Megkérdeztük a mestereket !
2019.02.13 | 18:22
Megkérdeztük a mestereket ! Sorsoltak a férfi Magyar Kupa Final Fourjának az elődöntőire, mi pedig megkérdeztük a csapatok vezetőedzőit, hogyan fogadták azt, és hogyan látják az esélyeket. 0000000897Fehér Zsolt: - Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon kiélezett találkozó lesz a Veszprém elleni elődöntő! A két csapat hasonló erőt képvisel. A bajnokságban már kétszer összecsaptunk, ahol egyszer a Veszprém egyszer pedig mi hagytuk el győztesen a játékteret. Az egyéni kvalitások dönthetik el a találkozó kimenetelét! A mi szemünk előtt csak a kupadöntő lebeg, szeretnénk ehhez mérten játszani és küzdeni ezen a találkozón! MadarászJános_vezető_edzőMadarász János: - Izgatottan vártuk a sorsolást, mert jelenleg a négy legjobb csapat került be a Final Fourba. Gyakorlatilag szerintem lehetetlen megjósolni, mi fog történni, de azon leszünk, hogy a döntőbejutás sikerüljön. Remek csapatok remek mérkőzéseire lehet számítani.   21Sergio Mullor: - Mindegyik rivális erős, akit kaphattunk volna, így nem mondhatjuk, hogy örülünk vagy boldogtalanok vagyunk. A sors tavalyhoz hasonlóan ismét a Haladással hozott össze bennünket az elődöntőben, akik a sorozat legnagyobb költségvetésével dolgoznak. A célunk világos, meg akarjuk nyerni a kupát és első lépésként egy nagyvadat kell legyőznünk. Abban biztos vagyok, ami a legutóbbi két meccsünkből is leszűrhető volt, hogy látványos összecsapásra van kilátás. Remélem minden magyar futsalkedvelő örömére szolgál majd ez a párharc. Sziffer_AndrasSziffer András: - Azt gondolom, hogy az első nap még frissen van esélyünk megismételni a tavalyi eredményt, és sikerülhet a bomba erős Berettyót ismét legyőznünk az elődöntőben. A bajnokságban ki-ki meccset játszottunk egymás ellen, ezt várom a kupában is, úgy hogy mindent megteszünk azért, hogy ismét döntőt játszhassunk!    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Nyírbátori SC - Debrecen EC / FUTSAL NB I. / 2023.09.29. 19 óra
2023.09.29 | 11:56
SG Kecskemét Futsal Club - Mag-Log Maglódi TC
2023.09.28 | 16:49

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.09.12 | 14:15
2023.07.27 | 13:00
2023.05.31 | 14:15
2023.04.16 | 22:41
Támogatóink

Partnereink