Megvannak az edzők az újoncoknál a férfi NBI-ben!
2021.09.27 | 14:18
Megvannak az edzők az újoncoknál a férfi NBI-ben!

A férfi NBI-ben mind a két újonc együttesnél akadnak, akadtak edzői problémák. A Kistarcsánál ugyan volt vezetőedző a bajnoki rajtnál, de Póta Balázs négy fordulót követően lemondott, mondván nem egyeztek a szakmai nézeteik Kis János szakmai vezetővel. A szabályok értelmében új B licence-s végzettséggel rendelkező vezetőedző szükséges, így új szakvezető után kellett nézniük, akit elég hamar meg is találtak. Hivatalos bejelentés még nem történt, de a hírek szerint Sohár Zoltán veszi át az együttest, aki eddig nem irányított felnőtt együttest, csak utánpótlást. Jelenleg az ELTE korosztályos futsal csapatait irányítja, míg előtte az Aramisnál dolgozott. Egyébként nem meglepő, hogy ő lett a befutó, hiszen Kis Jánossal régóta közeli szakmai kapcsolatot ápol.

Ami a TFSE-t illeti, náluk kicsit más a helyzet. Ők a szezonnak és az első néhány fordulónak úgy vágtak neki, hogy nem volt képesítéssel rendelkező vezetőedzőjük, így a szövetség fegyelmi eljárást is indított ellenük, de úgy tűnik, sikerült orvosolni a problémát. Sikerült a kispadra megfelelő szakembert találni Soltész Levente személyében, akinek majd Csernai Gáborral és Szabó Zoltánnal kell együtt dolgoznia az egyetemisták sikeréért. Soltész évekig az ELTE női együttesét irányította, és a TFSE lesz az első felnőtt férfi csapata.

Akár mind a ketten hétfőn este be is mutatkozhatnak új csapatuk kispadján. Az egyetemisták Veszprémbe látogatnak, míg a Kistarcsa a Debrecent fogadja.

Hírdetés

Videók

Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
Támogatóink

Partnereink