NŐI FUTSAL NB2.
Kétszer nyolc csapat harcol a női másodosztályban a bajnoki pontokért és a feljutásért. A csapatok lassan a bajnokság feléhez érnek, ezért kicsit körbe néztünk, hogy állnak a pontvadászatok.
KELETI CSOPORT
Igencsak izgalmas hétvége előtt állunk Keleten, hiszen szombaton a csoport rangadóját rendezik meg, ami valószínűleg a bajnoki címet is nagyban befolyásolhatja. Három ponttal, de egy mérkőzéssel többet játszva vezeti a csoportot a Salgótarján, akik tavaly épp csak lemaradtak az Eger mögött, de erősségüket jól jelzi, hogy a múlt szezonban bejutottak a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé és most is jó esélyük van ezt a bravúrt megismételni. A második helyen áll jelenleg a Gyulai Amazonok, aki pedig két éve nyerte meg a bajnokságot. A két esélyes szombatin egymás ellen vívja meg az első összecsapását, ezúttal Gyulán. Az eddigi mérkőzések alapján a fenti két csapat a legesélyesebb a bajnoki címre, a dobogó harmadik fokára a Tehetség és a Nyírség pályázik. A Nyírbátor, a Hatvan, az Újfehértó és a Felsőzsolca igyekszik minél előrébb helyezkedni a tabellán. Az eddig lejátszott fordulók alapján a csoport első négy helyén feltehetőleg a most ott tanyázó együttesek fognak végezni, de jópár izgalmas ütközet van még hátra.
A gólkirálynői versenyben a jászberényi Turza Melitta áll az élen, akit közvetlen közelről üldöz a gyulai Lovas Laura és a salgótarjáni Bede Anna.
A csoport érdekessége, hogy két csapat is megtalálható a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese között, ahol a Salgótarján idegenben szerzett hat gólos előnyt a Nyírség ellenében – így biztos, hogy egy Keleti Csoportos együttes jelen lesz a Final Fourban.
NYUGATI CSOPORT
Szintén izgalmas hétvége előtt állunk Nyugaton is, hiszen vasárnap rendezik a csoport rangadójá, ami jelentős kihatással lehet a bajnoki címre is. A bajnokságban eddig egyszer remiző és a tabellát vezető Arany Bácska, az egy vereséggel második helyen álló Veszprémhez utazik. Így Kelethez hasonlóan Nyugaton is az első két helyezett fog összecsapni az előttünk álló hétvégén. A harmadik pozícióban jelenleg a Dunaújváros helyezkedik el, de egyáltalán nem lehet elvetni annak a lehetőségét, hogy még előrébb jutnak a bajnokság végére. Hasonló mondható el a negyedik helyen álló Nagykanizsáról is, akik eddig két vereséget szenvedtek, így nem mondható jelentősnek a hátrányuk. Az ötödik pozícióban az egyforma ponttal álló ELTE-BEAC és a Budaörs található, míg a tabella utolsó két helyén a Máltai és a Flash Salgótarján tanyázik. Utóbbi kettő szintén egymás ellen játszik, így egyikük lépéselőnyre tehet majd szert.
A gólkirálynői verseny dobogóján a bajnoki tabella dobogósainak egy-egy játékosa áll. A veszprémi Horváth Mercédesz Ilona, valamint a jánoshalmi Sebők Viktória egyaránt kilenc találatot szerzett, mögöttük közvetlenül a dunaújvárosi Véninger Tünde áll.
A Magyar Kupa legjobb nyolc együttese között a csoportból a Máltai SE található meg, azonban az első mérkőzésen 11 gólos vereséget szenvedett hazai pályán az NB1 meglepetés csapatától, az ,től, így papírforma szerint a Final Fourban a Nyugati Csoport nem fogja képviseltetni magát.