Megszenvedett a pontokért a Nyírbátor
2023.02.07 | 14:05
Megszenvedett a pontokért a Nyírbátor

Ahogy a beharangozóban is írtuk, csak a vendégek számára volt tétje a mérkőzésnek, hiszen pontszerzéssel már visszaelőzik a Rubeolát, míg győzelem esetén még az utolsó fordulóban akár az MFA-t is beérhetik. Ami rossz hír a Nyírbátor számára, hogy Faragóra porc műtét vár, míg Sánta kórházba került, így igen foghíjasan tudtak kiállni a fővárosban. Velük ellentétben az egyetemisták teljes kerettel várhatták az összecsapást.

A vendégek kezdtek nagyobb elánnal és többet is birtokolták a labdát, de az első igazi helyzet a fővárosiak előtt adódott, de a kapu közeléből sem sikerült betalálni. A folytatásban a Nyírbátor veszélyeztetett többet, de a hazaiak kapusa, Oswald rendre hárított. A hajrában azonban egy esetben már ő is tehetetlen volt. Siska cselezett ki több védőt, majd Szentes-Bírót hozta kihagyhatatlan helyzetbe, aki közelről megszerezte a vezetést. Az utolsó percekre mind a két fél előtt újabb lehetőségek adódtak, de találat már nem született.

A fordulás után a vendéglátók bátrabban próbáltak támadni, és ez hamar eredményre vezetett. Fülöp egy szép szóló végén Kisst hozta helyzetbe, aki a léc alá bombázott, megszerezve az egyenlítő találatot, így kezdődhetett minden elölről. Ezután kissé rohanós lett a mérkőzés, váltva kerültek helyzetbe a csapatok, de gól nem született. A játékrész derekán aztán jött egy ELTE rövidzárlat, amit remekül használtak ki a vendégek. Szabó elé került szerencsével a labda, aki szemfülesen újra megszerezte a vezetést, majd egy perccel később már kettő volt az előny. Szentes-Bíró lépett ki egy szép csel után, majd remekül emelt a kapus mellett a kapura. Két védő is menthetett volna, de amíg egymásra vártak, a labda begurult a kapuba. Ezek után nem volt meglepő, hogy érkezett a hazai vészkapus, és próbáltak szépíteni. Többször el is jutottak komolyabb helyzetig, de Dobi remekül hárított. Már-már úgy tűnt, hogy nem lesz újabb gól és eldőlt a mérkőzés, az utolsó percre maradtak mégis izgalmak. A Nyírbátor jöhetett szöglettel 20 másodperccel a vége előtt, amiből gólt kapott. Fülöp szerzett labdát, és egy gyors kontra végén szépített. Nagyon kevés idő volt hátra, de az egyetemisták visszaszerezték a labdát, így még támadhattak az egyenlítésért. El is jutottak lövőhelyzetig, de Dobi ezúttal is a helyén volt, így égül megőrizték az előnyüket.

Egy kiegyenlített meccsen a helyzeteit jobban kihasználó Nyírbátor nyert, amivel visszaelőzték a Rubeolát, és él a remény, hogy az MFA-t is megelőzhetik a záró körben. Az ELTE játékában benne volt a pontszerzés, de a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát.

ELTE-BEAC-NYÍRBÁTORI SC 2-3
Budapest, 50 néző
Játékvezetők: Kovács G, Juhász D., Wittner

ELTE: Oswald - Gémesi, Szini, Vadászi, Boros.
Cserék: Daradics - Tóth, Horváth, Kiss, Fülöp, Spáth, Tarjáni, Dauner, Appl
Vezetőedző: Béni Zoltán

Nyírbátor: Dobi - Szentes-Bíró, Szabó, Siska, Csoma
Cserék: Kerekes, Bartha, Molnár, Csorvási, Szucsányi, Nagy, Tóth, Rácz

Sárga lap: Oswald, Gémesi, Szini illetve Siska, Csoma

Gólszerzők: Kiss, Fülöp, illetve Szentes Bíró (2), Szabó.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink