Meglepetések nélküli forduló MK forduló!
2018.11.09 | 11:34
Meglepetések nélküli forduló MK forduló! A héten eldőlt, hogy ki jut a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé, az erőnyerő, tavalyi győztes Haladás mellett.   ETO SZC FUTSAL CLUB – NYÍRGYULAJ KSE 1-3 Az ETO hétfőn rangadót játszott Piliscsabán, így nem túl frissen fogadhatta a Nyírgyulajt, igaz a vendégek is pályára léptek két nappal korábban bajnokin, plusz hosszú út várt rájuk. A Nyírgyulajnál több alap ember is hiányzott, de ez sem gátolta meg őket, hogy kiharcolják a továbbjutást. Két gólos előnyre tettek szert szünetig a vendégek, amit remekül őriztek. A Győr az utolsó percben tudott szépíteni, de ez nem volt elegendő a sikerhez.   NYÍRBÁTORI SC – SCOREGOAL KECSKEMÉTI FC 3-9 A két csapat nem rég találkozott a bajnokságban, ahol fölényes kecskeméti siker született, így most is az ő sikerük volt prognosztizálható. A találkozó már szünetre eldőlt, és fordulás után csak a különbség volt kérdéses.   MÁD FC – 5 STARS-ÉRDI VSE 11-9 Igazi gólpárbajt hozott a két csapat összecsapása. A felek nem sokat törődtek a védekezéssel, így már az ötödik percben öt gól esett. Ekkor még úgy tűnt, hogy a magasabb osztályú érdiek könnyedén nyernek, hiszen három góllal is vezettek, de a mádiak nem adták fel. A fordulás után fej-fej mellett haladtak a csapatok, és a hajrához érve 9-9 volt az eredményjelzőn. A végjáték végül a vendéglátóknak sikerült jobban, és kiharcolták a továbbjutást, és egyedüli harmadosztályú csapatként ott vannak a legjobb 16 között, ahol a Szigetszentmiklóst fogadják.   KARTAL SE – KINCSEM LOVASPARK SE 1-8 A két csapat jelenlegi formájából a Kartal számított volna az esélyesebbnek, de mivel szinte az U18-as csapatukkal álltak ki, nagy reményeket nem fűzhettek, bár talán ez is volt a céljuk. Mindenesetre a Kincsem könnyedén nyerte a találkozót, és jutott be a legjobb 16 közé.   BME-BT FC – RUBEOLA FC CSÖMÖR 4-8 Tavaly is ugyanebben a szakaszban találkoztak a felek a kupasorozatban és ugyan így alakult a párharc. Sokáig nem történt semmi, aztán a félidő hajrájára felpörögtek az események. Négy perc alatt két gólos előnyre tett szert a Rubi, amit a fordulás után rögtön növelni tudott. Az egyetemisták erejéből csak az eredmény kozmetikázására futotta.   FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA – DUNAFERR 1-2 Ahogy részletesen írtuk külön cikkünkben, a Dunaferr elég rossz napot fogott ki, míg a Fradi fiataljai lelkes jó játékkal rukkoltak elő, így egy éles összecsapás kerekedett ki kettejük csatájából. A Fradi szerzett vezetést, de szünetig fordított az Újváros. A zöld-fehérek rohamoztak a továbbjutást jelentő egyenlítő gólért, de még 5 a 4-ben sem sikerült egalizálni, így az Újváros örülhetett a végén.   DEBRECENI EGYETEMI AC – ARAMIS SE 8-1 A vendégek szinte csak U20-as játékosokkal utaztak el a mérkőzésre, így nem volt nagyon volt esélyük a jobb eredményre. A DEAC érvényesítette a papírformát a pályán is és könnyedén jutott tovább.   HIDEGKÚTI SC – SZIGETSZENTMIKLÓSI FUTSAL 2-7 Előzetesen a harmadosztályú hazaiaknak vérmes reményeik nem lehettek, de meglepték a Szigetszentmiklóst, és az első félidő után egy góllal vezettek nagy meglepetésre. A Miklós szünetben rendezte sorait és fordulás után érvényesítette az osztálykülönbséget, és jutott tovább.   KAZINCBARCIKAI ÖRDÖGÖK SE – FUTSAL CLUB VESZPRÉM 3-5 A Veszprém hétfőn Szombathelyen játszott rangadót, ami után várható volt, hogy nem lesznek a legfrissebbek, főleg, hogy Barcikára több mint négy órás volt az út. Ennek ellenére végig kézben tartották a mérkőzést, és nem forgott veszélyben a továbbjutásuk. A hazaiak nagyot küzdöttek, de ez csak a tisztes helytálláshoz volt elegendő.   ÚJPEST FC-220 VOLT – CSENGER FUTSAL 5-6 Az Újpest nagyon szeretett volna visszavágni a bajnokságban nem rég elszenvedett otthoni vereségért, amire meg is volt minden esélye, hiszen a csengeriek mindössze egy cserével tudtak kiállni. Ennek ellenére a Szilágyi legénység hamar két gólos előnyre tett szert, ami után az újpestieknek szaladni kellett az eredmény után. Hiába szépítettek a lila-fehérek, a vendégeknek mindig volt válaszuk, így egyetlen alkalommal sem sikerült egyenlíteni. Végül egy gólt megőrzött a Csenger előnyéből és hősies küzdelem után továbbjutottak és várhatják a Veszprémet.   UTE – MVFC BERETTYÓÚJFALU 2-18 A legsimább párosítás volt a forduló előtt, és utólag az is lett. Könnyedén nyert a Mezei-Vill ilyen arányban is.   PTE PEAC R-BUS – KISTARCSAI VSC 6-3 A Pécs számított az esélyesebbnek, főleg a hazai pálya miatt, amit érvényesített is. Sokáig úgy tűnt, hogy a vendégek kiharcolhatják a továbbjutást, hiszen a második játékrész közepén még vezettek, de a hajrát jobban bírták a pécsiek, akik fordítottak, és ezzel bejutottak a következő fordulóba.   AINERGY FC – ELTE-BEAC 6-1 A bajnoki rajton egy gól döntött az Airnergy javára, és most az egyetemisták abban bíztak, hoyg vissza tudnak vágni. A remény nagyjából a második félidő közepéig élt, ekkor dőlt el nagyjából a találkozó. A 25. percben három gólosra növelte előnyét az Airnergy, és a játék képe alapján érezhető volt, hogy innen már nem tudnak visszajönni a vendégek. A folytatásban aztán tovább nőtt a hazaiak előnye, és magabiztosan jutottak végül tovább.   TFSE – MAGLÓDI TE 7-1 A sorsolásnál ez a párosítás igazi rangadónak tűnt, a nyugati csoport két élcsapatának az összecsapása. A kettejük bajnokija is izgalmasra sikeredett. Az első félidő most is kiegyenlített játékot hozott, de míg a vendégek nem tudták kihasználni a helyzeteiket, a TF háromszor is mattolta ellenfelét. A fordulás után úgy tűnt, hogy visszajönnek a maglódiak egy szép gólt követően, de Csopakiék rögtön válaszoltak. A találkozó a 35. Percben dőlt el végleg. Ekkor egy újabb hazai gólt követően elszabadultak az indulatok. Rábold és Gál kapott piros lapot a vendégeknél, plusz a csapat szakvezetőjét is elküldték. Az egyetemisták kihasználták az emberelőnyt és bebiztosították a továbbjutásukat. Csopaki István TFSE: -  Fáradt mérkőzés volt a hétfő miatt. Mind két csapat részéről nehezen indult ez a találkozó! Védekezésünk jól működött, kontrából szereztünk gólokat az első félidőben! Második félidőben tudtunk gyakorolni a következő ellenfeleinkre is. Összességében megérdemelten jutottunk tovább. Gratulálok a csapatnak és remélem egy nagynevű gárdát, az Újvarost, Haladást, vagy a Berettyó csapatát láthatjuk majd vendégül és a 300-as nézőszámunk felmegy végre 500-ra. Németh Gusztáv, Maglód: - Hiányos csapattal, nagypályás edzésről érkeztünk a TFSE elleni kupameccsre. Sajnos ez meglátszott a játékunkon és könnyű gólokat engedtünk a hazai csapatnak, míg mi rendre kihagytuk helyzeteinket, Ők kihasználtak minden lehetőséget. A második félidő 35.percében ez az igen feszült hangulat egy sajnálatos eseménysort indított el, aminek az eredménye egy, az elveimmel és eddigi labdarúgó pályafutásommal összeegyeztethetetlen magatartást eredményezett nálam, amiért ezúton kérek elnézést az érintett játékvezetőtől és kollégáitól Wittner Józseftől Holczbauer Flóriántól és Fekete Lászlótól. A jövőben tartózkodni fogok az ilyen jellegű megnyilvánulásoktól és csapatom játékosaitól is ezt fogom elvárni, hogy még egyszer ne fordulhasson elő hasonló eset.   Korábban játszották: REAC-SISE – ENERGIA SC GYÖNGYÖS 6-2 Ezt az egy párharcot hamarabb lejátszották, ahol némi meglepetésre a hazaiak könnyedén nyertek és jutottak tovább. Szünetig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a fordulás után a REAC eldöntötte a párharcot. Fotó: Papp Attila  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink