Mi a helyzet a női NB II-ben ?
2018.11.22 | 18:29
Mi a helyzet a női NB II-ben ? Keleten a DEAC, nyugaton az FTC vezeti a tabellát a női másodosztályú futsal bajnokságban. Az idei év 1/3-nál járva egyedül a Ferencváros 100%-os, rajta kívül minden együttes veszített pontokat riválisaik ellen. 20d5bd39-ddf0-4804-aede-735df85f7ee7A keleti-csoportban a DEAC dolgát a Rubeola FC Csömör és a Szolnok Fanatic, valamint a Nyírség NSC igyekszik megnehezíteni, míg nyugaton a FTC Futsal Fisher Klíma első helyére a KRSE-Ludovika, az ELTE-BEAC és a PAFC Piliscsaba pályázik. Üveges Katalin csapata, a Debrecen a Magyar Kupában is szép sikert ért el, hiszen az élvonalbeli Miskolci Vénusz csapatát ejtette ki, ennek köszönhetően (mivel a második fordulóban ellenfelük, az Ercsi Kinizsi nem állt ki) a legjobb 8 között várhatja a sorsolást úgy, mint ahogyan az FTC is, bár utóbbi együttes játék nélkül (szerencsés/balszerencsés sorsolásnak köszönhetően) került be a legjobbak közé. A keleti csapatok közül a Nyírség NSC halmozta a bravúrokat, az első helyen álló DEAC is egyetlen vereségét épp ellenük szenvedte el, míg a Szolnokkal döntetlent játszottak Kósa János tanítványai. A Szolnok Fanatic háza táján érdekesség, hogyha a góllövő listát is vezető Vágó Anikó a pályán volt, nem veszített csapat. A gólerős támadó játékára nagyban épülő szolnoki csapat üde színfoltja a keleti-csoportnak, hiszen mindegyik riválisának megnehezíti a dolgát hétről hétre. Az „alsóházban” vitézkedő MVFC- Berettyóújfalu, a Békéscsabai Wanted SC és az Eger SE is egymás ellen rabolja a pontokat, de a berettyói csapat igyekszik felkapaszkodni a felsőházi csapatok közé is. 843d4402-1e2b-4077-b195-20d3d67c3211A nyugati-csoportban az FTC kimagaslik a mezőnyből, hétről hétre remekül teljesítő (Kelen SC játékosaival erősítő) együttes eddig nem talált legyőzőre. Vélhetően Tóth Biankáék lesznek azok, akik meg szeretnék állítani a tabella első helyén tanyázó alakulat menetelését az őszi szezonban. Kérdés azonban, hogy az olyan gólerős támadóit, mint Kókány Regina vagy Bernhardt Bernadett (előbbi vezeti a góllövő listát ebben a csoportban) meg tudják-e állítani a KRSE-nél. A Piliscsaba és az ELTE-BEAC egyaránt próbálja az esélyesebb csapatok dolgát is megnehezíteni, de nem lesz egyszerű dolguk az idei évben sem. Az alsóházban itt a Viaduct SE az első, aki mögött a paksi Atomerőmű SE helyezkedik el. Ferenczi Annáéknak csupán egy győzelmet sikerült bezsebelniük idén, de mivel rengeteg mérkőzés van előttük még, nem zárjuk ki az év végén elérhető jobb pozíciót sem. A két bajnokesélyes, a DEAC és az FTC tehát igazán jó formában van, ennek megfelelően kíváncsian várjuk a folytatást. Csörghe Tamás (Szolnok Fanatic): Nálunk a futsal abszolút kiegészítő sport, hiszen mi a nagypályás futballra fókuszálunk. Ennek megfelelően nincsenek is helyezésben és pontban megfogalmazott célok. Feltétlenül hasznosnak gondolom, hogy a lányok a szabadtéri bajnokság mellett futsaloznak is, hiszen amellett, hogy folyamatos versenyzési lehetőséget biztosít a "focimentes" téli időszakban, a rombusz-játék, valamint a létszámfölényes és létszámhátrányos játék gyakorlására kiválóan alkalmas. Ugyanakkor mi nem a klasszikus, gurigázós futsalt játsszuk, hanem gyors lefolyású támadásokkal és bátor, kreatív támadójátékkal lepjük meg ellenfeleinket. Emiatt nem is szeretnek ellenünk játszani az ellenfeleink. Minket viszont ez cseppet sem zavar! A bajnokságot "kapus nélkül" kezdtük, azóta lassan mindkét kapusunk betölti a 15. életévét, s védhet felnőtt meccsen. Hosszú sérülés után felépült egyik legtehetségesebb játékosunk, a még mindig csak 17 éves Urbán Viki is, s nyáron egy másik igen tehetséges 16 éves kislány került a felnőtt kerethez (Novák Gabi). A tavalyi keretből sikerült mindenkit itt tartanunk, így egy igencsak "ütős" kis csapattal versenyzünk a továbbiakban. Reméljük a végén szép sikerrel. Üveges Katalin (Debreceni AC): 2 évvel ezelőtt a deac női futsal csapata kiesett az első osztályból, ezért az nb2-ben kellett folytatniuk. A visszajutás volt a cél, ez azonban a rossz kezdés miatt nem valósult meg. Ennek függvényében kaptam a felkérést, hogy én vegyem át a lányok vezetését játékosedzőként! Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen fantasztikus csapattal dolgozhatok! A játékosok meccsről meccsre bizonyítják tudásukat, akarásukat, amiért rendkívül hálás vagyok! Jelenleg listavezetőként szerepelünk az Nb2 Keleti csoportjában, amit nagyon szeretnénk megtartani! A jövő hétvégi meccs meghatározó lesz számunkra a pozíciónkat illetően, ugyanis újra találkozni fogunk a rivális Szolnok ellen! A Magyar Kupában is jeleskedtünk eddig, ugyanis az Nb1-es élvonalbeli Miskolcot ejtettük ki 5-6 héttel ezelőtt az első kupafordulóban! 2 hete mentünk volna Ercsibe a második fordulóra, de pár nappal a mérkőzés előtt visszaléptek! Nagyon szeretnénk minél tovább jutni, de én már a négy közé jutással végtelenül boldog és elégedett lennék, ha ott lehetnénk Magyarország legjobbjai között ( nem csak az Nb2 keleti csoportjában )! Ehhez persze egy jó sorsolás is elősegítené a továbbjutásunkat, a napokban kiderül kit kapunk magunk mellé ... Soóky Norbert (FTC Futsal Fisher Klíma): Az elsődleges célunk egy jó közösség kialakítása volt. Ehhez minden adott szerencsére, a játékosok és a vezetőség részéről is. A csoportunk erősség szempontjából olyan, mint amilyennek gondoltam, nagy különbségek vannak a csapatok között. Nehéz kiemelnem 1-1 játékost, mert teljes mértékben egy csapatként működünk. Minden meccsen más játékos nyújtja azt a pluszt, ami átlendíti a csapatot a nehéz helyzetekben. Büszke vagyok a lányokra, mert motiváltan jönnek minden edzésre és egyre több futsalos elemet látok vissza a pályán a játékunkban is. Célunk ,hogy megnyerjük a saját csoportunkat és utána az első háromban végezni a rájátszásban. Szamosy Csaba (KRSE-Ludovika): Sajnos újabb visszalépő van az Ercsi személyében, így már csak jó esetben 3 összecsapás van egy adott hétvégén és annak ellenére, hogy november derekán járunk, alig pár meccs van mögöttünk. Sajnos ez nem jelent jót a női futsalra nézve, ellenben a fő riválisunkkal, a Fradival, akik meglepően erősek és az egymás elleni összecsapáson is nagy különbség alakult ki közöttünk. Egyértelműen ők az esélyesei mind a Nyugati-csoportnak, mind szerintem az egész NB2-nek. Szeretnénk a második helyet elérni, aztán meglátjuk a tavaszi rájátszást. Rengeteg sérülés hátráltat minket, alapjátékosok sora esett ki és az alaposan megfogyatkozott létszámunkkal nem könnyű a helyzetünk, de a lányok nagyon szépen reagáltak legutóbb a Kupa II. fordulójában, úgyhogy bizakodó vagyok a folytatást illetően.  
Hírdetés

Videók

Kistarcsa Futsal - Aramis SE (2022.05.23, stream)
2022.05.23 | 11:19
Aramis SE - TFSE-BeStrong (2022.05.16, stream)
2022.05.16 | 10:07

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.05.21 | 11:00
2022.05.02 | 21:54
2022.04.12 | 11:30
2022.04.11 | 01:00
2022.04.09 | 08:19
Férfi válogatott
2022.03.15 | 07:55
Támogatóink

Partnereink