A bajnokságnak vége, bajnok lett az ETO, meglepetésre mégis távozik a csapat edzõje, a magyar válogatottat sok-sok éven át irányító Kozma Mihály. Errõl, és a magyar futsallal kapcsolatos egyéb aktuális kérdésrõl készítettünk egy bõvebb riportot vele.
A balul sikerült EB után hogyan sikerült a tavaszt ilyen jól zárni?
- Sajnos a hosszú sérülésbõl visszatérõk csak az EB után nyerték vissza igazi formájukat. Azok a fiatalok pedig akik, még csak ismerkedtek a futsallal, a második félévben jutottak el oda, hogy igazán hasznos tagjai lehettek a csapatnak. Az EB-n szereplõk mindannyian érezték, hogy ennél sokkal jobbak, és ezt szerették volna bebizonyítani önmaguknak is, és mindazoknak, akik bírálták õket. Ezt erõsítettem meg bennük én is az edzések alkalmával. A közös célnak és a közös akaratnak érvényesülnie kellett. Egyéni elbeszélgetésekkel és csapatépítõ edzésjátékokkal igyekeztem azonos szintre hozni és tartani a csapatot. Csak a gyõzelem volt az egyetlen és elfogadható eredmény számunkra. Aki nem így gondolkodott, az kiszorult a csapatból. A heti 6-8 rendkívül pörgõs és nagy sebességû gyakorlásnak pedig meg kellett hoznia az eredményt is. Erõnlétben, taktikai felkészültségben mindenki topon volt a rájátszásra.
Miben kellett, illetve miben sikerült változtatni az õszi szezonhoz képest?
- A legfontosabb az volt, hogy a futsaltudás tekintetében megközelítõen azonos szintre kellett hozni a játékosokat, és olyan közösséget építeni, amelyik képes egymásért küzdeni. Az õsszel, egy teljesen új védekezési szisztémát kezdtünk el gyakorolni, és a labdaszerzõs játékunkat is tökéletesíteni kellett, amely igazán csak tavaszra érett be. A tavasz során leginkább a támadásvezetésekre helyeztük a hangsúly, amely szintén tartalmazott új elemeket is. Tekintettel arra, hogy minden hazai mérkõzésünket megnézhették a riválisaink is, így új pontrúgás variációkat is be kellett gyakorolnunk. Mindezek a bajnokság végére álltak össze rendesen, és hozták a várva várt eredményt. A taktikai tudáskülönbség kezdett kiegyenlítõdni ezért jobban bíztak egymásban és ezáltal jobban is tudtak egymásért küzdeni a srácok. Igazán jó közösség alakult ki, amely elengedhetetlen záloga a sikernek. Éppen ezért, menet közben, egyre látványosabbá vált a játékunk, ami nagyobb nézõszámot vonzott. Sok lelkes ember elõtt pedig meghatványozódik a játékosok ereje, hiszen ezért csinálják az egészet. Ahol megfelelõ óraszámban minõségi munkát fektetnek be, ott eredmény és közönség is lesz. Ahol pedig lelkes nagyszámú közönség van, ott látványos játék alakulhat ki, amely már a szponzorokat is vonzza. Az a két csapat végzett az élen, amelyik a legtöbb munkát fektette be a bajnokság során. A legtöbb nézõ is, ezeken a helyeken volt.
Nem volt-e már túl rutinszerû, túl egyhangú a kapcsolat a válogatott elsõ sorával, gondolunk itt arra, hogy már több éve dolgoztak együtt napi szinten?
- Amikor egy csapatnál elkezdem a munkát, akkor minden esetben a fizikai alapok lerakása után, a védekezés megtanításával és tökéletesítésével kezdek. Akik már régóta velem vannak, azok ezt a részt unják leginkább, hiszen õk már ezen, régen túl vannak. Ezt azonban mindenkinek tudnia kell, mert ez minden labdás csapatjáték alapja, addig tovább lépni nem lehet, amíg legalább közepes szinten nem sajátította el mindenki. Az õsz folyamán ez mindig gondot jelent, de tavaszra ez minden esetben meghozza a gyümölcsét. Igyekszem persze új gyakorlatokkal is frissíteni a repertoárt. Egy olyan csapatnál pedig, ahol van úgy, hogy kettõt is edzenek naponta, ez elengedhetetlen.
Hogyan tudta kezelni egyes játékosai nem túl szolidáris nyilatkozatait az EB után?
- Érthetõ volt néhány játékos elkeseredettsége, ezt egyéni elbeszélgetések alkalmával helyre is tettük. Nekik is, és nekem is fontos volt bebizonyítani, hogy nem véletlenül rájuk építettem az EB csapatot. Ettõl kezdve csak elõre néztünk, semmilyen konfliktus közöttünk nem volt. Sõt húzóembereivé váltak csapatunknak ezek a játékosok. A bizalmamat továbbra is élvezték, és azt hiszem én is az övéket. Különben nem tudtunk volna ilyen tavaszt produkálni. Az a két csapat játszotta a döntõt, amelyikre a válogatottunk épült a kontinensviadalon, tehát most sem döntenék másképpen.
Minek kellett nagyobb szerepet kapnia a tavasz folyamán: a taktikai, a kondicionális, a mentális, vagy a csapatépítõ munkának?
- Õsszel mindez egyszerre jelentkezik, és a sok új dolog miatt lassabbak is ezek a folyamatok. Taktikai gyakorlásra egész évben szükség van. Sõt az ellenfelek figuráinak az ismeretében gyakran kell speciálisan a leendõ ellenfelünkbõl felkészülnünk. A fizikai alapokat sem elég megszerezni, azokat szinten is kell tartani. Éppen ezért, heti két alkalommal, az egész szezon alatt speciális erõnléti gyakorlást is tartottunk, de az állandóan alkalmazott nagy sebességû játékok is rendkívül megterhelõek a játékosok számára. Az elvégzett munka hozza az eredményeket, erõsíti a mentális részt, hozza meg az önbizalmat, építi a csapatot, ami a végjátékokban elengedhetetlen. Ez az egész tehát egy folyamat, amelyet állandóan fenn kell tartani, nem lehet õszi-tavaszi szezonra bontani.
Kikkel elégedettebb, és kiktõl várt többet az egész bajnokság során játékosai közül?
- Mindig csapatban gondolkodom, ezért sem negatív, sem pozitív irányba nem szeretnék kiemelni senkit. Nagyon örülök azonban a fiatalok, Dróth, Harnisch, és Peczár nagy ütemû fejlõdésének. Õk a jövõ nagy játékosai lehetnek.
Osztja-e azt a véleményt, hogy a két téli igazolás (Neris és Ali) következménye miatt sikerült bajnokságot nyernie az ETO-nak?
- Olyan játékosokról van szó, akik már ismerték a futsal alapjait, tehát a csapatba illesztésük gyorsabb volt, mint általában egy hazai játékosé. Ez azonban nem volt zökkenõmentes, hiszen két tapasztalatlan fiatallal játszattam õket együtt, hogy azok fejlõdését is meggyorsíthassam. Ebben az idõszakban ezek a légiósok inkább egyénileg tûntek ki, és valóban rúgtak döntõ fontosságú gólokat is. Ám mégis azt gondolom, hogy két emberrel nem lehet bajnokságot nyerni csak egy csapattal. A döntõ mérkõzéseken egyik sem remekelt igazán, inkább a csapatjáték dominált, és ezzel tudtunk nyerni.
Mi a véleménye a 2009/10. évi futsal bajnokság színvonaláról?
- Csak a rájátszás hozott megfelelõ színvonalat, a döntõ pedig már talán nemzetközi szintûnek is mondható. A csapatok zöme még mindig a nagypályás megélhetési játékosokra épít, oktatás alig van valahol, így a színvonal sem emelkedhet igazán. Két, három csapat kivételével ott tartunk ahol tíz évvel ezelõtt. Heti két edzéssel nem várható csoda. Akik munkát tesznek bele, azok vannak az élen. A lelkesedés önmagában nem hoz eredményt. Ahol csak heti két edzésre van mód és lehetõség, ott az elvárásokat is ahhoz kell igazítani. Nehéz persze ezt tudomásul venni, éppen ezért inkább a sértettség beszél a nyilatkozókból. Tudomásul kell venni, hogy a nagypályához hasonlóan mivel a környezetünk is fejlõdik, egyre több pénzt kell beletenni egy csapatba, Ezt az egyszponzoros csapatok nem bírják, a kluboknak több lábon kellene állniuk, hogy minõségileg jobb játékosállományuk legyen, és többet tudjanak edzeni. A játékosok pedig igyekezzenek olyan teljesítményt nyújtani, hogy komolyan számításba vegyék azok az együttesek, amelyeknek komoly terveik vannak. Rábl Jánosért például versengeni fognak az élklubok. Aki pedig munka és teljesítmény helyett inkább a sértõdöttséget választja, az marad azon a szinten ahol volt, és helyette inkább külföldrõl szerzõdtetnek játékost.
Mit gondol a sokat - bár kevesek által - kritizált magyar futsal edzõképzésrõl?
- Tulajdonképpen már az is meglepett, hogy edzõi diploma és szakismeret nélkül valaki kritikát fogalmaz meg. A többség azonban, fõleg akik elvégezték, magas színvonalról beszélnek. Számomra döntõ, Bicskei Bertalannak a véleménye, aki az elsõ alkalommal minden elméleti és gyakorlati elõadáson jelen volt, és a vizsgáztatásban is részt vett. Õ kiválóra értékelte a tanfolyamot és az UEFA rendszerben A „B" és az „A" licensz közötti színvonalra sorolná be. A futsalról írott szakkönyvemet pedig elolvasta, és a képzés alapjának nyilvánította. Kétség kívül nagyon sok munkát fektettem bele én is de, kiváló szakemberek is segítik az oktatás eredményességét. Olyanok, akik meghatározó figurái a magyar futsalnak. Márkus Ákos, Somogyi Krisztián, Kasza János, Török Károly, Dr. Mecseki Sándor, Frank Tamás neve és teljesítménye nem elég a színvonalhoz? Pári Sándornak, a Testnevelési Egyetem tanárának, vagy Nagy Sándornak a nagyválogatottunk pszichológusának, Bicskei Bertalan volt szövetségi kapitányunknak a szakértelme, hozzáértése megkérdõjelezhetõ? Jó lenne, ha az MLSZ is végre a helyére rakná, és megfelelõ értékén kezelné az edzõképzésünket azzal, hogy csak ezzel a diplomával rendelkezõ edzõk ülhessenek le a csapatok kispadjaira. Ez persze egy alapfok, amelyet néhány év múlva egy magasabb szintre kellene emelni, ahol már külföldi edzõk is oktathatnának. Addig azonban, míg az alapokat sem ismerik, addig ez lehetetlen vállalkozás lenne. 
Mondja el a valós okokat, amelyek miatt felbontotta a futó szerzõdését az ETO-val?
- Nem terveztem, hogy eljövök, de így alakult. Nem családi, nem anyagi, hanem személyes okok miatt bontottuk fel közös megegyezéssel a szerzõdést. Ez csak rám és a klubra tartozik. Nem kívánom õket kellemetlen helyzetbe hozni, hiszen fényes jövõ állhat elõttük. A klub pozitívumai, elért eredményei sokkal inkább figyelemre méltóak és remélem követendõ például is szolgálnak. Ez sokkal érdekesebb, mint a mi konfliktusunk.
Mik a jövõbeni edzõi tervei, folytat-e tárgyalásokat klubokkal?
- Ez idáig még sehonnan sem kerestek, és könnyen lehet, hogy a magyar futsalnak nem is lesz rám szüksége. Nem gondolkodom feltétlenül csapatban vagy vezetõedzõi állásban, tapasztalataimat akár a szervezõi munkában is tudnám hasznosítani. Mivel már több mint tíz éve fõfoglalkozási edzõ vagyok, ha nem kapok olyan feladatot amibõl családomat el tudom látni, itt kell hagyjam a futsalt. Akkor sem esem kétségbe.
