Matheus parádé Debrecenben
2023.01.25 | 11:30
Matheus parádé Debrecenben

Megyei rangadót rendeztek Debrecenben, ahova a Berettyóújfalu érkezett. Az őszi mérkőzés is szoros csatát hozott, és itt is erre lehetett számítani.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, helyzetek akadtak mind a két oldalon, de a kapusok mindannyiszor védeni tudtak, így nem született gól a játékrészben. A térfélcserét követően bekezdett a DEAC. Előbb Thiago bombázott a vendégkapuba, majd Tóth Attila talált be volt csapata ellen. Erre Matheus válaszolt, de a folytatásban is az egyetemisták akarata érvényesült, ami két újabb gólban megmutatkozott. Ismét Thiago volt eredményes, majd Harmati is feliratkozott a góllövők közé. Nem volt kérdés, hogy ezután a vendégek leviszik a kapust, ami eredményesnek bizonyult. Matheus nem sokkal később megszerezte második, illetve harmadik gólját, így már csak egy gól volt a Trencsényi-legénység hátránya. Támadtak is tovább és 7 másodperccel a vége előtt ismét a brazil játékoshoz került a labda, amit kissé éles szögből némi szerencsével a kapuba passzolt, kiegyenlítve a mérkőzést.

A Mezei-Vill nagyot küzdve meg tudta menteni az egyik pontot, amivel továbbra is tartja a négy pont távolságot mostani riválisától. A DEAC ismét bosszankodhat, hiszen rövid időn belül másodszor sem tud nyerni három gólos előnyből.


DEAC-MVFC Berettyóújfalu 4-4 (0-0)
Debrecen, 250 néző
Játékvezetők: Czene-Joó, Muhari, Strehó

DEAC: Krajcsi – Thiago, Tóth A., Rácz Zs., Szabó Á.
Cserék: Tóth Be., Vass, Nagy B., Harmati, Sándor K., Győri, Tóth Ba.
Vezetőedző: Elek Gergő.

MVFC: Sándor - Nagy I., Rábl, Takács, Rafinha
Cserék: Mezei - Korcsmár, Iszák, Magyar, Szabó, Gál, Tifán, Nagy D., Matheus
vezetőedző: Trencsényi János

Sárga lap: Thiago, Vass illetve Rábl, Matheus

Gólszerzők: Thiago (21., 28.), Tóth A. (23.), Harmati (31.), ill. Matheus (26., 33., 35., 40.)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink