Megérkezett Belgrádba a futsalválogatott
2016.01.31 | 20:56
Megérkezett Belgrádba a futsalválogatott
A magyar csapat a kora délutáni órákban érkezett meg az Eb helyszínére, ahol február 2-án és 4-én játssza le csoportmérkőzéseit. A válogatott először Spanyolországgal, majd Ukrajnával méri össze erejét a Belgrád Arénában. Az M4 sportcsatorna mindkét találkozót élőben közvetíti.
 
A szerb fővárosba való pontos érkezést követően a csapat vasárnapi programjában egy esti edzés szerepel, a hétfői napon pedig már két gyakorlást is vezényel Sito Rivera. - Mindenki nagyon várta már, hogy elinduljunk az Eb helyszínére - mondta Öreglaki Norbert az mlsz.hu-nak. - Természetesen kifogástalan, profi körülmények fogadtak minket Belgrádban, nem lakunk messze a csarnoktól. Este már a Belgrád Arénában edzünk, ahol a keddi, spanyolok elleni meccsre készülünk, a szakmai stáb ígérete szerint elsősorban a pontrúgásokat és a védekezést fogjuk gyakorolni.  Eb-jegyvásárlás:  A szurkolók belépőt vásárolhatnak az Eb-re a hivatalos jegyportálon keresztül, valamint a Belgrád Arénánál lévő jegyirodában, minden mérkőzésnapon. Felhívjuk a figyelmet, hogy a nagy érdeklődés miatt várhatóan körülményes lesz hozzájutni jegyekhez a helyszínen, így ha tehetik, válasszák az online jegyvásárlást.  
Hírdetés

Videók

Aramis SE - MVFC Berettyóújfalu (2025.02.10, stream)
2025.02.09 | 16:30
DEAC-Aramis SE /NB I. 20. forduló/
2025.01.27 | 15:07

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.02.01 | 13:45
2025.01.12 | 12:45
Női válogatott
2024.12.19 | 11:45
2024.12.18 | 13:45
2024.12.13 | 12:15
2024.12.11 | 15:30
Férfi válogatott
Támogatóink

Partnereink