Mi lesz veled Barca?
2020.11.18 | 08:12
Mi lesz veled Barca?

Mélyrepülésben a Barcelona futsal csapata.
Rövid elemzésben keressük az okait a spanyol sztárcsapat kálváriájának.

Ha ránézünk a Barcelona keretére azt láthatjuk, hogy nehezen lehetne ennél erősebb csapatot összerakni, nemcsak Spanyolországban, de Európában is kimagasló játékerőt képviselnek.
Azonban ez a Barca most, nyolc mérkőzés után, öt szerzett ponttal az utolsó előtti helyen áll a tabellán. Van-e visszaút az élmezőnybe?
Ha nem lenne nyolccsapatos rájátszás Spanyolországban, akkor talán már le is mondanának a bajnoki címről a katalánok, ám így még talán lesz esélyük odaérni a végjátékhoz. 2015 februárjában Turzó József, a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya Barcelonában járt, ahol a Barca-Murcia mérkőzést nézte meg élőben. A sportcsarnok bejáratától néhány méterre volt a kijelölt hely a szakmai jegyek átvételére, s ahogy kapitányunk belépni készült a helyiségbe egy baráti hátbaveregetés és váratlan üdvözlés miatt meg kellett állnia. Andreu Plaza, a Barca jelenlegi vezetőedzője üdvözölte szakvezetőnket, emlékezve 2014 őszére, amikor a katalán városban a Bajnokok Ligájában játszó MVFC trénereként Turzó József meglátogatta a Barca utánpótláscsapatának edzését, ahol akkor Andreu Plaza volt felelős a szakmai munkáért.

Andreu Plaza személyiségéből ez az anekdota talán elárul valamit, most már a Barcelona első csapatáért felel, s remek mutatók jellemzik eddigi munkáját, hiszen 2016-os kinevezése óta háromszor került bajnoki döntőbe csapatával, s a 2018-19-es szezonban bajnok lett a Barcelona. Zsinórban háromszor jutottak a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, s idén októberben ezt a trófeát is begyűjtötték.
A vesszőfutás gyökerei talán a tavalyi bajnoki rájátszásban erednek, amelyet a koronavírus járvány miatt speciális formában, egy helyszínen rendeztek. Az alapszakaszban nagyon jó formában voltak, hiszen tizenhárom veretlen meccsel és egy Spanyol Kupa győzelemmel álltak a bajnokság lezárásakor. A Barca a nyolc között a Levantéval meccselt, s kétgólos előnyt eladva, az utolsó másodpercekben kikapva búcsúzni kényszerült a sorozattól. Így nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a Bajnokok Ligájába csak úgy kerülhettek be újra, ha megnyerik a sorozatot. A fókusz tehát talán önkénytelenül is az októberi, hazai rendezésű négyes döntőre került, ám előtte egy mérkőzésen a bajnokságban is helyt kellett állni.
A nyitány már meglepetést hozott, hiszen a Peñíscola tudott nyerni Barcelonában október elején A BL-ben vették az első akadályt a KPRF ellen, igaz ott is előnyt leadva, döntetlenre végezve, hosszabbítás és büntetők után. A fináléban a Murciával játszottak, s 2-1-re nyertek. A trófea meglett, a BL hely is, s így felszabadultabban, a tehertől megkönnyebbülve várhatták a bajnoki meccseket. A Cartagena elleni hazai döntetlen még magyarázható volt a vendégek játékerejével, ám a tavalyi újonc Cordoba elleni vereség már kevésbé.
A szakadék mélyült, a friss BL-győztes nyeretlenül várta az Inter elleni rangadót. Ezt a találkozót is az utolsó percben bukták el. A Palma elleni balsiker mindig benne van, hiszen Mallorcán élcsapat épült az utóbbi években, ám a Zaragoza ellen ismét csak egy pont jött össze. Az Osasuna vendégeként, több, mint egy hónnappal a bajnokság kezdete után szerezték meg először a győzelmet és reménykedve várhatták a Santa Coloma elleni városi derbit.

De jött a Barcelona specialista, korábban két szezont a Győrben töltő szlovák Tomas Drahovsky és két góljával eldöntötte a mérkőzést, akárcsak pár évvel korábban a Cartagena színeiben, amikor három gólt lőtt a katalánoknak. S magyar vonatkozásként hozzátehetjük, hogy a Santa Coloma edzője a Győrrel bajnoki címet szerző Javi Rodriguez, valamint a Barcelonánál sérülésből visszatért Adolfo a Berettyóújfalu vezetőedzőjének, Sergio Mullor Cabrerának volt a játékosa épp a Santa Colomában.

Az Andreu Plaza csapatokra soha nem az volt jellemző, hogy egyetlen kiemelkedő képességű játékosra épít, bár Ferrao például ilyen alkat, sokkal inkább a keret teljes egésze nagyon homogén, magasan képzett, szinte azonos játéktudású futsalosokból áll, s együtt működik jól a gépezet. Furcsa ellentmondás, hogy az utóbbi évekhez képest talán a legerősebb kerettel rendelkeznek, mégis szenvednek a bajnokságban. Ennek egyik oka lehet a riválisok jelentős megerősödése, a spanyol bajnokság erőviszonyainak átrendeződése is.
A korábbi három pólusú (Inter, Barca, Murcia) egyeduralkodásba egyre erősebben beleszólnak azok a csapatok (Palma, Levante, Valdapenas, Cartagena) is, amelyek korábban nem igazán értek el bravúrokat a nagyok ellen, most azonban már keret erősségben kevéssel vannak mögöttük. Egy ilyen kiegyensúlyozott bajnokságban könnyű belesni egy negatív spirálba, s még egy Barcelona szintű csapat is nagy nehézségekkel keveredik ki belőle. Szinte mindig teljes kerettel tudtak kiállni, bár egy-egy ember hiányzott sérülés miatt, a koronavírus sem tépázta meg a csapatot, így az esetleges hiányzókra sem fogható a visszaesés.
 "Tudjuk, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk, az eredmények nem jönnek, de beszéltünk róla, van önbizalmunk és tudjuk, hogy vissza fogunk jönni. Ideje többet dolgozni, mint valaha!" - mondta a Santa Colomna eleni mérkőzés után Ferrao, aki nemrég vehette át a világ legjobb játékosának járó díjat. Kíváncsian várjuk véget ér-e a hullámvölgy és vissza tud-e térni a Barca az élmezőnybe. A következő ellenfél az a Levante lesz, amely veretlenül vezeti a tabellát. Ismét egy olyan meccs, amin nem biztos a siker.

- Brumár Brumi László -

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink