Megszenvedett a Mezei-Vill a győzelemért a Fradi ellen!
2018.03.10 | 14:50
Megszenvedett a Mezei-Vill a győzelemért a Fradi ellen! Két hét szünet után folytatódott a bajnokság. A listavezető vendége a Fradi volt. Sokan voltak kíváncsiak az összecsapásra, így majdnem megtelt a csarnok. Egy maréknyi Fradi szurkolók is érkezett, akik végig buzdítva csapatukat kiváló hangulatot teremtettek az egész meccs folyamán. FÉRFI FUTSAL NB I, 17. FORDULÓ MVFC-BERETTYÓÚJFALU–FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 1–0 (1–0) Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok. Vezette: Zimonyi, Deme, Apkó MVFC: Mezei D. – Gál I., Trencsényi, Nagy D., Sergio Csere: László M., Kovács I., Szabó P., Gomes, Harmati, Takács, Da Silva. Vezetőedző: Mullor Carbera Sergio FTC: Tóth Gy. – Safar, Komáromi, Keresztury, Vattamány Csere: Vámosi, Szabó Zs., Andorka, Horváth B., Jenei, Dénes. Játékos-edző: Safar Tony Góllövő: Nagy Dániel 1' perc 28959454_2020364887977592_8884485167146598400_n Ahogy a beharangozóban írtuk, a hazaiak számára volt nagyobb tétje az összecsapásnak, hiszen az elsőség megőrzése volt a tét. A Mezei ennek megfelelően kezdett, és rögtön kihasználták, hogy a zöld-fehérek kicsit belealudtak a kezdésbe. Loch Sergio keveredett le a sarokba, ahonnan középre centerezett, és Nagy Dániel a kapu közvetlen közeléből nem hibázott. 1-0 Ekkor kevesen gondolták, hogy több találat nem születik az este folyamán, de ne rohanjuk ennyire előre. A vendégek a bekapott gól után kezdtek ébredezni, amit egy szöglet utáni kapufával jeleztek.  Utána Komáromi percei következtek, aki egalizálhatott volna, de lövése hiába jutott a hazai kapuson, a gólvonalról menteni tudtak. A játékrész második felére visszavette az irányítást a Berettyóújfalu, és akadtak lehetőségeik, de Tóth eszén nem tudtak túljárni. A Fradi a hajrára húzott egy váratlant, és levitte a kapust. A létszámfölény célja inkább labdatartás volt, de kétszer is lehetőségük akadt a gólszerzésre, de Mezei Dávid a helyén volt, így minimális előnnyel mehettek a vendéglátók szünetre. 28959029_2020363444644403_6162444743025360896_n A fordulást követően maradt a hazai mezőnyfölény, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani a fővárosiak kapuja előtt, így átlövésekkel próbálkoztak, de azokban nem volt igazi veszély. A legközelebb Szabó Péter járt a gólszerzéshez, aki egy szép esernyő csel után a felsőlécet találta el. Ezután inkább a Fradi alakított ki helyzeteket, de nem tudtak betalálni. A hajrára jöhetett ismét a vészkapusjáték, de ez sem hozta meg a várva várt eredményt. Két másodperccel a vége előtt szöglethez jutott a vendég alakulat, és ahogy Szombathelyen, ezúttal is eljutottak lövőhelyzethez, de hiába lőtt Horváth remekül a jobb felső sarok felé, Mezei hatalmas bravúrt bemutatva megőrizte kapuját a góltól, így az eredmény nem változott.

28871965_2020364937977587_1004282328693866496_n

A Berettyóújfalu ezen az estén nem sziporkázott, hiányzott a kapu előtti kreativitás, és ha nincs kapusuk remek teljesítménye, a Fradi pontot szerezhetett volna. Komáromiék most is rossz helyzetkihasználásuknak köszönhetik, hogy nem sikerült eredményesen zárniuk az estét.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink