Madarász János internetes naplója az 1. Futsal Club Veszprém két gyõztes bajnokijáról és a megyeszékhelyen rendezett utánpótlás tornáról.  

Túl vagyunk újabb két mérkõzésen és szerencsére gazdagabbak lettünk hat ponttal. Történt ugyanis, hogy Debrecenbe kellett mennünk - na, nem pulykakakast venni :-) - megmérettetni. Úgy indultunk el, hogy tudtuk, nem lesz egyszerû feladat, hiszen nagyon sokat kellett utazni, illetve azért vannak a Debrecenben nagyon veszélyes játékosok, akik elég régóta tudják ennek a játéknak a praktikáit. Ettõl függetlenül nagyon bizakodóak voltunk, mert tudtuk, hogy képesek leszünk megfelelni az elvárásoknak....  A srácok nagyon jól álltak a feladathoz, még akkor is, ha láttam rajtuk a frissesség hiányát. Tették a dolgukat becsülettel és megalkuvás nélkül. Rengeteg labdát eladtunk, nem mertünk játszani, de küzdöttünk, ahogy csak bírtunk, amivel elégedett is voltam, a játékkal viszont nagyon nem. Na, de én már csak ilyen vagyok, aki mindig csak jobbat akar. :-) Sikerült megnyernünk a mérkõzést, ami nagy nyugalmat adott a lelkünknek! Ha valaki nem tudná, 6:3-ra nyertünk, így a visszaút is rövidebbnek tûnt... :-)

Madarász János

Egy hét "pihenõ" után fogadtuk a Nagykáta együttesét, amely a találkozó elõtt sokak szemében kötelezõ feladatnak tûnt, de én személy szerint nem tartottam annak - mint kiderült, tévedtem -, mert nem szeretem az olyan csapatokat, akik ellen az ember nem tudja, mire számíthat. Hiszen a Kátának voltak olyan meccsei, amelyeket ugyan elveszítettek, de meg is nyerhették volna. Na, de szerencsére a rosszabbik arcukat mutatták meg nekünk. Akadtak ugyan idõnként fellángolásaik, de szinte végig kontroll alatt tartottuk a mérkõzést.

Én is csöndesebb voltam a megszokottnál, mert érezni lehetett, hogy ezen az estén az ellenfelünk nem tud megszorítani minket. A vége sima 10-2 lett, amit szerintem nem nagyon kell magyarázni. Tehát két mérkõzés alatt lõttünk tizenhat gólt és "csak" ötöt kaptunk, ami jónak mondható.

Ezek után jött az utánpótlás nemzetközi tornája, amelyet már nagyon vártam, mert egyszerûen imádom a gyerekeket nézni, ahogy játszanak. Voltak itt Szlovákiából, Lengyelországból, Németországból, Romániából és természetesen Magyarországról. Egyszerûen a gyerekekkel nem lehet betelni, hiszen amilyen szenvedélyesen tudják játszani ezt a játékot, az valami hihetetlen. Csillogó szemek, durcás arcok, gól utáni mosolyok, mind-mind felbecsülhetetlen! Annyira jó nézni õket, ahogy tényleg azért érzik jól magukat, mert szeretik csinálni azt, amit csinálnak, tisztán a sport iránti szeretetbõl.

Sokszor el is gondolkodtam, hogy mennyi tehetséges gyerek játszik különbözõ helyen és mégis mennyire kevesen futnak be komoly pályát. Szerintem ezért mi, felnõttek vagyunk a felelõsek, mert sokszor nem figyelünk eléggé rájuk. Pedig õk a jövõ, õk azok, akik sokra vihetik, de valahogy sokan "elvesznek", talán azért, mert mi felnõttek sokszor úgy gondoljuk, hogy mi már mindent tudunk. Pedig, ha jobban belenéznénk ezeknek a gyerekeknek a szemébe, akkor láthatnánk igazán, hogy mennyi mindent jobban tudnak nálunk, mert õk még "tiszták" és imádják azt, amit csinálnak. Én személy szerint felnézek rájuk és szeretnék olyan lenni, mint õk! A tornát amúgy a lengyel Tarnów nyerte, de nálam minden csapat elsõ lett!

Hajrá Veszprém, hajrá futsal!

Madarász János „Madi"

Forrás: vehír.hu

Fotó: Melczer Zsolt