Mezei-Vill – Fradi a magyar kupában!
2020.12.03 | 11:15
Mezei-Vill – Fradi a magyar kupában!

Csütörtök délelőtt sor került a férfi magyar kupa sorsolására, ahol ismét csak online lehettek jelen a csapatok. Már a legjobb 8 között jár a sorozat, így a negyeddöntő párosításait sorsolta a versenybizottság.

Hat élvonalbeli és két másodosztályú csapat volt érdekelt, ahol az NBI-es csapatok bíztak benne, hogy megkapják a két NBII-es közül valamelyiket, főleg a fővárosiak, a kevés utazás reményében. A Szombathely talán annak szurkolt a legjobban, hogy elkerülje a Mezeit és a Nyírgyulajt és vele együtt a nagyon hosszú utazást, bár ez igaz a két keleti csapatra is, hogy nem szívesen utaznának a Halihoz. Ez mint utólag kiderült, nem sikerült, hiszen a Lovas alakulat a Haladással találkozik. Mind a két csapatra hosszú utazás vár, ahol nem kérdés, hogy a címvédő az esélyese a párharcnak.

A Mezei-Vill, a tavalyi kupadöntő másik finalistája a Fradival találkozik, így ismét összecsaphatnak a Horváth ikrek. A Népligetben jó meccset játszottak a felek, és most is izgalmasnak ígérkezik, bár Rábl Jánosék továbbjutása prognosztizálható.

A két másodosztályú csapat elkerülte egymást, így kevés az esély rá, hogy idén is lesz NBII-es csapat a négyesdöntőn. A Veszprém a Kistarcsával találkozik, míg az Újpest a REAC ellen küzdhet a továbbjutásért. Természetesen meglepetés lenne, ha nem az élvonalbeli csapatok jutnának tovább ebben a két párosításban.

A továbbjutás két mérkőzésen dől el. Az új év rögtön kupamérkőzéssel indul, hiszen az odavágók hivatalos játéknapja január 6. szerda, míg a visszavágókat január 20-án rendezik.

A Final Four időpontja még nem ismert, de a vírus miatt vélhetően nem februárban rendezik, hanem a tavasz folyamán.

 

Negyed-döntő párosítása:

 

NYÍRGYULAJ KSE – HALADÁS VSE

ÚJPEST RFC-220 VOLT – REAC-SISE

KISTARCSAI VSC – BALATON BÚTOR FC VESZPRÉM

MVFC-BERETTYÓÚJFALU – FTC-FISHER KLÍMA

Címkék

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink