Megvan az utazó keret az EB selejtezőre!
2015.03.09 | 11:56
Megvan az utazó keret az EB selejtezőre! Egy héttel ezelőtt vonult edzőtáborba a válogatott, hogy megkezdje a közvetlen felkészülést a jövő héten kezdődő EB selejtezőre. Ekkor még 14 mezőnyjátékos és 4 kapus reménykedhetett benne, hogy tagja lesz az utazó keretnek. Egész héten napi két edzés és videózás szerepelt a programban, majd szombaton a csapat zártkapus mérkőzést játszott Szlovákia ellen, ahol 3-1-re nyert ellenfelünk. Az eredmény másodlagos volt, a taktikai elemek gyakorlása volt a fő cél, a kifejezetten nagy iramú találkozón. Az összecsapást követően vasárnapra pihenőt kaptak a játékosok és hétfő reggel már csak a szűkített keretnek kell visszatérnie az edzőtáborba. A kapusok közül a Mezei-Vill két hálóőre, Tihanyi és Mezei nem került be, míg a mezőnyjátékosoknál Öreglaki és Szeghy, akik nem utaznak Szkopjéba. Matkovics, Komáromi, és az Aramis két játékosa, Hosszú és Horváth első tétmérkőzéseire készülhet, hiszen eddig csak barátságos meccseken húzhatták magukra a címeres mezt. Nemzeti csapatunk 16.-án, hétfőn utazik Macedóniába, hogy a vendéglátók mellett megküzdjön Svájccal és Spanyolországgal.  Utazó keret: 1.            Matkovics Gábor              ETO FUTSAL CLUB 2.            Tóth Gyula                         ETO FUTSAL CLUB 3.            Lódi Tamás                         ETO FUTSAL CLUB 4.            Harnisch Ákos                   ETO FUTSAL CLUB 5.            Dróth Zoltán                      ETO FUTSAL CLUB 6.            Németh Péter                   1.FC VESZPRÉM 7.            Rábl János                          MVFC-BERETTYÓÚJFALU 8.            Lovas Norbert                   MVFC-BERETTYÓÚJFALU 9.            Dávid Richárd                    MVFC-BERETTYÓÚJFALU 10.          Gál István                           MVFC-BERETTYÓÚJFALU 11.          Hosszú Ádám                    ARAMIS SE 12.          Trencsényi János              MVFC-BERETTYÓÚJFALU 13.          Horváth Norbert              ARAMIS SE 14.          Komáromi Péter               MVFC-BERETTYÓÚJFALU  
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink