Somafone KHTK - Miskolci Vénusz Szabadidõközpont 9-3
Lantos János (Somafone KHTK):
Bravó Lányok!
Gyér létszámú, de nagyon lelkes szurkolótábor buzdítása mellett igazán nagyszerû mérkõzést játszott hétvégén a Nõi Futsal I. osztályú bajnokságban Kiskunfélegyházán a Somafone-KHTK csapata a három válogatottbeli játékost is felvonultató Miskolci Sz-Vénusz focistái ellen. Az élvonalban újonc hazai gárda, Rosta Eszter (Magyar Válogatott tag), vezényletével a mérkõzés elsõ perceitõl kezdve nyílt sisakos játékot erõszakolt rá ellenfelére, egy nagyon jól kidolgozott védekezési taktika mellett, mely már a hatodik percben 2-0-ás vezetést eredményezett. A papíron" jobb erõkbõl álló Miskolciak csak ekkor ocsúdtak, s próbáltak meg felzárkózni, de az elsõ félidõt így is a félegyházi lányok zárhatták 3-2-s vezetéssel. A második játékrészre egy mentálisan, fizikálisan feltöltõdött, a siker ízébe belekóstoló, egységes, elszánt Somafone lépett pályára. Egyéni és kombinációs megoldásaikat elismerõ taps kísérte a nézõtérrõl, melyek nem csak látványban, de gólokban is megmutatkoztak. Kinyíló ellenfelük lekontrázásával, pontos összjátékkal, gólerõs játékkal, 8-2-re húztak el, s már csak öt perc maradt hátra, hogy bezsebelhessék megérdemelten, kiváló játékukkal, a fontos bajnoki három pontot. Felkerülhetett az i-re a pont, egy-egy gól még mindkét oldalon:
Somafone-KHTK - Miskolci Sz-Vénusz 9-3 (3-2) Hazai gólszerzõk: Bagdi Csilla 3, Rosta Eszter 2, Szabó Nóra 2, Bali Cintia 1, Zentai Adrienn 1.
A Somafone-KHTK minden játékosa remek teljesítményt nyújtott a mérkõzésen, a bajnokság egyik meghatározó csapatának számító Miskolc ellen.
November 9-én a Salgótarjáni Vadmacskák otthonában vendégszerepel csapatunk, pont, vagy pontok szerzésének reményében.
Kovács Alíz (Miskolci Vénusz Szabadidõközpont):
Mégérdemelt gyõzelmet aratott felettünk a hazai csapat. Taktikusabban és szervezettebben játszottak mint mi. Velünl elszállt a ló és azt hittük elegendõ a gyõzelemhez, ha felmegyünk a pályára. Lassúak és körülményesek voltunk, nullához közelítõ futásteljesítménnyel. A szó szoros értelmében aludtunk a pályán, amiben a hajnal 5 órai indulásnak is lehetett szerepe. Tudomásul kell vennie mindenkinek a sikert nem adják ingyen csak keméyn kitartó munkával és megfelelõ alázattal juthatunk ekõre. A vereségbõl is lehet tanulni, remélem mi jó tanulók leszünk.
Salgótarjáni Vadmacskák - Univerzum 0-8