Megszenvedett a Budaörs és a Tolna, simán nyertek az egyetemisták
2023.01.09 | 08:28
Megszenvedett a Budaörs és a Tolna, simán nyertek az egyetemisták

A negyeddöntők első felvonásait rendezték a hétvégén, ahol négy párharcra került sor. Hat élvonalbeli csapat mellett kettő másodosztályú volt érdekelt. Két párharcnál maradtak kérdések a visszavágóra, míg kettőnél már az első összecsapás után eldőlni látszik a továbbjutó kiléte.

Negyeddöntők, 1. mérkőzés:


SALGÓTARJÁNI VSE - BUDAÖRS FUTSAL 2-2 (1-2)
Nem volt kérdés, hogy a vendégek számítottak az esélyesnek, főleg ha teljes csapattal tudnak kiállni. Több emberük is hiányzott, de a tarjániak sem voltak sokkal többen. A hazaiak rögtön megszerezték a vezetést, ami szünetig a budaörsiek megfordítottak. A fordulás után a vendéglátók hamar betaláltak megint, így újra döntetlen volt az állás. A folytatásban mind a két fél megnyerhette volna a találkozót, de újabb gól már nem született, így a visszavágóra maradt a döntés.

 

DEAC - DVTK-VÉNUSZ 6-1 (3-0)
Ahogyan várható volt, a Debrecen irányított a mérkőzést és végig nagy fölényben játszott. Az első és a második félidőben is 3-3 gólig jutottak Krascsenicsék, így magabiztosan nyertek. A Miskolc erejéből a bajnokikkal ellentétben egy becsület gólra futotta. A visszavágó csak formalitásnak lesz, a címvédő DEAC ott lesz a elődöntőben.

 

2F-BAU TOLNA-MÖZS - CSEPEL FC USE 1-0 (0-0)
Ahogy a beharangozóban is írtuk, hiába számított esélyesebbnek a Tolna, a bajnoki mérkőzés megmutatta, hogy a Csepel képes meglepetést okozni, és bravúrt elérni. Ez ezúttal sem volt másképp. A fővárosiak remekül védekeztek, és a Tolna sokáig nem nagyon találta az ellenszert. Hiába voltak fölényben a vendéglátók, csak a második félidő közepén tört meg a jég, és szereztek vezetést Nagy Noémi révén. Mint később kiderült, ez volt a mérkőzés egyetlen gólja, mivel egyik fél sem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel. Igen izgalmasnak ígérkezik a visszavágó.

 

GYULAI AMAZONOK - TFSE-BESTRONG 3-10 (0-3)
A TF számított a párharc esélyesének, de talán ilyen nagyarányú győzelemre ők sem számítottak, főleg, hogy az első félidő közepén még 0-0 volt az eredményjelzőn. A második 10 perce góllá érett a fővárosiak fölénye és szünetig három gólos előnyre tettek szert. Fordulás után három gyors gól is érkezett az egyetemistáktól, amivel el is dőlt a meccs és a párharc. A hátralévő időben is a TF akarata érvényesült, de a gyulaiak is kétszer be tudtak találni. Nem kérdés, hogy a TF készülhet a Final Fourra, története során először.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink