Megvédte címét a Debrecen!
2024.05.12 | 15:59
Megvédte címét a Debrecen!

A hölgyek fináléjában megismétlődött a tavalyi döntő, hiszen idén is a DEAC és a Tolna jutott be. A nehezebb dolga az egyetemistáknak volt, ők a TF együttesét búcsúztatták szoros csatában, míg a Tolna a Salgótarjánt ejtette ki előző nap. A felek jól ismerik egymást, idén már ötször találkoztak, amiből a Reveland lányok jöttek ki győztesen, mivel a bajnoki elődöntőben kétszer is legyőzték mostani riválisukat, így volt miért revansot venniük Üvegeséknek.

A találkozó jó iramot és változatos játékot hozott. Az elején óvatosabban kezdtek a felek, de ahogy telt az idő, bátrabban támadtak a csapatok. A nagyobb helyzetek talán a Debrecen előtt adódtak, de mind a két kapus a helyén volt, így az első játékrészben nem született gól.

A fordulás után is aktívak voltak az együttesek, de nem akart megszületni a vezető találat egyik oldalon sem. Az idő múlásával úgy tűnt, hogy aki betalál, az akár el is döntheti a párharcot. Az első gólra kereken fél órát kellett várni. A 30. percben a debreceniek szereztek labdát a saját térfelükön és Horváth Viki egy szép szólóval végig robogott a pályán, majd okosan a kapuba passzolt a kimozduló kapus mellett. A tolnaiak szabálytalanságot reklamáltak a gól előtt, de a játékvezetők sípja néma maradt, így előnybe kerültek az egyetemisták. Az újabb találatra viszont nem kellett sokat várni, két perc elteltével a debreceniek egy újabb gyors támadás végén, újabb gólt szereztek, ezúttal Üveges emelt elegánsan a kapuba, amivel úgy tűnt, el is dönti a párharcot. Szalkai Kittiék megpróbálkoztak természetesen a vészkapus játékkal, de csak két nagy helyzetig jutottak, gólig nem, így a végén a Debrecen örülhetett.

A DEAC zsinórban negyedszer nyerte meg a magyar kupát, amivel sikerült visszavágni riválisainak a bajnokságban elszenvedett vereségekért. A Tolna ezúttal is remekül küzdött, de a bajnokival ellentétben ezúttal nem talált fogást ellenfelén, így nem sikerült feltenni az i-re a pontot. Viszont a bajnokságban még jó esélyük van a csúcsra érni.

DEAC - 2F-BAU TOLNA-MÖZS 2-0 (0-0)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Játékvezetők: Dr. Tóth-Tolnay, Apkó, Karsai, Fábián

DEAC: Pozsgai - Krascsenics, Fülöp, Gajzágó, Horváth
Cserék: Kopjári - André, Rácz, Csepregi, Nagy, üveges, Hardon, Czégény
Vezetőedző: Quirikó Vivien

Tolna: Deczki - Wiesner, Folk, Bajcsy, Kiss,
Cserék: Dewath - Fekete, Sajabó, Szalkai, Ferenczi, Nagy, Krascsenics, Paranai, Koch, Krár
Vezetőedző: Reveland Zoltán

Gólszerző: Horváth (30’), Üveges (32’)

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Haladás VSE-SG Kecskemét Bajnoki döntő, 1. mérkőzés
2024.05.17 | 16:26
Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink