MFA-siker; bajba kerülő csapathoz látogat a listavezető
2021.11.15 | 06:17
MFA-siker; bajba kerülő csapathoz látogat a listavezető

Pénteken már megkezdődött a Nyugati csoport 9. fordulója, egy éles meccsen az MFA legyőzte a Tihanyt. A maradék öt találkozóból négyen a vendégcsapat lesz az esélyes, az egyik mérkőzéssel kapcsolatban pedig az is meglepő, hogy egyáltalán megrendezik, de bár felmerült a visszalépés lehetősége is, (legalábbis egyelőre) úgy tűnik, nyugaton marad a 12 csapat.

Izgalmas találkozóval indult a forduló, a dobogóra ácsingózó MFA a két győzelemmel a háta mögött a mérkőzésre utazó Tihanyt fogadta. A hazaiak parádésan kezdtek, két perc alatt két góllal, aztán viszont 32 (!) percig nem született újabb találat. A Tihany visszaesett a gólínséges időszakába, későn érkezett a szépítő találatára így Érden hagyta a három pontot.

Az elmúlt öt meccséből csak egyet megnyerő PEAC a remek formát mutató Sárvárt fogadja. A vendégek előbb legyőzték a mezőny egyik legjobb csapatát, majd ikszeltek az eddig százszázalékos UTE-val. A papírforma vendégsikert ígér, de a pécsiek otthon mindig erősebbek.

Négy meccse szenved a Szigetszentmiklós, az ELTE viszont szárnyal, ezek alapján egyértelmű vendégsikerre számíthatunk, de azért a hazaiakat nem írnánk még le, sokkal több van bennük. Vajon most kijön belőlük?

Előző négy meccséből csak egyet nyert meg a Haladás II, de azt zöldasztalnál, játék nélkül. Most viszont javítana a formáján a pályán is, és ehhez Nagykanizsa ideális helyszínnek ígérkezik, a hazaiak nincsenek túl jó szériában. Vendégsikerre számítunk.

Két olyan csapat találkozik a REAC-Dunaújváros meccsen, amelyek közül mindketten feljebb szeretnének lépni, és mivel igencsak sűrű a mezőny, még megvan rá a lehetőségük. Mindkét együttes csak egyet-egyet nyert meg az előző négy találkozójából, a REAC a legutóbbit, ezt a momentumot továbbvinné, de minden héten leírjuk, hogy a Dunaújvárosban sokkal több van. Vajon most sikerül átesnie a holtponton?

A forduló legegyértelműbb találkozója a listavezető és a sereghajtó csatája, gyakorlatilag nem kérdés, ki nyeri. A hazaiak a tisztes helytállásban bízhatnak.

Bízunk benne, hogy marad 12 csapatos a nyugati csoport!

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, 9. FORDULÓ
Pénteken játszották: MFA – Tihany 2-1
(Lőrincz, Tarpai, ill. Hoffer)
20:00 PEAC – Sárvár
20:00 Szigetszentmiklós – ELTE
20:00 Nagykanizsa – Haladás II
20:30 REAC – Dunaújváros
21:30 BAK – UTE

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink