Megvan az Újpest új edzője
2018.08.24 | 09:04
Megvan az Újpest új edzője A mai naptól Póta Balázs irányítja az Újpest FC-220Volt felnőtt csapatát, és emellett az U18-asok edzője is lesz. Az új edző fiatal kora ellenére már volt az NB II-es TFSE trénere, majd az Aramis utánpótlás csapatait irányította. Póta Balázzsal egy rövid interjút készített a klub honlapja, az ujpestfutsal.hu a szezon előtt. - Röviden beszámolnál róla az Újpest-szurkolóknak mit érdemes tudni rólad? (játékos pályafutás, edzői stb.) A futsal az életem része, 12 éve kezdtem megismerkedni ezzel a sportággal, azóta is azon vagyok, hogy a legtöbbet tudjak fejlődni és most már azon is, hogy azt a tudást amit megszereztem tovább is tudjam adni. Játékosként magamra ölthettem több Nb I-es nagy múltú csapat mezét, amire büszke vagyok, sok jó edző keze alatt dolgozhattam, ráadásul sikerült profiskodnom Olaszországban is, ahol a Serie B-ben is szerepelhettem. Edzöként a TFSE Futsalban kezdtem el dolgozni és a klubbot építgeteni, majd a váltás után az Aramis utánpótlásában, a junior korosztályt vezethetem a mai napig, ahol én is elkezdtem futsalozni. - Milyen ambiciókkal látsz neki a feladatnak? Óriási megtiszteltetés számomra, hogy ilyen fiatalon ismét vezetőedző lehetek! Motivált vagyok, nagy bennem a bizonyítási vágy, szeretném amit elkezdtem edzőként végigvinni, felépíteni, először egy jó közösséget amely később egy igazi csapattá érik és idővel sikeres lesz, futsalt játszik akár a legmagasabb szinten az országban. - Néhány edzés után mit látsz a csapatban? Mire lehet képes a keret? Egyelőre nem találkoztam a teljes kerettel, sokan még a nyári szabadságukat töltik, de azt gondolom, ha összejövünk és kiegészülünk az új szerzeményeinkkel, beleállunk a munkába, akkor szép évünk lesz! - Az első mérkőzésen mindjárt a tavaly NB I-ből kiesett és oda visszajutni akaró Ferencvároshoz látogatunk. Mi várható a találkozón? Egy derbin játszani különleges érzés lehet, büszkék vagyunk,  hogy részesei lehetünk és, hogy ezt mi is megtapasztalhatjuk! Ez egy nagyon nehéz kezdés, még nem tartunk azon a szinten ahol az ellenfelünk, ők az Nb I-ből most estek vissza, ráadásul nagyon jól erősítettek, több válogatott játékos is van náluk. Nekünk nincs sok időnk felkészülni, számunkra ez a bajnokság főpróbája lesz, de állunk elébe a feladatnak és szeretnénk méltóképpen képviselni a klubot.      
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink