Megvannak a Hali BL meccseinek időpontjai
2021.07.29 | 09:15
Megvannak a Hali BL meccseinek időpontjai

Közeledik a futsal Bajnokok Ligája előselejtezőinek időpontja, amelyben mi a Haladás révén leszünk érdekelve idén.

A Haladásnak tulajdonképpen az úgynevezett Main Roundban, azaz a főkörben lehetne a helye erősségét tekintve, ám a sorsolásnál a koefficiens számítás dönti el a helyezést a rangsorolásnál. Ebben a számításban azonban szerepet játszik a klubok korábbi indulása a versenysorozatban, és ugye a Hali most először vesz részt a BL - ben, viszont az ellenfelek már korábban is indultak, mint országos bajnokok.

A C csoport résztvevői közül (egyébként 8 csoport lesz az előselejtezókben) ennek ellenére a magyar csapat rendelkezik a legnagyobb értékszámmal.

Haladás (28)
Differdange (34)
Tirana (43)
Utleira (47)

A csoportkör mérkőzéséseit Albánia fővárosában, Tiranában, az Olimpiai Parkban lévő sportcsarnokban rendezik majd. A csarnok 2017-ben épült, főleg kosárlabda mérkőzések helyszíne, melyben 1200 néző fér be maximálisan.

A Haladás mérkőzéseinek időpontjai:

Haladás  – Utleira (norvég)  augusztus 21, szombat 17:00 
Differdange (luxemburgi) – Haladás augusztus 22, vasárnap 17:00
Tirana (albán) – Haladás augusztus, 24 kedd 21:00

A csoportból az első helyezett biztosan továbbjut a Main Roundba, valamint a 8 csoportmásodik közül a legjobb.

A Hali mérkőzéseiről természetesen naprakészen szolgálunk majd hírekkel a torna alatt, és reméljük élőben is követhetjük majd őket.

Hírdetés

Videók

DEAC-TFSE-Bestrong /NB I. 1. helyért 3. forduló/
2023.05.28 | 10:40
ÉLŐ közvetítés! SG Kecskemét Futsal Club - Veszprém
2023.05.26 | 11:55

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.04.16 | 22:41
2023.04.13 | 09:22
Férfi válogatott
2023.04.12 | 12:15
2023.04.09 | 13:20
Férfi válogatott
Támogatóink

Partnereink