olyan szinten fogja űzni a futsalt mint Dróth Zoltán?
- Nem fogunk semmit sem ráerőltetni . Nyilván nagyon örülnék neki, ha a futsalt választaná sportnak, de ezt neki kell majd eldöntenie. Az is lehet, hogy hegedűművész lesz ;)
Olyan nehéz elképzelni futsal nélkül, éppen emiatt adódik a kérdés: mikorra tervezed visszatérésedet?
- Szeretnék mindenképpen újra pályára lépni, mert a csapat és a futsal is nagyon hiányzik. De egyelőre elképzelésem sincs, hogy mikor lesz rá időm. Van előttem pozitív példa, a barátnőm és egyben példaképem Nagy Anett, aki szülés után is bomba formában tért vissza. Ez lebeg előttem, és bízom benne, hogy nekem is sikerülni fog.
[gallery ids="97200,97201,97202"]
Több mint öt éve vagy a DEAC játékosa, s érdekelne, hogy miként értékeled az idei szezonban elért eredményeiket?
- Sajnos nagyon rosszul kezdett a csapat ebben a szezonban, több elkerülhető vereségbe is beleszaladtunk, így teljesen kilátástalanná vált az NB I-be való visszajutás. Ebben benne van az is, hogy több meghatározó játékos különböző okok miatt nem állt rendelkezésre. Mostanában már egyre összeszedettebb a gárda, ez az eredményeken is kezd megmutatkozni. Remélem azért, hogy valami úton-módon mégiscsak lesz lehetőségünk visszakerülni az első osztályba.
Darányi Antallal a DEAC vezetőedzőjével nagyon jó a kapcsolatod és a mester nagyon sokszor elmondta mennyire hiányzik a játékod és a személyiséged a csapatnak. Gondolom ez mindent kifejez arról, hogy milyen megbecsülésnek örvendesz a hajdúsági klubban.
- Daresz valóban nagyon jó barátunk, ezért is őt kerestük meg, amikor biztossá vált, hogy Attila és én más elfoglaltságok elé nézünk. Jól esik, hogy így vélekedik rólam, és hogy ennyi megbecsülést kapok az egész klubtól.
Bár a hölgyek korát nem illik megemlíteni de ettől még tény, hogy női futsalunk legjobbjai (Pádár Anita, Vígh Renáta, Nagy Anett) közelebb vannak a negyedik ikszhez mint a harmadikhoz. Pedig az lenne a normális, hogy a fiatalok átvegyék tőlük a stafétát, de egyelőre nem ezt tapasztaljuk. Te miben látod a jelenség okát?
- Úgy vélem, hogy a legnagyobb probléma a mai fiatalságban keresendő. Tisztelet a kivételnek, de tapasztalataim szerint az alázat nagyon hiányzik a fiatalokból. Sajnos rossz irányba meg a világ is, a rengeteg elektronikai kütyü miatt olyan, mintha a telefonjaikat nyomkodó zombikat nevelnénk. Én 18 éves koromig szinte minden nap reggeltől estig fociztam a grundon, iskolaidőt leszámítva, de a szünetekben még ott is, ha csak őt percre is, de a pályán voltunk és rúgtuk a bőrt. Most pedig csak üresen tátongó pályákat látok, és maguk elé bámuló fiatalokat, amint az okos-eszközöket taperolják.
Óriási nézettséget produkál a jövő reménységeit bemutató sorozatunk. Véleményed szerint van esély arra, hogy a női futsalunk kitermeljen olyan kaliberű játékosokat mint akiket az előbb felsoroltunk? Mi szükséges ehhez? A DEAC-nál mi a helyzet utánpótlásszinten?
- Véleményem szerint óriási hiba volt szétválasztani utánpótlás szinten a nagypályát és a futsalt, hiszen egy 14 éves kislánytól hogyan várhatjuk el, hogy döntsön a két sportág között, amikor mind a kettőt imádja, és szeretné is csinálni. Ráadásul a bajnokságok is csak egy-egy hétvégén vannak átfedésben, tehát tökéletesen kiegészíthetnék egymást. Úgy gondolom, hogy a két szakágnak szorosan együtt kellene működnie, és egymást segítve kinevelni a tehetséges játékosokat.
Konkrétan a Deacnál történt az sajnálatos eset, hogy az U17-es korosztályunk tavaly megnyerte az országos futsalbajnokságot, majd idén egy rendelet miatt választaniuk kellett, hogy vagy az akadémián maradnak és csak nagypályáznak, vagy futsaloznak tovább, de akkor nem lehetnek az akadémián. Azt gondolom, ez nagyon nagy kitolás a játékosokkal szemben, akik imádják mind a két sportot. Sajnos a futsalt adták fel.
Miként értékeled a magyar női futsal jelenlegi helyzetét? Látsz esélyt az előrelépésre? Miben kellene változtatni?
- Az előbbiekben leírtakon kellene változtatni elsősorban, valamint sokkal több népszerűsítésre lenne szükség. Az összefogásban látom az előrelépés lehetőségét, valamint a fiatalok hozzáállásában.
Radics Ágnes nélkül nem létezett női futsalválogatott. Gondolom Téged is megviselt, hogy a Szövetség nem versenyezteti a nemzeti csapatot, legalábbis egyelőre.Miként értékeled a jelenlegi helyzetet és szerinted mire lenne képes csapatunk a nemzetközi színtéren?
- Nagyon hízelgő, de azért ez ebben a formában nem teljesen van így. Az viszont biztos, hogy megviselt a válogatott teljes leépítése. Úgy gondolom, hogy sokkal több összetartásra, mérkőzésekre, és népszerűsítésre lenne szükség. Nehéz megítélni, hogy mire lenne képes a csapatunk, de az biztos, hogy amíg mi nem vesszük komolyan, addig a többi ország egyre nagyobb hangsúlyt fektet a futsalba, s így egyre távolabb kerülnek tőlünk. Minél több idő telik el magyar női futsal válogatott nélkül, annál nagyobb lesz a lemaradásunk nemzetközi szinten.
- Simonyi András -
