Megvédte elsőségét a Haladás!
2023.06.02 | 11:15
Megvédte elsőségét a Haladás!

Csütörtök este azzal a tudattal lépett pályára a címvédő Haladás VSE, hogy egy újabb győzelemmel eldöntheti az idei szezon bajnoki fináléját. Az előző két összecsapás végletekig kiélezett volt és hasonló izgalmakat ígért a harmadik felvonás is. Nem is kellett csalódnia a kilátogató közönségnek, akik zsúfolásig megtöltötték a Haladás Sportkomplexum lelátóját.

Az első percekben tapogatózó játékot láthatott a közönség, majd fokozatosan vette át az irányítást a Haladás, amely több helyzetet is kidolgozott az első félidőben. Fokozatosan lendült játékba a Berettyóújfalu is, az egyik ziccerüket a gólvonalról kellett kivágni a védőknek. A vezetést azonban a hazaiak szerezték meg egy tetszetős akció végén, szinte felrobbant a csarnok a gólörömnek köszönhetően.

Henrique Diniz cselezésével majd lövésével indult a második félidő, amely ugyanolyan izgalmasnak ígérkezett. A vendégek érezhető módon próbáltak újítani és taktikát is váltottak, de ezt nem sikerült tartósan állandósítani. Ezzel szemben a házigazda felszabadultan játszhatta saját elképzeléseit, s újabb helyzeteket dolgozott és hagyott ki. Csak az volt a kérdés hogy vajon ki fog újabb gólt szerezni?!

Gyorsan megválaszolta a kérdést a Haladás, amely két perc alatt kétszer is betalált. Ezzel nagyot lépett a duplázás és a címvédés felé a szombathelyi alakulat. A Mezei Vill FC becsülettel próbálkozott, de nagyon jól zárt a vasi retesz. Az üres kapus lehetőség pedig újabb lehetőségeket kínált, amivel az eredményt kozmetikázni is sikerült. A három összecsapás közül az utolsó hozta a legsimább találkozót, amelyen megérdemelt hazai siker született.

Haladás VSE – MVFC Berettyóújfalu 7-1(1-0).
Szombathely, Haladás Sportcsarnok, 500 néző, NB I.-es futsalmérkőzés, döntő, 3. összecsapás,
Vezette: Kovács G., Muhari, Wittner (Karsai).

HVSE: Alasztics – Kovács M., Luiggi, Henriqu, Sipos.
Csere: Homlok, Szalmás, Knizs, Nagy K., Hajmási, Dróth, Fehér, Vas, Rutai.
Edző: Calvo Rodriguez Juan Ramon.

Berettyóújfalu: Mezei – Nagy I., Rábl, Rafael, Matheus.
Csere: Mező, Daróczi, Korcsmáros, Iszák, Szabó P., Gál, Tifán, Nagy D., Takács Z.
Edző: Trencsényi János.

Gólszerző: Rutai (10.), Sipos (22., 24.), Hajmási (25.), Luiggi (35.), Vas (35.), Knizs (37.), ill. Nagy I. (32).

Forrás: hungarysport.hu

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink