Megszerzi-e első győzelmét a Nyírgyulaj?
2020.10.19 | 06:52
Megszerzi-e első győzelmét a Nyírgyulaj?

 HALADÁS VSE – ARAMIS SE
18:00 Szombathely, Haladás Sportcsarnok

Továbbra is menetel a Haladás, legutóbb Kecskemétről hozták el a három pontot, igaz nem volt könnyű dolguk. Dróth Zoltán az utolsó percben biztosította be győzelmüket, amivel továbbra is őrzik vezető helyüket a tabellán. Most egy kötelezőnek tűnő győzelem ígérkezik, de ezek mindig a legnehezebbek. Az Aramis igen kellemetlen ellenfél, ezt idén többször is bizonyították. Az előző játéknapon vereséget szenvedtek a Veszprém ellen hazai pályán, és nem úgy tűnik, hogy most fognak tudni javítani, de más csapatnak is sikerült már megnehezíteni a Hali dolgát Szombathelyen, miért ne sikerülhetne a budaörsieknek is. Ha Dávid Richárdék az élről akarják várni az utolsó fordulót az első körből, akkor csak a három ponttal lehetnek elégedettek.

 

NYÍRGYULAJ KSE – SG KECSKEMÉT FUTSAL
18:30 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok

A Fradi mellett már csak a Nyírgyulaj nyeretlen a bajnokságban, legutóbb Berettyóújfaluban kaptak ki. A Lovas-legénység végig vészkapus játékkal próbálkozott, amivel némileg meglepték ellenfelüket, de ezzel sem sikerült eredményt elérni. Kérdés, hogy most is bevállalósak lesznek-e Kondásék, és kockáztatnak, vagy megpróbálják rendes játékkal begyűjteni első sikerület. Ehhez leginkább a helyzetkihasználáson kellene javítani, mert az elmúlt két hazai meccsen egyetlen gólra futotta, ami nem túl jónak mondható.

Most a Kecskemét érkezik, akik ugyan kikaptak a Haladástól, de közel voltak a bravúrhoz, hiszen egészen az utolsó percig volt esélyük a pontszerzésre, de végül alulmaradtak. Azzal a játékkal lehet esélyük hétfőn este, ami akár három pontot eredményezhet. Ami pluszban motiválhatja őket, hogy siker esetén felléphetnek az ötödik helyre, megerősítve pozíciójukat a középmezőnyben.

A jelenlegi tabellát nézve a vendégek az esélyesek, de abszolút három esélyes a találkozó.

 

BALATONBÚTOR FC VESZPRÉM – ÚJPEST RFC 220-VOLT
18:30 Veszprém, Március 15 Sportcsarnok

A vendéglátók továbbra is remekelnek a bajnokságban. A Haladás elleni vereséget leszámítva hozták az összes találkozójukat és ott vannak a dobogón. Ahhoz, hogy tartsák a lépést az előttük állókkal, és kellő távolságban tudják maguk mögött a Debrecent, kötelező a győzelem az alsóházhoz tartozó Újpest ellen. Fehér Zsolt fiai ezt ebben a szezonban kiválóan csinálják. Magabiztosan hozzák a kötelező meccseket, így önbizalommal telve várhatják a hétfői Újpest elleni bajnokit, majd a Berettyóújfalu elleni rangadót.

A lila-fehérek nem tudták meglovagolni a derbi okozta eufóriát, és kikaptak a Debrecentől hazai környezetben, és nem sokon múlt, hogy a kupából kiessenek egy harmadosztályú csapattal szemben. Ha szeretnének meglepetést okozni Veszprémben, akkor jobb teljesítménnyel kell előrukkolni, különben csak a statiszta szerep jut nekik. Ami jó hír, hogy Fekete eltiltása lejárt, így Póta-mester rendelkezésére állhat.

A hazaiaknál Komáromi betegség miatt még biztosan hiányozni fog, de nélküle is magabiztos Veszprém győzelem prognosztizálható.

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink