Megnehezítette a Csömör a Berettyóújfalu dolgát
2019.03.02 | 19:39
Megnehezítette a Csömör a Berettyóújfalu dolgát A kupagyőzelem után hazai pályán folytatta a bajnokságot a friss győztes Berettyóújfalu. A rájátszás második fordulójában azt a Csömört fogadták Trencsényiék, akikkel az alapszakasz végén futottak össze legutóbb, s 6-1-es bihari siker született Csömörön. Az MVFC vette magához az irányítást, s rögtön az elején máris helyzetbe kerültek, Rábl távoli lövését hárította Varsányi, majd Mezei Dávidnak kellett védenie a másik oldalon. Az MVFC próbálta diktálni a tempót, gyors, sok passzos, lendületes játékot mutattak be, egész mélyen letámadták ellenfelüket Ráblék, de a Csömör kontrái is jelentettek veszélyt a hazai kapura. Gól azonban annak ellenére nem született az első húsz percben, hogy mindkét oldalon megvoltak ehhez a lehetőségek, a Csömör a vészkapus játékot is alkalmazta. 8510f219-3e97-4a00-aacd-6f7825591cc3A második félidő első felében folytatódott a góltalanság, a hazaiak nem tudtak túljárni Varsányi eszén, aki remekül védett ezen az estén. A Mezei-Villen egyre nagyobb volt a nyomás, fontos volt számukra ez a győzelem, hiszen minden siker közelebb viheti őket a bajnoki döntő felé. Nyomott az MVFC, de nagyon jól tartotta magát a Rubeola. A harminckettedik percben született meg a találkozó első gólja. Rábl a bal oldalról, az oldalvonal mellől szűken a pálya közepe felé tolt egyet a labdán, majd észrevette, hogy Varsányi túlságosan a hosszú oldal felé helyezkedik kapujában, így a hazaiak válogatottja okosan a rövid alsóba lőtt. A Csömör próbált egyenlíteni, a vészkapust is többszeör próbálta Takó Csaba, de gól végül csak hazai oldalon született. A találkozó végén Rafinha indult el egy csel után a saját térfeléről, felpasszolta az alapvonalnál álló Javinak a labdát, aki a kapu elé érkező brazilnak visszapasszolta és rafinha góllal fejezte be a támadást. A Mezei-Vill ezzel a győzelmével már nyolc pontos előnnyel vezeti az A csoport tabelláját. Folytatás az MVFC-nek a DEAC ellen, míg a Csömör a Dunaújvárost fogadja.

MVFC BERETTYÓÚJFALU-RUBEOLA FC CSÖMÖR 2-0 (0-0) Vezette: Takács Ákos, Kiss Petra, Takács Attila Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok MVFC: Mezei - Rábl, Amílcar, Takács, Rafinha Cserék: László, Javi Sanchez, Nagy I., Daróczi, Szabó P., Gál, Trencsényi, Nagy D., Serginho Vezetőedző: Sergio Mullor Cabrera Csömör: Varsányi Á. - Nehéz, Maruzsi, Víz, Husz Cserék: Németh, Tősér, Apatini, Gémesi, Dauner, Bita, Varsányi B., Fischer, Várkonyi Vezetőedző: Takó Csaba Gólszerzők: Rábl, Rafinha Sárga lap: Amílcar, Maruzsi, Víz, Fischer Sergio MullorSergio Mullor Cabrera: - Nagyon jó meccset játszottunk pénteken, mi birtokoltuk többet a labdát, de voltak problémák a befejezéseknél. Ki kell emelnem a Csömör kapusát, Varsányi Áront, aki kiválóan védett. A Rubeola most stílust váltott, a védekezésre fektették a hangsúlyt, amit jól is csináltak és megnehezítették a dolgunkat. A legfontosabb, hogy hittünk az elvégzett munkában és ez meg is hozta a sikert. Most 8 pont az előnyünk a másodikkal szemben, ami fontos az önbizalmunk szempontjából. Takó Cs.Takó Csaba: - Érdekes mérkőzést játszottunk, igyekeztünk megnehezíteni a Berettyóújfalu dolgát, ami nem könnyű feladat. Az első félidőben megvoltak a lehetőségeink kontratámadások révén a gólszerzésre, ám ezekkel nem éltünk. A második játékrészben már inkább csak a védekezésre maradt erőnk, ennek ellenére nem sok kellett a bravúrhoz. Magyarország egyik, ha nem a legjobb csapata ellen léptünk pályára, ennek fényében nincs okunk szégyenkezni sem a játék sem pedig az eredmény miatt.        
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink