Másodszor is legyőzte a Hali az ETO-t
2017.12.12 | 10:02
Másodszor is legyőzte a Hali az ETO-t Két gólos hátrányból az egyenlítésért nagyot küzdött az ETO, de a Haladás egy gólra csökkent előnye elégnek bizonyult a mérkőzés megnyeréséhez, és a Haladás nyerte a nyugati rangadót Győri fölénnyel kezdődött az első játékrész, a taktikus Hali kontrákra rendezkedett be, és fegyelmezetten védekezett várva a kínálkozó alkalmat az ellentámadásra. A Győr próbált támadni, de az első félidőben nem igazán ment a győri csapatnak, sok hibával játszott a bajnok. A vendégek kihasználták a győri hibákat, Sipos szerencsés góllal szerezte meg a vezetést (0-1), majd kettőre növelték Fabio öngóljával (0-2). Az ETO-nak nem ment a góllövés, döntő momentum volt, hogy két kapufa és több bravúros Sásdi védés meggátolta a hazai találatot. Screenshot-2017-12-12 Futsal Hungary Futsal MagyarországKét gólos előnyt követően Fabio látványos lövéssel szépített (1-2), ezután lendületbe jött az ETO, de a győri egyenlítő gól helyett a 20. percben szombathelyi gól esett (1-3). Növelte támadásainak számát az ETO a szünet után, de Sásdi Bálint remek napot fogott ki, kimaradtak a győri lehetőségek. Megérezve ezt vészkapus játékra váltott az ETO, ami a 31. percre meghozta gyümölcsét, Juanra pazar lövéssel vette be a szombathelyi kaput (2-3). Sokáig nem örülhetett a győri csapat, mert jött a negyedik vendég találat, gyors kontra után elegánsan húzta be a rövid sarokba a labdát Hajmási, újból kettő lett a különbség (2-4). Az ETO utolsó hajrára indult 5 a 4 játékkal a hajrára, két perccel a vége előtt Juanra szép cselek után Vas Ádám fejére varázsolta a labdát, aki közelről bólintott Sásdi kapujába (3-4). A végjátékban már nem változott az eredmény, a Haladás meglepte a győri csapatot és győzelmével egy ponttal megelőzte a címvédőt a tabellán, és átvette az ETO-tól a 2. helyet. Sajnos megérezte Alex Constantino hiányát az ETO, aki sárga lapok miatt nem szerepelhetett és a társaknak a legtöbb esetben nem sikerült gólra váltani a helyzeteket, ami döntőnek bizonyult. Ezzel a vereséggel az ETO ismét 7 pontos hátrányba került a Berettyóújfaluval szemben, sőt a második helyen is beelőzte őket a Haladás. Rába ETO – Swietelsky Haladás VSE 3-4 (1-3) Győr, Egyetemi Sportcsarnok Vezette: Czene-Joó, Tamási, Kubicsek Rába ETO: Tóth Gy – Fábio, Martinez, Juanra, Dávid Csere: Alasztics, Klicsó, Papp B, Tama, Vas, Sáhó, Bognár Edző:Rodriguez Nebreda Javier Haladás VSE: Sásdi – Horváth P, Gyurcsányi, Hajmási, Melo Csere: Matyi, Sipos, Hegyesi, Öreglaki, Németh P, Márkus, Vidák, Bencsik Edző: Turzó József Turzó 2Turzó József: -Tudtuk, hallottuk, hogy ellenfelünk sok nehézséggel küzd, de mi tisztességesen felkészültünk a mérkőzésre. Ez a játék képén is meglátszott, jól védekeztünk és veszélyes támadásokat vezettünk az egész mérkőzés során. A legnehezebb időszakot is sikerült átvészelnünk, amikor a Győr 5-4 elleni játékkal próbálta kiegyenlíteni az állást. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de megérdemelten győztünk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra! Góllövők: Fabio 18., Juanra 31., Vas Á. 38., ill. Sipos 9., Fabio 17. – öngól, Hajmási 20., 34. Forrás: eto.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink