Megőrzi-e az első helyet a Ferencváros?
2019.09.09 | 14:16
Megőrzi-e az első helyet a Ferencváros? Hétfőn este két mérkőzéssel zárul a férfi NB I 3. fordulója. SG KECSKEMÉT FUTSAL – ARAMIS SE 19:00 Messzi István Sportcsarnok Újonc létére remekül szerepel eddig a Kecskemét. Talán ők sem gondolták, hogy két kör után veretlenül várják az Aramist. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Csömör elleni döntetlen pontjait megkapták, így már négy ponttal állnak a tabellán, ami bizakodásra adhat okot. Most ráadásul egy újabb nyerhető meccs következik, hiszen a pont nélkül álló Aramis érkezik. Persze a kép csalóka, a budaörsiek annak ellenére, hogy nem szereztek még pontot, jó teljesítményt nyújtottak, és némi szerencsével sokkal előrébb is állhatnának a tabellán. Ezek ismeretében ők is úgy gondolhatják, hogy itt a lehetőség javítani, amihez leginkább a helyzetkihasználást kell jobbá tenni. Abszolút háromesélyes a találkozó, ahol pillanatnyi forma dönthet.   FTC-FISHER KLÍMA – HALADÁS VSE 19:30 Népliget, Elek Gyula Aréna A szezon előtt kevesen gondolták volna, hogy két forduló után már csak a Fradi lesz hibátlan, és az ő nevükkel fog kezdődni a tabella. Ennek ellenére a vendég Hali számít az esélyesnek, akik már egyszer kikaptak a bajnokság folyamán, a Berettyóújfalu vendégeként. Utána Dróthék alaposan elintézték a Dunaújvárost, jelezve, hogy az első meccs csak egy kisiklás volt. Ha a szombathelyiek ugyan ezt a gólerős játékot mutatják a fővárosban, nem érheti őket meglepetés, főleg, hogy a vendéglátók igen fáradtan várhatják az összecsapást. A Fradi játékosai a hétvégén egy nemzetközi tornán vettek részt, ami elég sokat kivehetett belőlük. Persze ettől még a Roni-legénység megpróbálja megőrizni hibátlan mérlegét, de ez nehéz feladatnak ígérkezik. A találkozó favoritja a Haladás, és meglepetés lenne, ha elmaradna a sikerük. A találkozót élőben közvetítjük, az alábbi linken.

     
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - MVFC Berettyóújfalu (2021.12.03, stream)
2021.12.03 | 14:05
Haladás VDE - SL Benfica
2021.12.01 | 11:47

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.11.17 | 09:58
Férfi válogatott
2021.11.16 | 11:30
2021.11.15 | 07:00
2021.11.12 | 10:45
2021.10.25 | 09:32
2021.10.23 | 16:11
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink