Megragadta az utolsó előtti szalmaszálat a Nyírgyulaj
2016.03.08 | 11:26
Megragadta az utolsó előtti szalmaszálat a Nyírgyulaj A hazai csapatnak utolsó szalmaszálként mutatkozott az esetleges siker az első hatba kerüléshez, arról nem is beszélve, hogy a szezonban még nyeretlenek voltak a saját pályájukon. A DF legénységét pedig a revánsvágy is fűthette a korábbi, Dunaújvárosban a nyírségiektől elszenvedett vereségükért. Nyírgyulaj KSE – Dunaferr Df Renaplin FC 6-2 (1-0) Nyírbátor, 300 néző. Vezette: Erdélyi Tamás, Flinta Zoltán. Nyírgyulaj: Pallai Gábor – Angyalos András, Siska Gergő, Nagy Imre, Varga Dániel. Csere: Kriston Dávid, Lovas Norbert, Berecz Zsolt, Tóth Bence, Kondás Kristóf, Pálvölgyi Balázs, Kovács István, Fekete Gábor, Végső Zsolt. Játékos-edző: Lovas Norbert. Dunaújváros: Hegedűs Ferenc – Aradi Csaba, Nagy Attila,Gorjánácz Márió, Bognár Bálint Cserék: Reveland Zoltán, Klacsák Bence, Fridrich Dávid, Varga Csaba, Hosszú Ádám, Horváth Norbert, Schrancz Balázs Edző: Fehér Zsolt. Góllövők: Lovas Norbert (14′, 26′), Nagy Imre (22′, 27′), Varga Dániel (24′), Tóth Bence (25′), illetve Nagy Attila (32′), Varga Csaba (37′). Sárga lap: Berecz Zsolt (13′), Lovas Norbert (39′), illetve Klacsák Bence (12′), Aradi Csaba (31′), Nagy Attila (36′). Piros lap: Schrancz Balázs (27′). Furcsa közjátékkal indult ez este. A játékvezetők okkal kifogásolták a pálya állapotát és az oldalvonal közelében belül elhelyezett vödröket. Ezek nélkül képzelték el a játék megkezdését. Nem kis hezitálás és kupaktanács után végül a helyi csapat segítői artista mutatványnak beillő létrázás után vödröket erősítettek a nézőtér fölé (minimum 10 m magasba!) – felfüggesztve a további beázást. A DF szimpatizánsok számára eddig tartott a kellemes időtöltés. A körülbelül 40 perc késéssel induló mérkőzés ugyanis a számukra percről – percre egy rémálommá változott. A hazai csapatnak utolsó szalmaszálként mutatkozott az esetleges siker az első hatba kerüléshez, arról nem is beszélve, hogy a szezonban még nyeretlenek voltak a saját pályájukon. A DF legénységét pedig a revánsvágy is fűthette a korábbi, Dunaújvárosban a nyírségiektől elszenvedett vereségükért. Ennek megfelelően óriási becsvággyal estek egymásnak. Egy-egy lerohanás után váltakozva kerültek veszélybe a kapuk. A hazaiak módszerességét a három sarokrúgásuk, idegességüket a sok technikai hiba is bizonyította. A DF első sorozatát Nagy, Varga és Hosszú lövései jelentették, amik már akkor is kaput tévesztettek. A feszült hangulat meghozta Klacsák és Berecz sárgalapjait a 12. és a 13. percben. A hazai csapat egy távoli szabadrúgáshoz jutott, amit Lovas Norbert játékos-edző nagy erővel bombázott kapura. A lövés Hegedűs kapust is érintve vágódott a hálóba.(1-0) a 14. percben. A DF még nagyobb tempóra váltott és Hosszú, Horváth, majd Varga kétszer is pontatlanul vette tűz alá a kaput. Egy ígéretesnek tűnő sarokrúgás előtt Fehér Zsolt a vezetőedző időt kért és az akcióhoz már a vészkapusos formációban állt fel a csapat. A gól ezúttal is elmaradt. Figyelmeztető voltak a hazaiak már akkor is használt gyors kontrái. Ezután a szünet következett. A kezdés után azonnal letámadott a DF, erősen beszorítva a hazaiakat, akik egy gyors kontrával Nagy Imre révén máris növelték az előnyüket. (2-0) a 22. percben. A koreográfia a DF vészkapusos játéka mellett is hasonló maradt: bár Hosszú és Varga ismét bombázott, de ezúttal a hazai  Varga Dániel lépett meg és az ő révén már (3-0) a 24. percben! A csapatok innét már szinte extázisban játszva űzték egymást. A vendégek beszorították a Nyírgyulajt, ők pedig az ezen az estén kiválóan működő kontráikkal operáltak. Tóth Béla Bence például a 25. percben (4-0). Fehér Zsolt ismét időt kért, csapata pedig folytatta az ádáz küzdelmét a szépítésért. Egyelőre sikertelenül, mivel Lovas Norbert megszerezte a második találatát és ezzel (5-0) a 26. percben. A kezdés után egy villám támadás végén Schrancz Balázs a kapu torkában bevetődve, fejjel próbálta meg a gólszerzést, de az óriási kavarodásban hátulról arcon rúgták, így ez a lehetőség is kimaradt. Az esetet további drámai fordulat követte. Schranczot az eset helyszínén hosszan kellett ápolni, majd a kispadhoz visszatérve, eddig ismeretlen ok miatt őt állították ki! A baj nem jár egyedül: ezúttal Nagy Imre következett az aktuális hazai kontra befejezésével (6-0) a 27. percben! Az elképesztő iram folytatódott és túlfűtött hangulatban Aradi Csaba kapott sárga lapot a 31. percben. A DF rohamai is beértek. Egy Klacsák – Nagy összjáték után az utóbbi vágta a hálóba az első szépítő gólt (6-1) a 32. percben. Négy perc múlva ismét ez a gólszerző kapott főszerepet és egy sárga lapot. Ezután Klacsák, Hosszú és Horváth tüzelt a kapura, majd az ígéretes helyzetek után Horváth átadásából Varga szerezte meg a 2. újvárosi találatot: (6-2) a 37. percben. Az iramot az utolsó másodpercig tartották a csapatok. Közben Lovas is sárga lapot kapott. Mindkét kapu fölváltva forgott veszélyben, de az eredmény változatlan maradt. dunaujvarosfutsal.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink