Másodszor is legyőzte a Nyírgyulaj a Fradit egy hét alatt
2021.02.24 | 12:01
Másodszor is legyőzte a Nyírgyulaj a Fradit egy hét alatt

Nagyot változott a világ két hét alatt. Az alapszakasz pofozógépéből mára az alsóházban mindenkire veszélyes csapat lett. Természetesen a Nyírgyulajról beszélünk, akik két remek igazolással egy hét alatt másodszor is legyőzték az alsóház listavezetőjét, a Fradit.

Míg az alapszakasz utolsó meccsén egy békésnek mondható találkozón nyertek Csoma Alpárék 8-4-re, addig a rájátszás nyitómérkőzésén, egy viharos meccsen győztek ismét a nyírségiek. Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy ismét hazai győzelem születik, hiszen az első félidőben magabiztos 2-0-ra vezetett a Fradi Büki és Harmati öngóljával.

A második félidő egy csatlakozó Csoma góllal indult, és a Nyírgyulaj mindent elkövetett az egyenlítésért. A találkozó fordulópontjának mondható a 30. perc, amikor egy rossznak mondható Rábold zárás után szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. (Az ismétlést megnézve kétségtelen, hogy Csoma Alpár is minden rutinját bevetette a fault érdekében, de befújható volt az eset.) Ezt követően azonban elveszítették a fejüket, és ezzel talán a koncentrációjukat is a Fradi játékosai. Tumultus alakult ki a helyszínen, és a játékvezetők kiállították a vendégek addigi legjobbját, Bognár Bencét reklamálásért. Az emberelőnyt kihasználták a hazaiak Nagy révén, így kezdődhetett minden elölről. Az eredmény nem sokáig maradt döntetlen, mert a Gyulaj brazil légiósa, Luiggi egy váratlan távoli bombával megszerezte a vezetést a hazaiaknak, és máris a Fradinak kellett futnia az eredmény után. Levitték a kapust, és ebből Hosszú szép egyéni játékból egyenlített. Egy talán igazságosnak mondható döntetlen helyett azonban, az utolsó percben előbb 10 métereshez jutottak a hazaiak Fekete  kezezése után, melyet Luiggi értékesített, majd a Fradi labdavesztése után ismét ő volt eredményes az üres kapura. A hazaiak körtánccal ünnepeltek, a Fradi játékosai pedig nehezen viselték el a vereség tényét, sokáig ment a vita a játéktéren.

A hazaiak, ha nem is domináltak a mérkőzés folyamán, de mindent megtettek a győzelem érdekében, és kihasználták az ellenfél hibáit. A Fradi egy kicsit saját magának is köszönheti a vereséget, mert a vélt, vagy valós sérelmek rossz irányba vitték az energiájukat. A döntetlenre mindenképp rászolgáltak volna, de ez intő példa lehet a következő fordulókra, elég, ha a csütörtöki Újpest elleni derbire utalunk.

Mindenesetre az alsó ház további szakaszában az ellenfelek egy megváltozott, megerősödött Nyírgyulajra számíthatnak majd, ami jót tesz a bajnokságnak.

Nyírgyulaj KSE – FTC-Fisher Klima 5-3 (0-2)
NYírbátor Városi Sportcsarnok
Vezette: Belicza – Takács – Forgács

Nyírgyulaj: Dobó – Luiggi, Matheus, Vlasovych, Csoma
Csere: Opre, Szabó Á, Vass, Nagy B, Fedor, Harmati, Domokos,
Edző: Lovas Norber

FTC: Tóth – Horváth Sz, Öreglaki, Fekete, Hosszú
Csere: Nyerges, Gellérfi, Sámson, Rábold, Büki, Cseri, Bognár B, Östör
Edző: Machalek Attila

Góllövők: Luiggi 2, Matheus, Csoma, Nagy B, Büki, Hosszú, Harmati (öngól)

Lovas Norbert: - Mérkőzés előtt azt mondtam a játékosoknak hogy ez a mai játék teljesen más lesz. Így is lett. A Ferencváros az igazi arcát mutatva remek védekezéssel és veszélyes kontrákkal a félidőben 2:0-ra vezetett. Félidőben azt kértem a játékosoktól hogy még jobban koncentráljanak a befejezéseknél. Szerencsére hamar visszajöttünk a mérkőzésbe így egy ki-ki mérkőzés alakult ki amiből mi jöttünk ki győztesen. Van még hét mérkőzésünk hátra, és szeretnénk minél több pontot gyűjteni!

Machalek Attila, FTC: - A múlt heti mérkőzésből tanulva, próbáltunk felkészülni ellenfelünkből, amit úgy érzem, sikerült is. Sajnos a második félidőre kiderült, hogy ez kevésnek bizonyult, mert voltak egyéb olyan tényezők, amivel szemben tehetetlenek voltunk... Sokan legyintenek, hogy ez csak alsó-ház, és mindegy kimegy oda, de talán itt nagyobb élet-halál mérkőzések vannak sokszor, mint időnként a felső-házban. Talán ilyen sorsdöntő, vagy legalábbis igen nagy fontossággal bíró összecsapásokat ennek megfelelően kellene kezelni, és akkor talán nem fordulnak elő olyan esetek, mint hétfőn este, ami kihathat hosszabb távra is... Gratulálunk a Nyírgyulajnak, remekül sikerültek a tavaszi igazolásaik!

Hírdetés

Videók

Bemutatkozik az NB I gólkirálya: Tatai József
2021.10.13 | 22:46
TFSE-BeStrong – Újpest FC-220VOLT // ÉLŐ stream 10.11 20:30
2021.10.11 | 15:27

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.10.14 | 13:48
2021.10.01 | 12:45
2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
2021.04.14 | 01:24
2021.04.13 | 07:34
Támogatóink

Partnereink